Mi a boldogság? Elérhetjük-e valaha, és ha igen, hogyan? – teszik fel sokan a kérdést. Ezt a témakört járta körül a vendégírás szerzője.
A címben feltett kérdést József Attila fogalmazta meg egy versében. A boldogság, mint fogalom, mint elérendő cél, mint gondolataink, érzéseink tárgya végigkíséri életünket. Foglalkozik vele a vallás, a kultúra, a filozófia, a pszichológia is, a kortárs kapitalizmusban pedig egy egész iparág épül rá: a boldogságipar. A tömegembernek persze minden jár, a boldogság is, „mert megérdemlem”, miközben posztmodern kapitalizmus néven épül egy minden korábbinál totálisabb, az eudaimoniát ellehetetlenítő világrend. A eudaimonia arisztotelészi fogalmát szokták boldogságként, de értelmes életként is fordítani, ez az, aminek lehetőségét a posztmodern kapitalizmus nevű „hazugságrendszer” végleg el akarja venni.
Ennek látszólag ellentmond, hogy korunk egyik fontos szimbóluma a smile (emoji) a folyamatos, kötelező jókedv lenyomata. A körülöttünk lévő hazugságrendszernek egyik eleme a boldogság folyamatos promotálása,e zt ma már nagy mértékben megkönnyíti a közösségi média, ahol csupa sikeres, boldog emberrel találkozhatunk. De ha ez így van,akkor Magyarország miért még mindig az egymillió alkoholista és/vagy pszichés és mentális beteg országa?
Hamvas Béla írja a Patmosz második kötetében: ,,Az ember azért dolgozik, hogy minél több és nagyobb lehetőséget biztosítson olyan életre, ami tényleg élet. Ehelyett amit tesz azt a kellékekért teszi. A kellék nem lényegtelen, de mellékes. Az életnek csupán feltétele. A dolgok. Mindig a dolgok.” A kapitalizmus ezeket a dolgokat kínálja fel a tömegembernek: a munka, a fogyasztás és a szórakozás „szentháromságát”.
Az a kérdés,hogy ez a „kellék boldogság” azonosítható-e a valódi boldogsággal?
Meghatározható-e egyáltalán a valódi boldogság? A boldogság objektív fogalom? Vagy kizárólag szubjektív? Ezen kérdések megválaszolásában segíthet azon problémakör végiggondolása, amit a Gregor Samsa paradoxonnak nevezhetünk el. Gregor Samsa egy reggel arra ébredt, hogy féreggé változott. Gregor Samsa már ez előtt a nap előtt is „féreg” életet élt, tehát nem emberhez méltót. Azon kell elgondolkoznunk, hogy Kafka hőse boldog volt-e azelőtt a bizonyos nap előtt élt életében? Az emberhez nem méltó élet lehet e boldog valójában? Akik szerint Gregor Samsa boldog volt ,azok a szubjektív boldogságfogalom hívei, ez meg is van támogatva a korszellem által. Akik szerint nem lehetett boldog valójában, azok elfogadják, hogy a boldogságnak vannak objektív kritériumai, ezen emberek ma már a posztmodern kor kisebbségének számítanak. Egy további lépés pedig, hogy felvetjük azt, hogy a tömegemberi létmódunk, a munka-fogyasztás-szórakozás háromszögében való „ténfergésünk” az emberhez méltó,valóban boldog élet e?
A válasz megkereséséhez fordulhatunk Hamvas Bélához is, aki így ír, már idézett írásában: „Nem élvezet. Még csak nem is gyönyör. A gondolkozók azt állítják, hogy amikor az élet ténylegesen élet, önmagával megtelik, önmagánál valamiképpen több lesz. Senki sem tudja miként,olyan teória is van,amely azt mondja,hogy ami az életnél több,az életet áthatja,magasabb szubsztancia, és ez a lét. Élet csak akkor lehet és lesz önmaga, ha a lét megérinti. Nem élvezet és nem gyönyör és nem öröm és nem boldogság. Mert több, csepp abból, ami öröktől fogva van.” Az eudaimonia szinte lehetelen,de törekednünk kell rá minden erőnkkel.
Lekvár Zsolt
hirdetés
