Az ajándékok okozta öröm mulandó, azonban az ajándékozás mégis fontos üzenetértékkel bír; a hála és a szeretet kifejezésének hordozója lehet. A Váci Egyházmegyében szolgáló Kovács Zsolt atya karácsonyi írását osztjuk most meg Veletek, melyben azokról az ajándékokról ír, melyek igazi jelentőséggel bírnak az életben.
Mindannyian láttuk már, vagy saját magunk tapasztaltuk azt, hogy a gyermekek milyen lázasan képesek nekiesni a karácsonyi ajándékoknak. Felfokozott vággyal figyelik a karácsonyfát a vacsora alatt, majd lelkesen tépik szét a csomagolást, és a szemükben ott van a tűz, ami a kíváncsiság és a beteljesedés vágyának keveréke. Jó esetben nagyon megörülnek az ajándéknak, és azonnal belemélyednek a játékba, felveszik az új pulcsit, lapozzák az új könyvet, nyomkodják a telefont… Hirtelen megszakad a kapcsolat a külvilággal, és minden figyelmük az ajándékra koncentrálódik. Mintha a rádiókapcsolat szakadna meg egy űrhajó és a földi irányítás között: „Houston jelentkezz. Jelentkezz! Elvesztettük.” Aztán jönnek a hétköznapok, és ezek a tárgyak bekerülnek a mindennapos használatba, elszürkülnek, megszokottá válnak. A gyerekek esetleg még egy darabig örömmel gondolnak rájuk, de ez az elkerülhetetlen sorsa minden földi dolognak, ami a mulandóság alá van vetve.
Ezért az igazán nagy kérdés az, hogy a megajándékozott észre veszi-e az ajándék mögött az ajándékozót?
Az ajándékoknak a használati értékükön felül van egy sokkal magasabb dimenziója; a gesztus jelleg, amely a két ember közötti kapcsolatot erősíti meg. Egy tárgy a hálának vagy az önzetlen szeretet kifejezésének hordozójává válhat. És még ha a tárgyak használat közben el is kopnak, igazi jelentőséget az ad nekik, hogy kitől kapta az ember. Olyan szép hallani, amikor a férfiak büszkén mondják, hogy egy pulóvert vagy mondjuk egy parfümöt a feleségüktől kaptak. Azon felül, hogy esetleg jó ízlése van a kedves társnak, sokkal fontosabb az, hogy akkor is a másikra emlékezteti, amikor az fizikailag távol van tőle.
És mi az ajándékok csúcsa? Az, amikor egy másik személyt kapunk ajándékba: a barátságát, a bizalmát, a szeretetét, szerelmét, a hűségét, vagy amikor új gyermek kerül a házhoz, aki még csupa rejtelem és lehetőség, aki teljesen ki van szolgáltatva szülei gondviselésének.
Amikor egy másik személlyel kerülünk szeretetkapcsolatba, nem kapunk kevesebbet, mint egy egész új világot:
mert a személy végtelen és egyedi, mert magában hordozza az isteni szikrát, az értelmes lelket, amely miatt maga is rejtelmes, hisz még, ha jól is ismerünk valakit, mindig tud valami újat mutatni. Ettől olyan izgalmasak és nehezek az emberi kapcsolatok, és ezért olyan nagy baj, amikor valaki tárgyként tekint a másikra, és nem lát túl a felszínen.
És mi az ajándékok csúcsának csúcsa? Az, amikor magát Istent kapjuk ajándékba: a barátságát, a bizalmát, a szeretetét, a szerelmét, a hűségét. Őt, aki önmagában csupa rejtelem és lehetőség, és akinek a gondviselésében folytonosan élhetünk. Mert Ő végtelen szeretettel eltervezte a mi életünket és csodás dolgot álmodott rólunk. Már a kezdetektől felajánlotta barátságát, és bizalmát az emberbe vetette: szeretetkapcsolatra hívta meg és rábízta az uralmat a földön, hogy gondozza a teremtett világot, és minket is személyesen ugyanerre hív meg. Minden bűnbeesésünk ellenére sem szűnik meg hűségesnek lenni, mert önmagát nem tagadhatja meg, és féltő szerelemmel fordul felénk, mert különleges értékkel bírunk mindannyian az Ő számára. És ami a legjobb, hogy ezért szerette ÚGY Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Jézus Krisztusban közel jött hozzánk és belépett a világtörténelembe, hogy megfordítsa az emberiség sorsát, de az, hogy belép-e a mi élettörténetünkbe, attól függ, hogy elfogadjuk-e Isten ajándékozó szeretetét, amely mindig konkrét. Az Úr sosem ígér olyat, amelyet nem tartana meg, amellyel nem teljesítené be az üdvösséget.
Jézus Krisztusban az Atya nekünk ajándékozta önmagát, és kiárasztotta a Szentlelket, mint jó illatot, hogy folyamatosan emlékeztessen minket Őrá, az Ajándékozóra.
Ezt ünnepeljük most Karácsonykor: Jézust, mint a legnagyobb ajándékot a világon. Bár az Úr Jézust nem ölelte körül hatalmas bársonytakaró, sem díszes ágyba nem fektették, sőt, szolgák sem ugrálták körül, valami sokkal értékesebb vette őt körül: a Szűzanya gondoskodó szeretete és Szent József hűséges kitartása volt az a közeg, ahova beágyazódott az Istengyermek új élete, és ahonnan elindult a megváltás új korszaka. Ezért nyíljon meg az ajkunk, és az angyalokkal együtt mi is magasztaljuk Istent jóságáért, és tegyünk tanúságot csodás tetteiről: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” Adjunk mi is hírt róla, hogy új reményt hozott nekünk, és megszabadít bennünket a bűn szomorúságából. Örömünk legyen jel a világ számára és pecsételjük meg vele az ünnepünket: ha kérdeznek titeket, mi az örömötök alapja, ne rejtsétek véka alá: Isten megszabadított és barátjának fogadott Jézus Krisztusban, ezért lehet szabad a lelkem és reménnyel teli a szívem. Így legyen mindannyiótoknak áldott, békés Karácsonya!
Kovács Zsolt atya
hirdetés
