2024. 06. 12.

Exkluzív nagyinterjút adott a 777-nek Balog Zoltán

Exkluzív nagyinterjút adott a 777-nek Balog Zoltán református püspök, a felvétel csütörtök reggel jelenik meg a YouTube-csatornánkon és az oldalunkon.

Az elmúlt hónapok – sőt, túlzás nélkül az elmúlt évtized – legnagyobb hazai közéleti botránya volt a kegyelmi ügy, amelynek során elnöki kegyelemben részesült K. Endre, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje. Az eset kiderülését követően lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és távozott a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is.

Az ügyben érintett volt Balog Zoltán református püspök is, aki emiatt lemondott a Zsinat lelkészi elnöki tisztségéről. Pontos szerepéről azonban rengeteg találgatás van, hiszen nyilvánosan nem szólalt meg a témában – egészen mostanáig. A 777 már márciusban interjút kért Balog Zoltántól, azonban ekkor még nem kaptunk pozitív választ. Végül június 11-én, azaz kedden délelőtt irodájában fogadta a 777 stábját, ahol egy órán keresztül kérdezhettük a kegyelmi ügyről.

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez számunkra egy médiatörténeti pillanat, hiszen szakmai elveinkhez ragaszkodva egy korrekt, de kemény kérdéseket taglaló videóinterjút készítettünk a püspökkel, amelyben az ő pontos szerepét, a református egyház jelenlegi helyzetét és lemondásának – illetve püspöki tisztségéről való le nem mondásának – témakörét is körbejárjuk.

A vágatlan interjút csütörtökön reggel 7 órától láthatjátok a 777 YouTube-csatornáján, a hangfelvételt a Spotify-on is megtaláljátok, illetve a publikálással egyidőben egy szemlét is közzéteszünk itt, a 777 oldalán. Ma este a közösségi oldalainkon egy rövid részletet is megtekinthettek az interjúból.

 

Borítókép - Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
777 Exkluzív
hirdetés