2023. 09. 13.

Rákosszentmihályi játszótér

Épp egy éve hirdettük meg a Mesék élni tanítanak elnevezésű meseíró pályázatunkat, melyből immár a mesekönyv is megszületett. Most egy olyan mesét szeretnénk nektek megmutatni, amely sajnos a kötetbe már nem fért bele, de kifejezetten értékesnek találtuk a gyászfeldolgozás témakörében. A mesét Horváth Ildikó írta.

Egy őszi borús reggelen Emma bánatosan jött óvodába.  Nem játszott, nem beszélgetett, nem rajzolt. Csak ült és szomorú arccal nézett ki az ablakon. Nézte, hogy kopog az esőcsepp az ereszen, a fa ágán a vizes tollát hogy szárítgatja a galamb. Az óvónéni nem bírta tovább nézni és odaült a kislány mellé.

– Mi a baj? – kérdezte Timi néni.

– Meghalt a nagypapám az éjszaka. Már odafent van a mennyországban, és soha többé nem láthatom, nem mehetek hozzá, és nem jöhet értem az oviba uzsonna után. Pedig mikor ő jött értem az oviba, hazafelé mindig megálltunk a játszótéren játszani, ami nagyon közel volt nagyapa házához. Szeretem azt a játszóteret, mert nem csak játékok vannak ott, hanem színes kis virágoskert. Közösen gondozzák az ott játszó gyerekek. Nagyon szeretem, mikor tavasszal kibújnak a virágok, majd kinyílnak – mondta a kislány. – Nagyapával mindig figyeltük a virágok fejlődését, és mesélt róluk. Neki is nagyon szép virágoskertje van otthon. Ezután ki fogja azt gondozni? – gondolkodott el Emma, és sötétbarna szeme elmerengve nézett ki az esőtől vizes óvodaablakon.

hirdetés

Teltek-múltak a napok, de Emma bánata nem enyhült. Nagyon hiányzott a nagypapája. Hiába mentek a társai, hívták őt játszani, csak ült a sarokban és nézett maga elé. Elutasítóan nézett rájuk és morcosan elfordult, hogy ne is lásson senkit.  Az étvágya is elhagyta.  A kedvenc ételében, ami a spenót volt tojással, csak forgatta a kanalát és épphogy csak megkóstolta.

Az óvónénik ezt már nem nézhették tétlenül. Egy nap Ildikó néni megállt Emma előtt és így szólt:

– Mikor mentek nagyapa házához?

– Nagyapa meghalt, nem mehetünk többet hozzá – jött a válasz.

– Dehogynem, attól, hogy most a mennyországban lakik, te és a szüleid elmehettek nagyapa házához – válaszolta az óvónéni.

– Miért menjünk oda? – kérdezte a kislány.

– Kitaláltam valamit – mondta Ildikó néni. – Ha elmentek nagyapához, szedjetek egy marék virágmagot a legszebb virágokból, és hozd el nekem ide az oviba.

Másnap a kislány reggel úgy érkezett, hogy markában egy zsebkendő volt , amelyben a világ legszebb virágmagjai voltak elbújtatva.

– Tessék, itt vannak a magok.

Az óvónő elvette a zsebkendőt és a fiókjába tette egy rövid magyarázattal:

– Ha vége lesz az ősznek, majd utána a télnek, elültetjük a virágmagokat is. Ne feledd, ha tavaszodik, elvetjük a legjobb helyre, ahova nagyapa is ültetné.

A kislánynak hetek óta először csillogott gesztenyebarna szeme és mosolygott arca. Igaz, ez nem tartott sokáig. Minden egyes nap megállt a fiók előtt és megkérdezte:

– Megvannak még a magok?

– Persze – mondta az óvónéni és kihúzta a fiókot. – Látod? Itt van a zsebkendőben – majd minden nap ugyan olyan csillogással és mosollyal tolták vissza a fiókot, mint első nap.  A várakozás egy reményteli időszak volt Emma számára. Egy reggel az óvodába mentek anyukájával, mikor meglátott egy hóvirágot.

– Anya, itt a tavasz! – kiáltott fel a kislány.

– Igen, itt van, jól látod – válaszolta az anyukája. Ujjongva ment be az óvodai csoportba is. – Megjött a tavasz, újra itt van! – Széles mosollyal a száján, boldogan kiabálta az óvónénik felé.

– Akkor itt az ideje, hogy elvessük nagyapa virágmagjait – felelte Ildikó néni. A kislány tágra nyílt szemekkel figyelte, mi fog történni, de nemcsak ő, hanem az egész csoport csendben figyelt, mi lesz a magok sorsa. – Gyere, Emma! Húzd ki a fiókom, vedd kezedbe a magokat és fogd erősen, el ne szóródjnak!

Reggeli után nem az udvarra mentek, hanem a kapu felé vették az irányt.  Ildikó néni vezetésével elindult az egész csoport. Mentek egyenesen, majd jobbra fordultak, majd balra. Megálltak a piros lámpánál, elindultak a zöldnél. Mentek egyenesen, mígnem egyszer csak megérkeztek Szentmihály legszebb játszóterére. Emma szeme újra csillogott, és akkor döbbent rá, hogy nagyapa virágmagjait ide, a játszótérre fogják ültetni.

A kis virágoskert még gondozatlan volt, Zsuzsi nénivel, a dadussal kigazolták, rendbe tették az elkerített. Emma az óvó nénivel elszórta a magokat.

– Látod, Emma, nagyapa virágai újból virágozni fognak.

– Biztos boldog lenne, ha látná – felelte vidáman a kislány.

– Hidd, el látja – mondta az óvónéni – és azt a nagy mosolyt is az arcodon. Örül, hogy boldognak lát.

Horváth Ildikó

 

Kép: Frizzantine | Dreamstime.com

Egyéb Mesekönyv
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás