Vajda Attilának különleges története van: a kábítószerfüggőség, az éjszakai élet és a bűnözés után börtönbe csukták, és az ottani misszió során hallott először az evangéliumról. Megtérése után nem sokkal kiengedték a börtönből, azóta igyekszik minél többekkel megosztani a tanúságtételét és hirdetni, hogy Isten jó és senkit nem hagy cserben.
„Nekem csodálatos gyerekkorom volt. Édesapám és édesanyám nagyon szeretett engem, sőt van egy testvérem is, és nagyon szépen neveltek bennünket. Rendesen iskolába járattak a szüleim, megkövetelték azt, amit egy rendes szülőnek meg kell, hogy a gyerek azért legyen tanult.
Aztán egy ponton kisiklott az életem. 18 éves koromban elkezdtem küzdősportozni, és a küzdősportozás által megismertem az éjszakai életet, elkezdtem kidobóként dolgozni. Már az első pillanatban beszippantott ez a világ. Nagyon tetszett, hogy nem kell dolgozni, csak lemegyek, bulizok, pénzt kapok érte, csajozok. Aztán teltek az évek, és egyre mélyebbre süllyedtem, megismerkedtem a kábítószerrel. 20 éves voltam, amikor először bedobtam az első extasy-tablettámat a munkahelyemen, és akkor úgy éltem meg, hogy nagyon jó volt. Olyan volt, mintha minden enyém lett volna, boldogságérzetem és békém volt. Teltek a hónapok, és én egyre többet kábítószereztem, egyre mélyebbre csúsztam. Nagyon sok helyen dolgoztam Budapesten, a legnívósabb helyeken kidobóskodtam, testőrködtem, pénzt hajtottam be.
Bekerültem egy nagyon nívós helyre dolgozni, a Hajógyári-szigetre, egy olyan helyen, ahol kábítószert is használnak előszeretettel, és már úgy mentem be dolgozni, hogy este elszívtam egy csíkot, hogy bírjam a strapát, reggel meg már annyira fel voltam pörögve, hogy azt vártuk a többiekkel, hogy melyik házibuliba menjünk. Ez így is történt. Mentem tovább, egész nap kábítószereztem, hazamentem, lefürödtem, este visszamentem dolgozni, és már így teltek a napjaim. Azt vettem észre, hogy egy héten már 4-5 napot masszívan kábítószereztem, és emellett, hogy ne essek össze, szúrtam magam mindenféle tesztoszteronnal, hogy jó erőben legyek.
Belekeveredtem egy rossz társaságba, elkövettem egy olyan dolgot, amit nem kellett volna, és azt vettem észre, hogy kattant a bilincs a csuklómon, letartóztattak. Én egész életemben féltem a börtöntől, hogy bekerülök oda, és lám, amitől féltem, bekövetkezett. Olyan érzésem volt, amikor letartóztattak, és beraktak a fogdába, mintha meghülyültem volna. Mindenütt zsivajt hallottam, és ez borzasztó rossz érzés volt. Aztán három nap fogda után átvittek a börtönbe, és azt sem tudtam, hogy mi lesz velem. Kábítószerrel való visszaélés volt a vád, jött az ügyvédem, és azt mondta, hogy „hát Attila, itt kemény dolgok lesznek”. Amikor megvádoltak engem, az öt évtől életfogytig terjedő börtönbüntetéssel sújtható volt.
Teljesen összeomlottam, 30 kilót lefogytam két hónap alatt, és teljesen kilátástalannak éreztem a helyzetet.
A zárkában úgy rohangáltam le-föl, mint egy veszett vad, nem tudtam megnyugodni, teljes káosz volt. Tényleg nagyon megtörtem.
Három hónapja lehettem bent, amikor bemondták egyszer a hangosbemondóba, hogy „misszió”, és kérdeztem a srácoktól, akikkel egy zárkában voltam, hogy „mi az a misszió?”. Mondta az egyik srác, hogy keresztények, hittérítők. Amikor ezt kimondta, hogy keresztények, dobbant egyet a szívem, és hallottam egy kis hangot, hogy „Gyere!” Néztem körbe, mondom, „jól hallok vagy ez a kábítószernek az utóhatása, hogy én ilyeneket hallucinálok?”. Mert senki nem reagált semmire, csak én hallottam egy hívó hangot. De nem jelentkeztem, nem mentem ki, hanem visszaültem. Eltelt még egy hét, és megint bemondták, hogy misszió. Ahogy meghallottam ezt a szót, még erősebb érzés jött, hogy gyere! Jött a hang, hogy gyere. És akkor már azt hittem, hogy tényleg megbolondultam, és itt végem van. Teltek a hetek, és minden egyes héttel erősödött az érzés, hogy mennem kell erre a misszióra.
Az ötödik vagy a hatodik héten feküdtem a priccsemen, és amikor kimondták, hogy misszió, egyszer csak felnéztem, és fölállított egy erő, amit nem tudok elmagyarázni. Fölálltam, megnyomtam a csengőt, és jeleztem az őrnek, hogy ki akarok menni, és meg akarom nézni, mi az a misszió. Kimentem, ott volt pár keresztény, és hallottam az evangéliumról, hallottam Jézusról.
Elmondták, hogy Jézus azért jött és azért halt meg, hogy nekem életem legyen általa.
Mondták, hogy akkor mondjuk el a megtérők imáját. És akkor befogadtam Jézust a szívembe, és onnantól teljesen új dolog kezdődött az életemben. Kaptam egy Bibliát, minden nap olvastam, bár még nem értettem. Kijártam mindig a misszióra, és a tizenegyedik hónapban – ez egy nagyon csodás bizonyság – , bent voltam még előzetesben, kilátástalan állapotban, hogy mi lesz velem, de már sokkal nyugodtabban, amióta hallottam Jézusról. Kimentem az istentiszteletre. Hárman voltunk, Gábor pásztor mellettem ült, beszélt Jézusról. Egyszer csak hozzám fordult, és azt mondta, hogy „te holnap hazamész”. Ez volt vasárnap, mondom „Gábor bácsi, dehogy megyek haza, 5-15 évtől életfogytiglan a büntetésem, én soha nem megyek haza”. Nem is válaszolt, folytatta tovább a mondókát, és másnap, hétfőn hazaengedtek.
Dicsőség az Úrnak, hogy Isten tényleg mindenhol ott van. Hogyha felnéz az ember, és Hozzá kiált, Isten senkit nem küld el – téged sem. Szeretettel vár rád.”
Forrás: felnézek.hu
hirdetés
