2023. 12. 27.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar nemet mond a meleg párok megáldására

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményt adott ki annak kapcsán, hogy a Hittani Dikasztérium lehetővé tette a “szabálytalan” párok megáldását. Az MKPK a papok számára azt az útmutatást adja, hogy egyénenként minden embert meg lehet áldani, azonban párként a szabálytalan helyzetben élőket nem.

Karácsony napjaiban megünnepeltük annak örömét, hogy velünk, köztünk van Isten, aki irgalmas szeretettel meghívott minden embert a Vele való szeretetközösségre. Ennek szellemében mi, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a következő üzenettel fordulunk lelkipásztorainkhoz és Egyházunk tagjaihoz.

A Hittani Dikasztérium Fiducia supplicans kezdetű, az áldások lelkipásztori természetéről 2023. december 18-án kiadott nyilatkozata nem változtatja meg a Katolikus Egyház kezdettől vallott hitét és tanítását a házasságról és a nemi erkölcsről. Hazánk lelkipásztori helyzetét mérlegelve a Püspöki Konferencia útmutatásként fogalmazza meg a lelkipásztorok számára, hogy nemi identitásától és szexuális orientációjától függetlenül egyénenként minden embert megáldhatunk, mindig kerülni kell azonban azt, hogy a pusztán párkapcsolatban együtt élő, az egyházilag nem érvényes házasságban vagy egynemű párkapcsolatban élő párok számára közös áldást adjunk.

Ugyanakkor minden sajátos élethelyzetben élő testvérünket kísérjük szeretettel és tisztelettel, segítve őket Isten akaratának mélyebb megértésére a Krisztus evangéliuma szerinti élet útján.

hirdetés

Budapest, 2023. december 27.

 a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Forrás: katolikus.hu


Dióhéjban az előzményekről:

A Hittani Kongregáció által kiadott nyilatkozat szerint ha két személy áldást kér, még ha a pár szabálytalannak minősül is, a felszentelt pap megadhatja azt. Kerülni kell azonban, hogy ez a lelkipásztori gesztus olyan elemeket tartalmazzon, amelyek a legtávolabbi módon is hasonlítanának a házasság szertartására. Ezt állapítja meg a Fiducia supplicans – nyilatkozat az áldások lelkipásztori értelméről, amelyet a pápa jóváhagyásával tett közzé a Hittani Dikasztérium. A dokumentum az áldások témáját mélyíti el, különbséget téve a rituális és liturgikus áldások, valamint a népi ájtatosság gesztusaihoz hasonlítható spontán áldások között. Az utóbbi kategóriában válik lehetségessé most azoknak a személyeknek a megáldása is, akik nem a keresztény erkölcsi tanítás szerint élnek, de alázatosan kérik az áldást. (Forrás: Vatican News)

 

Hírek
hirdetés