Legfiatalabb testvérnek lenni örömökkel és kihívásokkal is együtt jár, de az mindenképp nagy plusz pont, hogy fiatal nagynéniként van időm és lehetőségem az unokaöcséimmel és -húgaimmal kapcsolatot építeni. És a gyerekektől annyi mindent lehet tanulni!
Nagyon szívesen vagyok gyerekek közt, az egyszerűségük és őszintéségük megfog, és könnyen bele tudok merülni az egész világot átölelő játékukba. Kíváncsian figyelem őket, a világra rácsodálkozó gondolataikat, és megállapítom, hogy Jézus nem hiába mondta, hogy gyermekké kell válnunk; bőven van mit tanulnunk a legkisebbektől.
Például abban, hogy a legapróbb dolgoknak is örülni tudnak, hogy egyáltalán észreveszik a részleteket, és tétovázás nélkül elmerülnek azok szépségében; megcsodálják a földre hullott falevélen ücsörgő katicabogarat, és még arra is szánnak időt, hogy megszámolják, hány pettye van, végül az örömüket továbbosztva lelkesen újságoljuk el felfedezésüket. A jelen pillanatba merülnek el teljes egészen, figyelnek a környezetükre, az őket körülvevő emberekre. A szemlélődés nagymesterei, s így, egy folytonos rohanásban lévő felnőtthez képest a hálára, az örömre is fogékonyabbak.
Néhány éve történt, hogy épp együtt kirándultunk a családdal, mikor előszeretettel viccelődtem az egyik unokaöcsémmel. Hazaindulás előtt aztán szólt nekem, hogy menjek oda hozzá. Nagyon morcos fejet vágott, összeráncolta a szemöldökét, és kissé mérges hangon elpanaszolta, hogy rosszul esett neki, mikor viccelődtem vele, mert megijedt. Eddigi életemben nem sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy egy gyerektől kellett bocsánatot kérnem, ezért szokatlan is volt a szituáció, de komolyan akartam őt venni és a fájdalmát, így bocsánatot kértem. Ezután pedig nagyon meglepődtem az unokaöcsém reakcióján; az arcra rögtön kivirult, és mosolygósan azt mondta: semmi baj! Aztán már egy játékról kezdett mesélni nekem. Csodáltam őt, egyrészt, mert így ki tudta fejezni azt, ami rosszul esett neki, azért pedig még inkább, hogy könnyedén tovalibbenve gyorsan meg is bocsátott, nem ragadt le a sérelménél, pedig néhány pillanattal korábban látható volt, hogy valóban nem esett jól neki a vicc.
Fiatalabbik unokaöcsém most négyéves, és nemrégiben megkérdezte tőlem, hogy a következő LEGO újság hány részből fog állni. Elmondta, hogy azért kérdezi, mert ha többrészes, szeretné megvenni a zsebpénzéből, hogy az egyik részét nekem tudja ajándékozni. Bár azt nem sejti, hogy szabadidőmben ritkán lapozgatok LEGO-újságot, nagyon megérintett a kedvessége. Nagyra értékelem az adakozó kedvét, és azt, hogy konkrét módon váltja valóra Jézus szavait: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Hiszen az unokaöcsém szemében kevés jobb dolog van egy LEGO újságnál! Mindegy, hogy miről van szó, csokiról vagy játékról, ő mindig nagylelkűen megosztja másokkal, amit kapott.
„Bizony, mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Megtanultam, hogy tudni kell alázattal és figyelmesen jelen lenni a gyerekek jelenlétben, mert csak így lehet tőlük tanulni. Így tud majd a szívünk csendben átformálódni, így válhatunk mi magunk is gyermekké, és így juthatunk majd be a mennyek országába.
hirdetés
