2023. 04. 11.

Álmodjunk együtt! – Ferenc pápa bátorító könyve

Az első találkozásom Ferenc pápával örökre meghatározó élmény számomra. 2016-ban kétmillió fiatallal és és a pápával virrasztottunk, imádkoztunk, aludtunk együtt egy réten Krakkó közelében. Már volt hasonló élményem 2011-ben Madridban. A katolikus ifjúsági világtalálkozó az ünneplésről, az egymáshoz kapcsolódásról, a találkozásról szól. A nemzetek, népek találkoznak egy héten keresztül ünneplünk, gondolkodunk, imádkozunk, megosztjuk a gondolatainkat. A pápa akkor azzal bátorított minket, hogy ne legyünk kanapé-keresztények, vagyis merjünk a tettek mezejére lépni és egymást bátorítani.
Olvassátok el Zolek új könyvajánlóját! 

Az éjszaka során hol mexikóiakkal, hol Hundurasból, illetve Spanyolországból érkezett fiatalokkal lógtunk. A világ majdnem minden nemzete ott volt. A Szentatya szavai, buzdításai Lengyelországban érintettek meg először igazán. Beszélt arról, hogy Isten szurkol nekünk. Ő a mi bátorítónk. A 21. Század Kiadó megjelentetett könyvéből Ferenc pápa: Álmodjunk együtt című művéből is árad az erő és a bátorítás. Mindamellett, hogy igen komolyan állást foglal különböző témák mellett, kifejti véleményét többek között arról:

  • Hogyan lehetünk tetteinkkel is keresztények, nem csupán szavainkkal?
  • Mit tudunk tenni mi magunk a körülöttünk lévő szegények megsegítésén?
  • Mi a nők szerepe az egyházban és a világi életben?

Mindezt úgy, hogy őszintén felvállalja az egyház bűnösségét és felelősségét.

Hangsúlyozza, hogy

hatalmas felelősségünk van a saját szintünkön, életünkben abban, hogy miként segítjük az elesetteket.

A koronavírust sok aspektusból vizsgálja és egyértelműen amellett foglal állást, hogy a világ nem térhet vissza abba az állapotba, ahol a pandémia előtt volt. A fenyegetés magában hordozza a cselekvés lehetőségét! Itt az idő valamilyen újat álmodni, itt az idő arra hogy újragondoljunk sok sok dolgot!  ,,Egy leállás mindig jó alkalom arra, hogy rostáljunk, áttekintsük a múltat, és hálával emlékezünk vissza, kik vagyunk, mit kaptunk és hol tévedtünk el.” (61. oldal)

A könyv  egyik fő motívuma tehát a koronavírusválság, de bemutatja azt is, hogy milyen komoly kihívásokkal kell megküzdeni ezenkívül is. Számtalan krízis van a világban, amelyek nem kapnak ekkora médiafigyelmet, mégis borzasztó a hatásuk. Beszél szegény gyerekekről, fegyverekről politikai hatalmak térnyeréséről. A 2022-es év első négy hónapjában 3,7 millió ember halt éhen. Vajon hányan haltak meg háborúkban? Ilyen és ehhez hasonló csontig hatoló kérdések vannak a műben.

A pápa megítélése elég szélsőséges, még a katolikus egyházon belül is. Én személy szerint nagyon kedvelem. Számomra ő az egyik Krisztusi viselkedéshez legközelebb álló pápa. Szeretem, hogy más vallások áldozatai iránt is empatikus (akárcsak a keresztény áldozatok iránt). Keményen számonkéri és elítéli a pedofiliát.  Szeretettel fordul a szegények és elesettek felé.

Gesztusai arra inspirálnak, hogy én is cselekvő(bb) és példamutató(bb) keresztény legyek.

Azt is hangsúlyozza a műben, hogy “Isten az egyszerű pillanatokban jelen van. Vegyük észre a körülöttünk élőkben! „Tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté‬ ‭28:20‬ ‭

A már említett témákon kívül számos aktualitásra reflektál. Többek között az egyházi túlkapásokra, a #metoo mozgalomra, George Floyd meggyilkolására. A legmegérintőbb részek mégis azok, ahol közel enged minket a Szentatya saját életéhez. Mesél a saját szenvedéseiről is. Miként élte meg például, amikor egy súlyos influenza miatt eltávolították a az egyik tüdejének a felét. Vagy amikor Buenos Aires érsekeként civil ruhában hulladékgyűjtőkkel rótta a város utcáit. Tőle nem szokatlan ez a viselkedés. Gondoljunk csak arra, hány gesztust tett megválasztása óta. Egyes cselekedetek tekintetében határozottan foglalja össze álláspontját.

,,Az Egyházban egyikünknek sem volna szabad elutasítanunk másokat a bűneik és kudarcaik miatt, hanem segítenünk kellene őket, hogy azzá lehessenek, aminek lenniük kell.”  (116. oldal)

,,Ahelyett, hogy hibákat keresnék fivéremben vagy a nővéremben, meglátom, hogy ő is küszködik és segítségre szorul, én pedig felajánlom neki szolgálatomat.” (121. oldal)

A pápa elmagyarázza a szinódusok működését és azt, mire fókuszál a sajtó egy-egy részletet kiragadva. Például az Amazóniai szinódusnál a házas emberek pappá szentelésének felvetése kapcsán. Ezt nem szavazták meg, de számos más problémára megoldást találtak.

A pápa nagyon kritikusan, de nagy szeretettel beszél a világ alakulásáról, Isten tervéről és álmáról. A könyv nagyon motiváló. Taglalja az egyház hibáit, bűneit, rámutat a Föld globális felmelegedését követő válságra. A menekültek ügyét különösen szívén viseli a pápa. Nagyon tetszett, hogy a nők világi vezető szerepét is taglalja az egyházban. Olyan szépen, kedvesen ír a nők megbecsüléséről. Bemutatja, miként helyezett vezető pozíciókba hölgyeket és azok milyen nagyszerű módon oldották meg a rájuk bízott feladatokat. Az írás rengeteg igét idéz a Bibliából. Inspirál.

A könyvet áthatja a találkozás, összekapcsolódás, empátia.

Csak úgy tudunk megoldani problémákat, kihívásokat, ha közösséget alkotunk.

Ha összekapcsolódunk és eggyé válunk, akkor álmodhatunk! Álmodhatunk közösen!

Az említett világtalálkozón éppen időben fejeztük be a mexikói fiatalokkal a táncot, amikor kezdődött a virrasztás Krakkóban. Még most is kiráz a hideg, amikor erről írok. A pápa a krakkói virrasztás során is tettekre buzdított, akárcsak ez a könyv!

,,A kornak, melyben élünk, nem díványfiatalokra („młodzi kanapowi”) van szüksége, hanem cipőt, sőt még inkább, bakancsot húzott fiatalokra. A mai kor csak kezdőcsapatba került játékosokat fogad el, nincs hely cseréknek. A mai világ azt kéri tőletek, hogy legyetek a történelem főszereplői, mert az élet mindig szép, ha meg akarjuk élni, ha nyomot akarunk hagyni magunk után. Ma a történelem azt kéri tőlünk, hogy védjük meg méltóságunkat, és ne engedjük, hogy mások döntsenek a mi jövőnkről. Nem! Nekünk kell döntenünk a jövőnkről, nektek a ti jövőtökről!”  (Krakkó 2016. World Youth Day)

Merjünk kilépni a tettek mezejére, merjük a hitünket a mindennapokban megélni! Építsünk hidakat egymás közé. Így álmodhatunk együtt egy jobb jövőt!

Farkas Zolek 

Borítókép - Fotó: Farkas Zolek / Gosztom Studio
Farkas Zolek Könyvajánló Zolek
hirdetés