Egyre gyakoribb az emberi kapcsolatainkban a politikai nézetkülönbség. Meddig tudja rombolni a politikai és az általa gerjesztett gyűlöletkampány emberi viszonyainkat? Mit tehetünk mi keresztények, hogy a hit újra közügy lehessen?
A felmerült kérdések megértéséhez és megválaszolásához érdemes elolvasnunk egy evangéliumi részletet:
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén). (Mk 12,13-17)
A fentebb olvasható evangéliumi részlet csodásan mutatja meg a politikai hatalom és az isteni tekintély közti különbséget. Jézus a farizeusok kérdésére nagyon egyszerűen válaszol:
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Napjainkban nehezen tudjuk elképzelni azt a fajta diskurzust, ahogyan Jézus beszélgetett a farizeusokkal. Mert ha őszintén magunkba tekintünk és megvizsgáljuk a lelkünket, akkor szembesülünk azzal, hogy hányszor nem adjuk meg az Istennek, ami az Istené.
Hányszor nem kérünk bocsánatot?
Hányszor megyünk el az elesett mellett?
Hányszor vétkezünk – gondolattal, szóval vagy cselekedettel?
Hányszor engedjük el fülünk mellett Isten tanítását?
Hányszor nem szentelünk időt az Istennel való találkozásra?
Mára sok helyzetben tabu lett Isten, a vallás és a hit. Félünk beszélni Istenbe vetett hitünkről, annak megéléséről, mert furcsa tekintetek szegeződnek ránk. Mintha valami teljesen idegen, ismeretlen dologról beszélnénk.
A beszélgetéseink alapját átvette a politika, és kiszorult Isten a mindennapjainkból.
A népszámlálási adatokból is kiderül, hogy sokan nem tartják fontosnak vallásuk felvállalását.
Pedig a hit nem magányügy, a politikával ellentétben. Sokkal inkább kéne érdekeljen bennünket, hogy mit gondol a másik ember Istenről. Ehelyett arról vitatkozunk, hogy hova is kerül majd az a bizonyos X! Keresztényként szavazzunk a legbiztosabb befutóra, voksoljunk Isten mellett.
A mi választásunk Ő. Kampányaink „középpontjában” csak és kizárólag Isten áll.
Eltávolodásunkban nagy szerepet játszik a „világban / világukban” uralkodó gyűlöletkampány. Minden a megfélemlítésre és közönyre alapul. Szembejön velünk az utcáinkon, tereinken, az online térben. A mai világ annyira átpolitizálódott, hogy nehezen találunk belőle kiutat. Szinte alig látszik a fény az alagút végén, pedig a fény ott van, a fény maga Isten. Ő hív minket nap mint nap, hogy tegyünk tanúságot Róla, kampányoljunk mellette. Vállajuk fel bátran, hogy miben hiszünk és kire szavazunk mi keresztények, vállaljuk fel Istent!
Ő az, aki megszabadít minket a gonosztól, megbocsátja bűneinket, aki akkor is szeret minket, mikor mindenki más elfordul tőlünk.
Ő teremt békét a földön, mert Neki valóban hatalmában áll.
Mi, keresztények ne a politika elszenvedői legyünk, hanem alakítói!
hirdetés
