Készíts helyet magadban Krisztusnak! – Sohajda Levente református lelkipásztor

„Isten úgy van velünk, hogy megemel és maga felé fordít. Ez egy csodálatos, megmagyarázhatatlan, felszabadító, vigasztaló, mindent átformáló élmény” – erről szól a karácsony Sohajda Levente református lelkipásztor szerint. A Lét-Ige című műsor legújabb adását  szemlézzük.

Karácsonyt advent nélkül nem lehet megérteni. Ez olyan, minthogyha a kismamának ott kezdődne az anyaság, amikor már kórházban fekszik a gyermekével, holott valójában már kilenc hónappal korábban kezdődik. Ahogy az anyaméh mélyén kiformálódik az élet, úgy az advent a nagyon mélyen való formálódásnak az ideje.

Nagyon könnyen hétköznapivá, megszokottá válik a kereszténységünk, hogy „igen, keresztény vagyok, járok templomba, szoktam imádkozni”. Az adventnek az a titka,

amikor neked személyesen szól az ige, amikor mélyen megérint az imádságban való közelség az élő Istennel.

Annak az ideje, amikor rádöbbent téged az Úr, hogy ebben meg ebben felszínessé váltál, vagy ezek a dolgok félrementek, vagy nem vetted észre, de ez meg ez téged nagyon megkötöz. Az adventet erre akarja használni az Úr, hogy ez megtörténjen.

hirdetés

Akkor van ünnep, ha mi újraéljük a szabadítást, újraéljük, hogy mit tett Isten értünk, hogyan jön Ő hozzánk, és nem mi megyünk hozzá. Rádöbbensz, hogy te egy meglátogatott, megajándékozott élet vagy, akkor is, ha az éppen aktuális élethelyzeted katasztrofálisan rossz, senkinek nem kívánnád vagy megoldhatatlannak tűnik. Ha az advent mélyére nézel, és oda el tudsz jutni, megéled ezt, és nem csak emlékezel róla, akkor egyszer csak kiderül, hogy megnyílt az ég, hogy egy megajándékozott élet vagy. Akkor azt mondhatod: „Lehet, hogy fázom, lehet, hogy betegségem van, lehet, hogy nyomorult a helyzetem, de én egy megajándékozott élet vagyok”.

Ebben az adventben van egy számomra nagyon fontos ige: „Mihelyt letelt a kiszabott idő, én, Nebukadnezár, az égre emeltem tekintetemet, és visszanyertem értelmemet.” (Dán 4:31) Sok esetben az idő eltelését valószínűleg rossz dolognak tartjuk, hogy megöregszem, ráncos vagyok, mindenem fáj reggel.  Másrészt meg néha úgy éljük meg, mintha az idő múlása mindent elvenne tőlünk, mindenről lemaradnánk. „Lemaradok arról, amit meg kellett volna élnem, amit szerettem volna, amik a vágyaim, az álmaim voltak.”

Ez az ige meg azt mondja el – és ez engem egy nagyon szíven ütött – , hogy az időt, amiben benne élek – a sokféle rosszal, a nagyon mély lelki fájdalmakkal – úgy kell megélnem, hogy ennek az időnek súlya van. Hogy ezt a nagyon mélyet úgy élhetem meg, hogy elkezdem az egészet másként látni.

Isten, aki azt mondja, hogy veled vagyok, úgy van velünk, hogy

megemel és maga felé fordít.

Ez egy csodálatos, megmagyarázhatatlan, felszabadító, vigasztaló, mindent átformáló élmény. Amikor mondjuk egy hajnali imádságnál, amikor hozom magammal az elmúlt napoknak, heteknek, vagy akár éveknek a félelmetesen nagy lelki terhét, zsákját, amikor Isten fogja a tekintetemet, és maga felé fordítja. 

Ennek van egy másik vetülete, hogy én el tudok-e jutni oda a magam lelki életében, hogy tudok várni a másikra. Mert tudom, hogy rám mennyit várt Isten, ráadásul szeretettel, örömmel várt, nem akárhogyan.

Az adventünkben fontos a megajándékozottságra való nyitottság, hogy Isten azt akarja adni, ami sokkal nagyobb és ami az egész életünket meghatározza, boldogítani fogja. Ami  örömmel tud eltölteni – és a te örömöd hatással lesz a következő generációra. A karácsonyban megélt örömről – hogy Isten Fia megszületett – azt mondja a Biblia, hogy maradandó öröm, ami tényleg nemzedékről nemzedékre folytatódik.

hirdetés