Aki próbált már szüntelenül imádkozni, az jól tudja, hogy ez bizony nem könnyű. Amikor az ember az Úrhoz fordul kéréseivel, kérdéseivel, valahogy mindig közbejönnek apró zavaró tényezők, amik el akarnak tántorítani erről az útról. Tudjuk jól, hogy a gonosz lélek is működik, neki is kell a lelkünk. Azok az emberek, akik Istent keresik és az Ő dolgaiban járnak, előbb vagy utóbb akadályokkal szembesülnek, amelyek meg akarják zavarni ezt a kapcsolatot. Ezért nem olyan könnyű kitartani az imádságban.
Gyakran kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor épp nem látjuk az utat, de még a következő lépést sem. Amikor az ember valamilyen problémával találja szembe magát, általában elkezd agyalni. Próbálunk emberi elménk korlátai között minden lehetőséget átlátni, számba véve az esetleges következményeket is. Soha nem tudhatjuk biztosan, hogy egy adott lépés megfelelő lesz-e. De van egy jó hírem! Nem nekünk kell kitalálni a megoldást. Van Valaki, aki pontosan tudja, miért engedte meg az adott problémát, és azt is tudja, hogy az üdvösségünk szempontjából melyik út lesz a járható. (Feltehetően a keskeny.)
Nekünk annyi a dolgunk, hogy megkérdezzük Őt. Az emberi természetet szemlélve már önmagában az egy hatalmas lépés, hogy az ember beismeri: a saját megoldásai elfogytak, vagy nem működnek, és
az Úrra szegezi tekintetét, átadva Neki az irányítást.
De miért kell kérnünk? Miért várja meg Isten, hogy Hozzá forduljunk? Tán nem tudja, vagy nem látja, hogy most milyen helyzetben vagyunk? Persze, hogy tudja és látja. Már azelőtt tudta, hogy bekövetkezett volna a probléma. Az embernek van szüksége arra, hogy kiüresítse önmagát, beismerje saját kicsinységét, és rábízza magát a szerető Istenre. Nekünk kell az Iránta való bizalmat tudatosítani, és Hozzá fordulni, hogy aztán később meg tudjuk érteni, be tudjuk fogadni, és végül legyen bátorságunk megtenni, amire indít minket. Igen, Isten válasza néha meghökkentő, nem emberi logika szerinti. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.” (Iz 55, 8-9).
hirdetésEzen az úton az első lépés tehát az odafordulás Istenhez, szüntelen, kitartó imádságban. Ahogy az emberi kapcsolatoknak is a kommunikáció és az egymásra figyelés az alapja, ez az Istennel való kapcsolatban is így van. Lehet, hogy az imádság nem hoz azonnal „eredményt”. Gondoljunk csak Szent Mónikára, aki húsz évig imádkozott gyermekéért. Nagy példánk a kitartó imádságban, és természetesen nem maradt válasz nélkül. Kitartani nehéz. Az emberek az imádság, vagy akár egy szentmise után azonnal érezni akarnak valamit. Engem is kísértett már ilyen gondolat, hogy ha most nem érzek semmit, akkor volt-e értelme. Volt. Egyáltalán nem biztos, hogy érzünk valamit az imádság után, lehet, hogy annyira el vagyunk merülve a saját problémánkban, hogy még a szentmiséről sem sikerül feltöltődve távoznunk. Nem mindig tudjuk közel engedni magunkhoz az Urat.
Attól, hogy nem érzünk aktuálisan semmit, a kegyelem működik.
Az imádság meghallgattatik. És a válasz készen áll. Néha több, néha kevesebb türelemre van szükség, de előbb-utóbb megértjük A VÁLASZT.
Nagyon régen olvastam egy idézetet, ami a mai napig velem van, és közel egy évtized alatt értettem meg. Így szól: „Szeretni valakit, az több mint egy erős érzés – az döntés, ítélet és ígéret.” (Erich Fromm) Istent szeretni sem érzés elsősorban, hanem egy komoly döntés Mellette. Ő már döntött mellettünk, de nekünk is tudatosítani kell, hogy Vele akarunk tartani. Jó esetben életre szóló, méghozzá örök életre szóló döntés ez. A Hozzá való fordulás is egy döntés, melyben ki kell tartanunk akkor is, ha épp reménytelennek és eredménytelennek látszik. A látszat csal, ahogy szokták mondani. Soha nem reménytelen, és soha nem eredménytelen. Tudjuk, hogy ezek a kétségek honnan származnak, küzdjünk ellenük!
A válasz biztosan megérkezik, álljunk hozzá nyitottan. Lehet, hogy a megoldás elsőre logikátlannak, vagy őrültségnek hangzik gyarló emberi gondolkodásunknak. Gondoljunk csak a „szeresd ellenségedet” parancsra. Eléggé idegen az emberi természettől, viszont az egyetlen olyan hozzáállás a minket bántó emberekhez, aminek értelme van. Ennek az értelme az isteni szeretet logikájában érthető meg. Jézus előttünk járt az ellenség szeretetében, mely keresztútján teljesedett ki igazán.
A szeretet logikáját követni legyen a legnagyobb őrültség az életünkben.
Tegyük ügyünket Isten tenyerébe, bízzuk Rá magunkat egészen. Imádkozzunk hát szüntelenül. Ő még az ellenséget is tudja szeretni, és az Ő erejével mi is képessé válhatunk akár erre az őrültségre is.
Kissné Berta Rita
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás