Exkluzív nagyinterjút adott a 777-nek Balog Zoltán református püspök a kegyelmi ügyről, a videót a cikkbe beágyazva nézhetitek meg, illetve néhány választ olvashattok is. Balog Zoltán egészen idáig nem nyilatkozott a kegyelmi ügyről, a 777 is kereste már korábban, hogy a témában interjút kérjen. Most, a választások után megkötések nélkül volt lehetőségünk kérdezni a református püspököt.
Néhány részlet a több mint egyórás interjúból:
Arról, hogy miért nem szólalt meg idáig, és hogy tudatosan csak várta meg a választásokat:
„Amikor mindenképpen meg kellett szólalnom, akkor megszólaltam, hiszen a zsinati gyűlésünk és az esperes-főgondnoki értekezlet előtt elmondtam azt, amit akkor elmondhatónak tartottam. Ez február végén megtörtént és nyilvánossá is tettük. Amikor lemondtam a Zsinat lelkészi elnöki pozíciójából, akkor először egy hosszabb imádságban, majd egy beszédben elmondtam azt, amit elmondhatónak tartottam. Utólag meg is néztem azt a nyilatkozatot, azt gondolom, hogy aki jóindulattal közelített, az sok mindent megérthetett abból, ami történt – és nyilván sok minden nyitva maradt.
Van jelentősége annak, hogy a választások után (jön létre ez az interjú – szerk.), de ha a kérdés lényegi részére akarok válaszolni: ha az emberrel egy ilyen megrázkódtatás történik, ha így megrendül, akkor az első dolog nem a szöveg és a beszéd, hanem a csönd és a hallgatás. Hihetetlen nyomásnak éreztem, hogy beszélni kell, meg kell szólalni azonnal, a híreknek a kirobbanása után még egy nap sem telt el, amikor már ott volt rajta mindenki, hogy most azonnal mondjak el mindent. Ha az ember tényleg igazat akar mondani, nem csak tényeket kommentálni, akkor arra várni kell, mert nekem/nekünk keresztyény hívő emberként először az Istennel kell megbeszélni, ha elrontottam valamit. Az pedig nem úgy van, hogy „füttyentek egyet” és már mondja is, hogy ez így vagy úgy van. Abban a csöndben sok beszéd volt az Istennel nekem személyesen, az egyházunkon belül pedig nagyon sok körben az emberek imádkoztak, beszélgettünk, sokszor kínos beszélgetések is voltak. Volt egy olyan belső nyilvánosság, ahol próbáltam azt az evangéliumi szabályt betartani, hogy először három testvér, aztán a gyülekezet közössége és utána a szélesebb nyilvánosság legyen bevonva. Látszott, hogy olyan módon lesz a választási kampány része ez az ügy, hogy ebbe igazán jót nem lehet mondani. Sokszor nehéz volt várni, hogy végre a saját hangomon meg tudjak szólalni, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem ez a csatazaj köríti mindazt, amit mondani szeretnék, hanem talán valami lenyugvás, csend megérkezik kívülről is, nem csak az egyházon belülről.
A kegyemi kérvény benyújtásáról:
„Onnan ismertem K. Endrét, hogy a felesége megkeresett, hogy segítsek célba juttatni a kegyelmi kérvényét [….] Az a megkeresés, amelyben a férjéről beszélt, azok az anyagok, amiket elolvastam ennek kapcsán arra indítottak, hogy találkozzak K. Endrével és találkoztam is vele. Egy másfél órás beszélgetésünk volt, próbáltam vele imaközösségbe is kerülni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy lelkipásztorként, lelkivezetőként ha valaki tőlem segítséget kér, akkor meg kell azt vizsgálni és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni. Nagyok sok ilyen és más ehhez hasonló ügyben próbáltam az elmúlt 30-40 évben segíteni. Olyan lelkipásztori ösztön ez, hogy „ha valaki segítséget kér, akkor próbálj segíteni, aztán eldöntheted, hogy mégsem”. De az első reakció, hogy megpróbálod. Valóban nem először történt ez velem, nem csak kegyelmi ügyekben, hanem számos más ügyben is, hogy próbáltam a lelki szabályokat figyelembe véve – például, hogy meggyőzödök ennek az embernek a tisztességéről, ahogyan kéri a kegyelmi kérvényt – meg kell próbálni segíteni.[…] A találkozás nem az ő otthonában volt, hanem az én hivatalomban, meghívtam egy beszélgetésre. Én nem tudom, hogy házi őrizetben volt-e, mert ezt a körülményt én nem vizsgáltam, erről nem volt tudomásom.
Arról, hogy Balog Zoltán kereste-e meg Novák Katalint a kegyelmi üggyel vagy fordítva:
[…] Én kerestem meg Novák Katalint […] azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni.
Arról, hogy az ügy kiderülése után nem állt ki nyilvánosan, amivel sokak szerint nehéz helyzetbe hozta Novák Katalint:
„A segítségemet és a kiállásomat is felajánlottam az elnökasszonynak ebben az ügyben, de ő erre nem tartott igényt, mert ő akarta vállalni a döntésért a felelősséget. Én első perctől úgy éreztem, hogy nekem erkölcsi felelősségem vállalni a szerepemet és ezt vállaltam is. Azt, hogy ő ennek az ügynek a kapcsán távozott a magyar közélettől azt a másik súlyos tehernek érzem ebben az ügyben. Novák Katalin távozása óriási veszteség az egész országnak, a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel”
Arról, hogy ha Novák Katalin és Varga Judit távoztak a közéletből, akkor ő miért maradt püspök:
„Az egyik a politikai térben történik és bizonyos szempontból a lelkészi elnökség is a közéletnek a terén zajlik, hiszen kifelé a Magyarországi Református Egyház egyes számú képviselője. A püspöki feladat az egy egyházon belüli történés, alapvetően egy lelki megbízatás, amire eskü kötelezi az embert. A mi eskünkben az a kitétel van, hogy mi nem a testületek fölött vagyunk, hanem azoknak alá vagyunk rendelve. Ez egy más világ, mint a római katolikus egyházban vagy más egyházakban, ahol a lelki vezetők a testületek fölött vannak. Én nekem úgy hangzik az esküm, hogy egyedül egyházi főhatóságomnak, a kerületi közgyűlésnek – ami egy részzsinat- a rendelkezéseit hajtom végre és fogadom el egyházi ügyekben. Én ezt a rendelkezést megkértem – éppen az elmúlt napokban – és nekem azt kell végrehajtanom. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy nekem kötelező ezt a munkát folytatnom.”
Arról, hogy egyes vélemények szerint belerántotta a kegyelmi ügybe a református egyházat:
„Nem tettem ilyet, ők maguk álltak mellém és keltek a védelmemre. Ez a nagyon egyszerűen és banálisan induló ügy egy másik történet, mint amivel az egyházunk alapvetően meg lett vádolva, és ez bizonyos szempontból még a személyemtől is független, hiszen nem az elmúlt három évről beszélnek, akik a legsúlyosabb kritikát megfogalmazták. Ezeken érdemes elgondolkodni, még ha sokszor nem is történik túlságosan udvarias formában: hogy is van ez az egyház és közélet, egyház és politika? Milyen módon működik együtt, találkozik, van-e esetleg valami szövevényes érdekrendszer, ami kifelé nem látható és ez veszélyes a demokráciára? Stb… […]
Arról, hogy hogyan változott meg az élete
„Megtörtem, a bűnbánatot tartom a legfontosabb dolognak. Még a családomon belül is próbálom azt a másfajta viszonyulást gyakorolni, amiben több lélek van és kevesebb napi menedzsment […] Az utca embere ha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan. Az ellentapasztalatom viszont az, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy ha meg akarnak tartani engem püspöknek ebben a kerületben, akkor minden korábbi, a kegyelmi ügy előtti programhoz ragaszkodom. Én vagyok a vezetőjük, így el kell viselniük azt a kárt és nehézséget, amit az én megjelenésem jelent. Hihetetlenül megtisztító és felszabadító élményekben van részem, amikor azok az emberek, akik engem fogadnak azok mellettem állnak lelkileg és azt a szeretetet érezhetem, amit korábban is – nagyon féltem, hogy ezt el fogom veszíteni. Nagyon jó érzés, hogy nem így történt.
Az interjúban Balog Zoltán még többek között az alábbi témákról nyilatkozott a 777-nek:
- Hogyan alakult Novák Katalinnal a kapcsolata a kegyelmi ügy kitörése óta?
- Hogyan látja a református egyház egységét – nem akadálya-e a személye?
- Állam és egyház kapcsolata hogyan alakulhat Steinbach József vezetésével
- Mit üzenne a bicskei áldozatoknak?
A felvételt a Spotify-on is meghallgathatod
hirdetés
