A halált közel engedni nehéz dolog. Félve kezdtem bele ebbe a mások által agyondicsért könyvbe. A kedves és humoros történet azonban új perspektívát adott.
Annyira belemerültem az olvasásba, hogy észre sem vettem, milyen hangosan kacagok sorban állás közben a bankban. Persze a morcos, hümmögő, több méteren át kígyózó, nyugtalan, maszkos embertömegből érkező hangoktól gyorsan magamhoz tértem. Kínos volt, mert ők bizonyára nem értették, mi zajlik bennem, miközben egy halálról, elmúlásról szóló művet, Rosemarie Eichinger Esznek-e a halottak epertortát? című könyvét olvastam.
Nehéz dolog a halál, az elmúlás, persze egyszer mindannyian túlesünk rajta. Amikor valamelyik szerettünket veszítjük el, az borzalmas. Nagymamám tavalyelőtt 98 éves korában hagyott itt minket, így már régóta terveztem olvasni a témáról.
E könyv lapjain keresztül összebarátkozhatunk a csetlő-botló hősszerelmes özvegy Severin Blum sírásó úrral, aki egykor hajókon főzött és most egyedül neveli lányát, Emmát. Illetve ismerősével, Péterrel, akinek nemrég halt meg testvére, Martin.
Mindannyian furák, de mindegyikük karaktere szerethető és kedves.
Ez a mű gyászfeldolgozásról, tiszteletről, halottakról és két szuper, de különc kiskamasz barátságáról szól,
akik ott segítik egymást, ahol leginkább szükséges. Péter elfogadja a halottakkal beszélő, fura viselkedésű Emmát, a lány pedig gyászában tart ki a fiú mellett.
Elég akkor átkelni a hídon, ha odaértünk! – tartja az angol mondás. Ilyen és ehhez hasonló, az édesapa szájából származó bölcsességek tarkítják a művet, feloldva a nehéz és fájdalmas részeket. A sorok között pont emiatt nem egy érzelmi hullámvasúton, hanem egy kiegyensúlyozott, szívekig hatoló regényen utazhatunk. Ami legalább annyira szól az életről, mint a halálról.
,,Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” Hamlet
Az író többször befűz egy-egy történelmi szálat és a múlt korok halállal kapcsolatos szokásait tárja elénk. Ezek a világlátott apuka és az olvasott Emma hangján keresztül szólalnak meg. Hogyan gondolkodtak az elmúlásról a neandervölgyiek? Miként végezték a vikingek? Mit gondolnak az elmúlásról a mexikóiak? A mű olyan könnyed és közvetlen hangnemben íródott, hogy a sorok önmagukat olvastatják. Még néha bele is pirulok. Lehet-e ilyen könnyedén beszélni a halálról? Ahogy Emma mesél, szinte közel kerülnek hozzánk a könyv elhunyt szereplői. A lány az ő életüket egy füzetben jegyzi le. Ő a temető krónikása. Vastag falat épített köré az iskolai gúnyolódás és a kirekesztés, de jó látni, hogy Péterhez való kapcsolódása miként bontja le ezeket tégláról téglára. A srác hasonló cipőben jár. A gyász fájdalmában az új barát támogató jelenlétében lel menedékre.
Miután olvastam e könyvet, egészen érdekes volt elmenni Mamikám sírjához. Kíváncsiságot csempészett a temetőlátogatásaimba. Vajon kik a Mami ,,szomszédai”? Milyen történetekről mesélnének, ha még élnének? Hogyan alakult az életük?
Áradhat-e az élet egy műből, amely a halálról szól?
Azt hiszem, itt ez történik. Ez a könyv az életről szól. Azokról, akik maradnak, azokról, akik szívükben őrzik és gondozzák elhunyt hozzátartozóik emlékét!
,,– Los Días de los Muertos. Mond ez neked valamit?
– Életemben nem hallottam.
– A halottak napjai. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottak november első két napján meglátogatják a családjukat. Ezért ilyenkor rikító sárga körömvirágot szórnak a halottaik sírjától a házuk kapujáig, hogy a halottak odataláljanak. A házakat feldíszítik, és napokig főznek rájuk.
– Kikre?
– A halottakra, te süket! Az egész ország ünnepel. Csontvázakat csinálnak papírmaséból, halálfejeket cukormázból vagy csokiból. Arrafelé, aki meghal, attól még családtag marad. Nem szakadnak el tőlük csak azért, mert meghaltak. Érted?”
Farkas Zolek
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás