Ma 111 éve, hogy sor került „Európa utolsó nagy esküvőjére”: ekkor tartották ugyanis Habsburg Lotharingiai Károly és Bourbon-Pármai Zita, a leendő magyar királyi pár menyegzőjét. A házaspár életét rendkívül sok szenvedés hatotta át, kezdve az első világháborútól, a száműzetésen és Károly korai halálán át egészen Zita királynő közel 70 évig tartó özvegységéig. Istenbe gyökerezettségüknek köszönhetően azonban mindvégig megmaradtak a Teremtő és egymás szeretetében. Ismerjük meg nem mindennapi életüket, szerelmük és hitük mélységének titkát!
Két életút találkozása
Károly 1887-ben született az ausztriai Persenbeugban, neveltetését mélyen vallásos édesanyja határozta meg. Nevelői mindig szem előtt tartották a lehetőséget, hogy egyszer elfoglalhatja a trónt; a cél az volt, hogy modern felfogású államférfivá neveljék. Károly lelkesedett a magyar tantárgyak iránt, magyarul éppolyan jól beszélt, mint német anyanyelvén. A magyar nép iránti szeretete élete végéig megmaradt.
Zita Bourbon-parmai hercegnő 1892-ben született az olaszországi Viareggio közelében. Huszonegyen voltak testvérek, a nagycsaládban több sérült gyermek is élt, ennek is köszönhető, hogy a szociálisan érzékeny Zita hamar megtanulta a rászorulók támogatását. Az egyházi iskolák és a vallásos édesanya a fiatal hercegnő mélyen hívő gondolkodásmódját már a korai éveiben megalapozták.
hirdetésZita és Károly fiatal felnőttként 1909-ben Franzensbadban találkoztak, de a rokoni szálaknak köszönhetően már gyermekkoruk óta ismerték egymást. Károly főherceg azonnal a szívébe zárta Zitát, nemcsak a szépsége, hanem mély vallásossága miatt is. 1911. június 13-án jegyezték el egymást, és még ugyanabban az évben össze is házasodtak.
„Most pedig segítsünk egymásnak, hogy eljussunk a paradicsomba!” – az esküvő
A pár megértette és komolyan vette a házasélet küldetését, ezt jól mutatja, hogy egy nappal a királyi menyegző előtt Károly ezt mondta Zitának: „Most pedig segítsünk egymásnak, hogy eljussunk a paradicsomba!” Mária oltalmára bízva magukat, jegygyűrűjükbe latinul ezt vésették: „Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője”. Az esküvői szertartást a pápa személyes követeként a család régi barátja végezte, aki a Szentatya személyes üzenetét is átadta az ifjú párnak:
„Az élet sok keserű órájában, amely bizonyára titeket sem kímél meg, az Istenbe vetett hit legyen támaszotok, és a boldog családi élet legyen mindenkor menedéktek!”
A Szentatyától kapott rózsafüzért Károly élete végéig mindig magánál tartotta.
Istenbe gyökerezve – házasság és családi élet
Életre szóló elköteleződésüket a kölcsönös bizalom hatotta át, mindent megbeszéltek egymással, és ezt a szoros viszonyt nem törekedtek elrejteni a kívülállók elől sem. Zita általában férje közelében üldögélt kézimunkázva, de előfordult olyan uralkodói megbeszélés is, amire Károly külön behívta hitvesét, és ilyenkor a véleményét is kikérte. Ez abban az időben botrányszámba ment, és számos intrika alapjául szolgált, a rágalmazók Zita királyné férje fölött gyakorolt túlzott befolyását emlegették. Károly király hitvestársa felé külön esküvel megerősített őszinteségi magánfogadalmat tett, mert saját szüleire gondolva úgy érezte, hogy a kölcsönös bizalom hiánya a házastársi kapcsolat megromlását okozhatja.
Az, hogy Károly az l. világháború alatt császár volt, magával hordozta, hogy sokat kellett utaznia, és életbevágóan fontos katonai döntéseket kellett hoznia. Fájdalmas volt számára, hogy ennyit kell távol maradnia feleségétől és családjától.
Úgy döntött, hogy kiépít egy telefonvonalat a katonai tábor és a császári palota között, hogy Zitával napi többször tudjanak beszélgetni.
Gyakran csak azért hívta fel a palotát, hogy tudjon feleségével kommunikálni, és a gyerekek felől érdeklődjön. Károly megértette felelősségteljes munkái mellett is, hogy a házassága és a családja prioritást érdemel. Tudta, hogy egy házasság kudarcba fullad, ha nem tápláljuk a szerelem lángját. A házaspár példamutatóan mértéktartó és egyszerű életviteléből soha nem hiányzott a jótékonyság, a szegények és a rászorulók felkarolása. Károly és Zita uralkodásuk idején több udvari szokást megváltoztattak: enyhítettek az etikett merevségén, közvetlenebbé tették az érintkezést környezetükkel. Nyolc gyermekük született, nevelésükre az államügyek mellett is mindig találtak időt. Egymásra találtak a buzgó imaéletben is, és később gyermekeiket ugyanerre nevelték. Boldog, szeretetteljes családi légkört teremtettek, a hitgyakorlás életük középpontja volt. Nem csupán Zita feladata volt imádkozni tanítani a gyermekeket, hanem Károly is Isten szeretetét ültette el bennük, és imákat tanított nekik. Vasárnaponként együtt mentek a szentmisére, vidéken többnyire gyalog, minden különösebb kíséret nélkül. Esténként a család közösen imádkozott, a nagyobb gyermekekkel a szülők naponta együtt mondták a rózsafüzért.
Fotó: IV. Károly király és Zita királyné gyermekeikkel
Megpróbáltatások – háború, száműzetés és Károly halála
1916-ban, Ferenc József halála után a trón Károlyra és Zitára szállt. Koronázásukra háromnapos böjttel készültek elő. Ők ketten különleges tartalommal telítették a szertartás során azt a pillanatot, amikor Zita vállához érintették a Szent Koronát, kezébe adták a jogart és az országalmát, és így kísérték a helyére, koronázott férje mellé, kifejezve ezzel a nő és férfi egymást kiegészítő egységét.
Károly átvett öröksége: egy kilátástalan háború, elavult államberendezkedés, egyre súlyosodó belső és külső problémák. A fiatal király erőt mély hitéből merített, abból forrásozott uralkodói küldetéstudata és áldozatvállalása is. Életét szeretett népeiért ajánlotta fel. Komolyan vette a királykoronázás latin imádságát: „Kösd fel oldaladra kardodat, leghatalmasabb, de ne feledd, hogy a szentek nem a kard erejével, hanem hitükkel győzedelmeskedtek királyságok felett!” Erényes élet, gazdag személyiség és fiatalos lendület jellemezte. Károly – feleségével együtt – kezdettől fogva helytelenítette a háborút, XV. Benedek pápa béketörekvéseinek egyetlen elkötelezett támogatója volt, így minden erejét a háború befejezésére fordította. Károly volt az első uralkodó, aki szociális minisztériumot hozott létre, Zita királyné pedig a nehéz időkben is talált időt az elesettek, a rászorulók segítésére. Napjai egy részét bécsi kórházakban töltötte, látogatta a háborús sebesülteket, néha elkísérte férjét a frontra, jótékonysági tevékenységeket végzett.
Miután a világháború 1918. november 11-én véget ért és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, Károlynak kényszerűen vissza kellett vonulnia az osztrák és magyar államügyek vitelétől. Kétszer próbált meg visszatérni a magyar trónra, mindkétszer sikertelenül. A lemondás elképzelhetetlen lett volna számára, hiszen a királyi tisztségre, mint Istentől ráruházott felelősségre gondolt.
1921 novemberétől a királyi család Madeirán élt száműzetésben, nagy szegénységben. Zita és Károly példás házassága és egymáshoz való odaadó szeretetük kitartott a nehéz idők idején is. Károly megbetegedett, Zita pedig -miközben gyermekeiket nevelte- kitartóan ápolta férjét. A király hitét, vallásosságát és családszeretetét ez idő alatt sem vesztette el, szenvedéseit népeiért ajánlotta fel, s halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta.
Életét így összegezte: „igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”
1922 áprilisában, spanyolnáthában hunyt el. Azt, hogy milyen nagy szerelem volt a pár között, és hogy Károly milyen mélyen hitt Krisztusban, a halálos ágyán Zitának mondott búcsúszavai is bizonyítják: „Végtelenül szeretlek téged, találkozunk Jézus legszentebb szívén!” Nyolcadik gyermeküknek, Erzsébetnek, Zita már özvegyként adott életet.
Zita élete Károly nélkül
Férje halálát követően Zita élete végéig gyászruhában járt, és őrizte férje emlékét. A fiatal özvegy gyermekeivel együtt először Spanyolországba költözött, ahol egy rokona nyújtott menedéket számukra. Több országban is éltek, a királyné gyermekei felnevelése után tért vissza Európába, hogy beteg édesanyját ápolja.
Zitát az átélt tragikus események – első világháború, száműzetés, Károly halála – nem megkeserítették, nem önsajnálattal töltötték el, hanem szívét nyitottá tették a nélkülözők és szenvedők előtt.
Idejét családjának, gyermekeinek, unokáinak és a nélkülözőknek szentelte. Az elesettek érdekében végzett irgalmas cselekedetei nem alkalomszerűek voltak, hanem meghatározták a mindennapi életét. Friedrich Gustav Piffl bíboros, bécsi érsek joggal nevezte őt a szenvedők őrangyalának. Hatalmas volt benne az élni- és tenni akarás. Utolsó éveit a franciaországi solesmes-i apátságban töltötte női bencés oblátaként, végül 1989-ben, közel 70 év özvegység után hunyt el.
A példaértékű házaspár boldoggá avatása
Károly halála után madeirai sírja zarándokhellyé vált, szent remeteként, családapaként, vezeklő uralkodóként ápolják itt az emlékét. Zitának jelentős szerepe volt abban, hogy férje boldoggá avatási eljárása elinduljon, melyre végül 2004-ben, Rómában került sor. Liturgikus emléknapját október 21-ére helyezték; a boldog király ünnepét így nem halálának, hanem házasságkötésének évfordulóján üli meg a Katolikus Egyház, ezzel is a példás házaséletére irányítva a figyelmet, valamint arra, hogy a házasság a szentté válás egyik kitüntetett útja.
Zita királyné boldoggá avatási eljárása már folyamatban van. II. János Pál pápa közelről ismerte a királynét, ő javasolta elsőként a szent életű nő boldoggá avatását, így nemcsak külön-külön tisztelhetjük őt és Károlyt, hanem hitvestársakként a házasság patrónusaiként is tekinthetünk rájuk.
Házasságuk legmélyebb üzenete az, hogy hűségesen kitartva, egymásért imádkozva a legnehezebb időben is Isten tervét valósították meg életükben.
Archív felvétel Károly és Zita esküvőjéről itt megtekinthető!
Források:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás