“Olykor egy borús adventi sötétedésnél, a nyüzsgő utcán toppan be Jézus az életünkbe – amennyiben szívünkben készek vagyunk fogadni Őt. “Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” – a Máté 25, 37-es verse egy életre berögződött a szívembe” – kezdi írását Kunvári Krisztián; az ő reményteljes tanúságtételét osztjuk most meg Veletek!
Az adventi időszakban egészen eleven formában tapasztalhattam meg Krisztus szeretetét, miközben egy krónikus beteg barátomhoz indultam. El voltam havazva a belső gondolataimmal, nehézségeimmel és élő labirintusnak tetsző helyzeteimmel. Meglepetésemre hamar felriadtam, ugyanis egy térre kiérve egy hatalmas termetű, szkinhednek tűnő emberke lapogatta meg erőteljesen a vállaimat. Kiderült, hogy ő Szabolcs, egy korábbi legendás hírnevű fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönből, csúfnevén a Csillagról. Nagy örömmel töltött el ez a találkozás, és előbb a téren egy punccsal indítottunk, majd a továbbiakban sütiztünk és kávéztunk is. Végig éreztem Jézus jelenlétét a beszélgetés folyamán. Szabolcs cseppet sem változott: csak úgy dőlt belőle a sok élmény, pont, mint egy zabolátlan folyam, amikor csendes medrekbe érkezik. Összeráncoltam homlokomat: furcsa tűz fűtötte, mely megszelídítette egykori félelmetes hatású egyéniségét.
Barátunk önkéntes misszionáriusnak állt: szolgált Peruban, Chilében és Ecuadorban, de Haitire is eljutott. A tarkóját fogva dőlt hátra, majd büszkén ecsetelte, hogy milyen sokat jelentett neki az az ige, amit benti látogatásaim során én vázoltam elé – többnyire a magába temetkező tekintete előtt. „Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr az örök kőszikla” (Izajás 26,4) – forgatta a mutatóujját, majd némi hatásszünetet követően mesélte el, hogy évekkel később tulajdonképpen ezt az igét ízlelgetve tört össze benne az az ádáz, haragvó szíve, amely korábban állandó tagadásban, és félelemből fakadó agresszióban élt.
A Csillagban olykor brutálisan kemény, elkeseredett és alattomos verekedések során tanulta meg, hogy ha ebből a pokolból ki akar nyúlni, valami más erőforrásba, méltóságba kell gyökereznie a védelemért, annak ellenére is, hogy szökőévente vesztett “csatát”. Később a Krisztusban való jelenlét és tekintély lett az, ami által már elengedése előtt felszabadulhatott lelkileg, és egyfajta védelem vehette körül. Ezt követően már igazán felemelnie sem kellett a hangját, tekintete és a mozdulatok magabiztossága adta vissza azt az erős jelenlétet, melyet belül Krisztusban, istengyermekségében tapasztalhatott meg. Innentől kezdve frontálisan nem is mertek kezdeni vele, sőt egyre több követőt gyűjtött társai közül. Elmondása szerint azt a gyógyírt kapta az atyai jóság megtapasztalásával, melyre már rég vágyott.
Fokozatosan ő maga lett az igazság hirdetője a fegyházban, majd szabadulását követően misszionárius lett.
Ráadásul külföldi börtönökben is végezhetett szolgálatot. Bőszen hirdette a megbocsátás erejét, és a szeretet cselekedeteinek kulcsát, mellyel szétzúzza, kinyitja a harag bilincseit. Még akkor is, ha előtte végtelennek, kibékíthetetlennek tűnt az ellenszenv az ott élők körében és szívében.
A látogatásaimat követő évek során két másik igeversbe kapaszkodott igazán, melyeknek rejtett jelentését beszélgetéseink folyamán fejtettük ki. Ezek a következők: „a tökéletes szeretet legyőzi a félelmet” (1János 4,18), valamint, „nem a félelem lelkét kaptuk, hanem a józanság, az erő és a szeretet lelkét” (2Timóteus 1,7). Leggyakrabban az előbbi, frappánsabb szentírási részletet használta missziói során, hiszen az még életveszélyes – néhol egyenesen lehetetlen – helyzetekben is meg tudta óvni. Szabi későbbi állomásain Peruban és Ecuadorban intézményesebb keretek, elítéltek között és gettókban evangelizált.
Sokszor már azt éreztem, ő önt lelket belém, teljesen megdöbbentem Isten munkáján.
Ez az eredeti, eleven tűz az, ami bennem már hiányzott ilyen mélységben és lobogással. A régi-új találkozásunk után jutott eszembe az igevers: „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek” – Márk 11,24. Amin az egykori fogvatartott keresztülment, csak a borotvaéles hittel megvallott igékkel és imákkal volt lehetséges úgy, hogy épségben, megerősödve jött ki belőle mind mentálisan, mind lelkileg és fizikailag. Sosem tudhatjuk, Isten hogyan és miként arat a szeretet általunk átmenetileg, avagy tartósan gondozott veteményeibe lépve. Abban biztos vagyok, hogy ezzel a bizonyossággal felvértezve, szívemben-lelkemben megújulva várom Isten ajándékait egyszerű munkálkodásom, utazásaim során.
Kunvári Krisztián
Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)
hirdetés
