A szerelem egyszerre lehet mulandó és örök – Pál Feri

Sokat beszélünk a szerelemről, de vajon mennyire vagyunk tisztában annak élettani és lélektani hatásaival? Mi zajlik le a szervezetünkben, és mi az agyunkban? Miért lehet az, hogy vannak házaspárok, akik évtizedek múltával is szerelmesek egymásba? Sok ilyen izgalmas kérdésről beszélt Pál Feri katolikus pap, mentálhigiénés szakember; szokásosan lendületes stílusával, szeretetteljes humorával és komoly szakmai tudásával tartotta meg előadását több száz fiatalnak.

„Kutatások szerint a magukat magányosnak érzők 60 százaléka kapcsolatban él” – kezdte az előadását a megdöbbentő adattal Pál Feri, aki kiemelte, ezen az estén nem mint katolikus pap, hanem mint mentálhigiénés szakember beszél. A kimondottan fiataloknak szóló előadáson volt tinédzserektől elkezdve fiatal felnőtt házasokon át apró gyerekkel érkező családokig mindenféle háttérből érkező hallgató. Egy közös volt: mindenkit érdekelt a magány, az összetartozás, a párkapcsolat témája.

„Szoktam járni Erdélybe, és egyszer megkérdeztem az embereket, szerelemből szoktak-e házasodni. Azt mondta nekem egy székely férfi: <<Nagyszüleim: nem. Szüleim: is. Mi: úgy.>> Tehát, mint látjuk, ez a ma emberének fontos, épp ezért azokról a társkapcsolatokról szeretnék beszélni, amelyeknek a dinamikáját a szerelem határozza meg” – mondta Pál Feri.

A szerelem hatására mindegyikünkben élettani, biológiai, hormonális változások jönnek létre, bizonyos hormonok akár százszoros mennyiségben termelődnek bennünk. „Ez olyan, mintha kábítószeres befolyásoltság alá kerülnénk, csak a cucc nem kívülről jön, hanem belülről: a saját testünk termeli” – tette hozzá humorosan. „Amikor jelen van a szerelmed, akkor termelődnek ezek a hormonok és úszol a boldogságban, amikor pedig nincs melletted, úgy sóvárogsz, mint a függők.”

„A szerelem örök vagy mulandó?” – tette fel a kérdést a közönségnek. Vegyes válaszok érkeztek: valaki szerint örök, valaki szerint mulandó, és olyan is volt, aki azt mondta: átalakul.

hirdetés

A szerelem nemcsak élettani, hanem lélektani – vagyis érzelmi, személyiségbeli – változásokat is okoz bennünk. A szakirodalom szerint a „hormonális bumm” hatására jön létre mindez, ugyanis az énhatárok képlékennyé válnak, átjárhatók lesznek.

A szerelmed az identitásod részévé válik,

hiszen társas lények vagyunk. Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogyha  magamra gondolok, a szerelmem is megjelenik, ha a jövőmre gondolok, őt is látom benne. Ha megkérdezik, ki vagyok én, már nemcsak azt mondom, hogy nő vagy magyar, hanem azt is, hogy feleség.

Ahogy a személyiségben megjelenik a megnyílás, önátadás, befogadás időszaka, ugyanúgy testi szinten is lejátszódik mindez – persze sokszor ezek nem tudatos folyamatok. A mentálhigiénés szakember szerint a szerelem hormonális bummja átlagosan két és fél év alatt lezajlik, de ez természetesen függ a személyiségünktől is. „Téves azt gondolni, hogy ha már nem érzed a szerelmet, ha már nem röpködnek pillangók a gyomrodban, ha meglátod, a párod, az azt jelentené, hogy ő mégsem az igazi” – hangsúlyozta.

Pál Feri egy kutatást idézett fel, amelyben az egyik csoport a hormonális bumm idején volt, amelyet a hormonszintjük alapján könnyen megállapítottak. A kutatók megnézték az agyműködésüket, és arra voltak kíváncsiak, hogy az agyuk mely területei mutatnak aktivitást a hormonális bumm időszakában. Úgy fogalmazott, ilyenkor az agyunk úgy néz ki, mint egy csillagszóró. Ezután elkezdtek olyan párokat vizsgálni, akik régebb óta, akár 50 éve házasok, és nyilvánvaló, hogy a hormonszintjük már visszaállt a normál állapotra. Náluk is megnézték, milyen agyi területek aktívak, amikor együtt vannak, és az derült ki, hogy a többségnél az agyi aktivitás mértéke csökkent. De találtak egy markáns kisebbséget, akik hiába több évtizede házasok, amikor közös tevékenységet folytattak, az agyuk majdnem ugyanolyan aktivitást mutatott, mint a hormonális bumm idején. Velük interjúkat készítettek, és

mind a nők, mind a férfiak azt mondták, hogy még ha nem is úgy, ahogyan a legelején, de még most is szerelmesek egymásba.

Valójában az a mondat, hogy „A szerelem elmúlik, de megmarad a szeretet”, nem fedi le a realitást. Valójában akikkel volt lelki és testi kapcsolatunk, azokat a személyeket az agyunk más helyen fogja őrizni, mint az összes többi személyt, akit egyébként nagyon szeretünk. Tehát a test, a sejtek, az idegrendszer elképesztően mélyen őrzik bennünk ezeket az embereket. „A szerelem egyrészt törvényszerűen elmúlik, amennyiben a hormonális részét nézzük, másrészt viszont bizonyos részei törvényszerűen maradandók” – emelte ki. ,,Éppen ezért kell tudatosan lezárni az exekkel való korábbi kapcsolódást magadban, mert galibát okozhat, ha egy házasságba lépés előtt nem teszed meg” – tette hozzá Pál Feri.

Arról is beszélt, hogy a szerelmesek természetes módon idealizálják a társukat. Ez azt jelenti, hogy a szerelmem jó tulajdonságait nagyon világosan látom, sőt fel is nagyítom; olyan jó tulajdonságot is belelátok, amely nincs is benne, közben pedig a rossz tulajdonságairól nem veszek tudomást. Ennek az idealizálásnak az a funkciója, hogy biztonságban érezzem magam a társam mellett – ugyanúgy, ahogy gyerekként idealizáljuk a szüleinket.

Amikor a hormonális bumm időszakában vagyunk, akkor regresszió jellemez minket, vagyis visszacsúszunk egy már meghaladott életállapotba. Szerelmesként is „visszacsúszúnk” a legkorábbi életszakaszunkba, mintha csecsemők, kisbabák vagy legfeljebb háromévesek lennénk.  Ilyenkor születnek a becenevek, ahogy a párok babusgatják, szeretgetik egymást. „A társunkkal annak a pszichodinamikáját éljük át, mint amikor egész kicsik voltunk és ott volt az édesanyánk. Hasonló dolgokhoz kötjük az igazi meglétét, mint amit az anyukánkkal megéltünk: érezzen és értsen engem, jól válaszoljon a szükségleteimre, szavak nélkül is sejtse, mire vágyom, és ha együtt vagyunk, legyen az az élményünk, hogy ketten képesek vagyunk legyőzni a világot.” Honnan jön tehát az a gondolat, hogy egyetlen ember mindent meg tud nekem adni? Hogy be tudja tölteni minden szükségletem és boldoggá tesz? Az anya-csecsemő kapcsolat élményvilágából.

Az idealizálás a kezdeti eszményítésből az évek múltán nagyon gyakran átvált az elvárásokba, vagyis azt gondoljuk, hogyha a társunk az első egy-két évben minden szükségletünket betöltötte, akkor később is elvárhatjuk tőle mindezt. Mikor ez nem teljesül – hiszen nem is lenne reális – , az idealizált kép törvényszerűen összetörik, és létrejön a démonizált kép. Ez az ellentéte az idealizálásnak, hiszen ilyenkor csak a rossz tulajdonságait látjuk a másiknak, azokat nagyítjuk fel, sőt belelátunk olyan negatív tulajdonságokat is, amelyek nincsenek ott. Ilyenkor jönnek a kommunikációs problémák is egy pár életében.

Az idealizálás és a démonizálás mellett

létezik a társamról kialakított reális kép is. Ennek az a feltétele, hogy önmagamat is reálisan lássam.

Pál Feri hangsúlyozta: érvényes az a vágyunk, hogy feltétel nélkül szeressenek minket, de ennek felnőttként sok feltétele van. „Az, hogy egy tökéletlen embert tökéletlenül tudjak feltétel nélkül szeretni, a személyiség érettségét feltételezi. Ekkor értjük meg, hogy az igaziság nem elvárás feléd, hanem kihívás magam felé, vagyis magamból szeretném kihozni az igazit” – összegezte.

hirdetés