Ki ne érzett volna már magányt – akár egyedül, akár közösségben? Ilyekor jusson eszünkbe: azzal, hogy megtértünk, utat nyitottunk a szívünkbe Jézusnak, és soha többé nem kell egyedül lennünk. Csak merjük közel engedni Őt, és beszélgetni Vele!
Egykeként nőttem fel, így már gyerekként is sok időt töltöttem egyedül. Volt, hogy kimondottan élveztem, hogy azt játszom és úgy, ahogy én szeretnék, de persze olyan is előfordult, hogy nagyon rám tört a magány.
Így van ez felnőttként is: néha olyan jólesik egyedül lenni, a saját gondolatainkkal az ingeráradat után, amely körbevesz. Nem befogadónak lenni, nem hallgatni vagy nézni valamit. Máskor meg könnyen ránk tör a magány – nemcsak akkor, ha egyedül vagyunk, hanem társaságban is. Ahogy Pál Feri is mondta legutóbbi előadásában, kutatások szerint a magukat magányosnak érzők 60 százaléka kapcsolatban él.
Isten azonban jól ismeri a szívünket. Tudja, milyen könnyen érezzük meg nem értettnek, másoktól távolinak magunkat. Én úgy tapasztalom, nem elég tudatosítanunk, hogy Jézus a szívünkben él: beszélgetésekre hív minket! A legszebb az egészben, hogy minden érdekli, ami velünk történik, amit érzünk vagy gondolunk. Számára egy percig sem unalmas a társaságunk. Csupán egyet kér: hogy merjünk őszinték lenni Vele!
Ahogy igazán megnyitjuk a szívünket, megérezzük, hogy tényleg velünk van.
Nemcsak időnként bekopog, ha úgy tartja kedve, hanem ahogy átadtuk az életünket Neki, beköltözött a szívünkbe.
Tehát sosem vagy egyedül! A legnagyobb magasságaid és a legmélyebb völgyeid is megoszthatod Jézussal. Sőt, nem kell mindig neked beszélned: az is fontos, hogy hallgasd, Ő mit mond neked. Olyan barát, testvér, társ Ő, aki tényleg ért, lát téged és érez veled. Csak engedd közel.
hirdetés
