Megrázó volt hallani, hogy váratlanul meghalt Matthew Perry, akit a legtöbben a Jóbarátok Chandler Bingjeként ismertünk és szerettünk meg. A színész 54 évet élt, tavaly magyarul is megjelent könyvében őszintén írt szenvedélybetegségéről, magányáról, de arról is, hogy megismerte Istent és az Ő irgalmát.
Szomorú hír járta be az internetet hétvégén: szombaton, 54 éves korában meghalt Matthew Perry, aki a Jóbarátok című sorozattal, Chandler Bing szerepében vált híressé.
A színészt holtan találták meg Los Angeles-i otthonában, a jakuzziban – közölte a rendőrség. A CNN egyik forrása elmondta, hogy még vizsgálják Perry halálát. A lap arról is ír, hogy a színész halálát vélhetően fulladás okozta. A hatóságok helyi idő szerint délután négy óra körül mentek ki Perryhez. A Los Angeles Times forrásai szerint a színész környezetében nem találtak kábítószert. „Nem merült fel idegenkezűség” – tette hozzá a rendőrség.
A színész tavaly magyarul is megjelent, Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című könyvében őszintén írt függőségéről, betegségeiről, magányáról – és a hitéről is.
Fotó: People Magazin
Egy fontos részlet a könyvéből, ahol megrendítő őszinteséggel ír a harcáról, és arról, hogyan nyúlt Isten után, vagy talán Ő utána.
„Gyűlöltem magam. Ez volt az abszolút mélypont. Nem hittem, hogy lejjebb is van, mint az előző mélypontom, de sikerült eljutnom oda. Ráadásul apám szeme láttára, aki nyilvánvalóan halálra rémült. A szenvedélybetegség, ez a ravasz, fondorlatos, erőszakos kis izé, megint túljárt az eszemen. (…)
Eljutottam a mélypontra, a gödör aljára.
Ez klasszikus pillanat a szenvedélybetegek életében: a pillanat, ami után az ember tartós megoldásra vágyik…. De hé, mi ez? Ahogy ott ültem és bámultam magam elé, láttam, hogy ráncot vet a levegő. Ha nem a gödör fenekén ülök, talán elhessegettem volna a gondolatot, de ott és akkor olyan lenyűgözőnek találtam a látványt, hogy nem bírtam betelni vele. A levegő enyhén fodrozódott. Soha életemben nem láttam még ilyet. Valóságos volt, igazi, kézzelfogható, konkrét. Ezt látod az életed végén? – gondoltam magamban. Talán haldoklom? Aztán…
Imádkozni kezdtem, egy fuldokló kétségbeesésével. A legutolsó imámkor, közvetlenül azelőtt, hogy bekerültem a Jóbarátokba, csak egy fausti alkut sikerült kötnöm egy olyan Istennel, aki visszafojtott lélegzettel várta a megfelelő pillanatot. És most, több mint egy évtizeddel később, megint imára kulcsoltam a kezemet.
– Istenem kérlek, segíts rajtam! – suttogtam. – Mutasd meg, hogy velem vagy. Istenem, kérlek, segíts rajtam!
Ahogy térdeltem, a fény lassan egyre nagyobb és nagyobb lett, amíg olyan nagy nem lett, hogy az egész szobát befogta… Mi történt?
És miért kezdtem jobban érezni magam?
Elkezdtem sírni. Úgy értem, tényleg elkezdtem sírni – azzal a fajta fékezhetetlen sírással, amikor a vállad is belerázkódik. Nem azért sírtam, mert szomorú voltam. Sírtam, mert életemben először jól éreztem magam. Biztonságban éreztem magam, gondoskodtak rólam.
Az évtizedekig tartó küzdelmem Istennel, a birkózásom az élettel és szomorúsággal, hirtelen mind elmosódott, mintha ezt a sok fájdalmat elsodorná egy folyó.
Isten jelenlétében voltam. Biztos voltam benne. És ezúttal a helyes dologért imádkoztam: a segítségért.”
Ahogy korábban a 777-en megjelent könyvajánlóban olvashattuk, Matthew rettenetnek nevezi a függőségeit – mert több is van –, a szenvedélybetegségét. Kertelés nélkül vall arról, hogy az életében hogyan váltogatják egymást a különböző szakaszok és hullámvölgyek, attól függően, hogy éppen legyűri-e a Rettenetet vagy fordítva. Beszél mélységekről és magasságokról, fájdalmakról és örömökről, szerelmekről és magányról. Arról, hogy 14-szer megműtötték, 65-ször volt detoxikálóban, 15-ször járt elvonókúrán, az anonim alkoholisták többezer gyűlésén vett részt, és sokmillió dollárt költött arra, hogy szabaduljon a betegségétől. De beszél arról az életmentő, irgalmas Istenről is, Aki a gödör mélyén sem hagyta magára, és Akibe időnként bele tudott kapaszkodni.
Hisszük, hogy ő már Istennél van, de az itt maradt szeretteiért és minden gyászolóért imádkozzunk!
