Mindig jó felnőtt megtérőkkel beszélgetni, mert az ő tapasztalatuk egyrészről kiemel minket, kereszténységbe beleszületetteket a buborékunkból, más megvilágítást kapunk a hitről, másrészt pedig megerősít abban, hogy mindenkor érdemes Istent választani. Humayer Dávid gyerekkorában liberális nevelést kapott, 24 éves volt, mikor életében először járt templomban. Egy tisztaszívű fiú, akinek Isten iránti lelkesedése a levegőben tapintható. A 777-nek mesélt a megtérése előtti időkről, Istenhez való közeledéséről, és azt is megosztotta, mely egyházi tanítások elfogadása okozott neki kezdetben nehézséget, míg végül meg nem tapasztalta, hogy a szabályok adják meg az igazi szabadságot.
Milyen élmény volt a Forrásponton tanúságot tenni többezer ember előtt?
A tanúságtételemet először egy, az Alpha-kurzust népszerűsítő alkalmon mondtam el, melyen Fábry Kornél atya is részt vett. Nem sokkal később felhívott, hogy mit szólnék ahhoz, ha elmondanám több ember előtt is. Elvállaltam. A Forráspont előtt egy héttel egy bicskei keresztény könnyűzenei fesztiválon is megosztottam a megtérésem történetét. Érdekes, mert nem könnyebb 60 ember előtt beszélni, mint négyezer ember előtt; hiába kisebb a tömeg, látod az arcokat. A Forrásponton pedig a fények miatt szinte csak az első sort láttam, persze lehet érezni, hogy sokan vannak. De nem izgultam.
Nem jött fel benned kétely, hogy biztosan neked kéne-e tanúságot tenni?
Volt bennem kétely. De egyrészt ezt az egóm elnyomta egy picit, másrészt pedig úgy voltam vele, hogy ha engem hívnak, akkor valamiért nekem kell beszélni. Erre a keresztapukám, Levente, aki sokat segített engem a hit útján, csak azt mondta, hogy ha már téged hívnak, akkor nagy bajban van az Egyház. (nevet) Ez egy fél vicc szerintem, mert tudom, hogy sok érdekes fiatal felnőtt megtérőt ismer, viszont az Egyház helyzete Magyarországon valóban szomorú, kevés a fiatal a templomokban és ezen nem segít, hogy a gimiben mit tanulunk a kereszténység történelméről, vagy, hogy a médiából milyen üzenetek jönnek.
Visszaugranék az időben. Honnan indultál, milyen környezet vett téged körül gyerekként?
Anyukám nevelt hatéves korom óta, tőle liberális nevelést kaptam, aminek megvannak az előnyei és hátrányai. Előnye azt volt, hogy nyitott maradtam az élet különböző területei felé, nyitott voltam például a pszichológiára, ezért is mentem el egyszer Pál Feri egyik előadásra. A liberális nevelés hátránya, hogy a konzervatív értékekről nem hallottam, hitről sem, Istenről sem. Teltek az évek, a gimnáziumban tanultunk a kereszténységről, keresztesháborúkról, búcsúcédulákról, inkvizícióról…nem kaptam jó benyomást a vallásról. De volt egy töritanárom, aki hívőként más szemléletet próbált adni, mindig belecsempészte a mondanivalóiba a kereszténység pozitív, szép oldalát is. Tőle kaptam az első Bibliámat érettségi után. Meglepődtem, hogy miért kaptam Bibliát, de nem különösebb foglalkoztam vele, a polcomra tettem, nem nyúltam hozzá.
A rokonaid között sem volt senki hívő?
Nem. Nagymamám zsidó származású, így általa a zsidó kultúrából kaptam egy szeletet, például elmondták nekem, mi az a Hanuka, kiskoromban pedig évente kétszer-háromszor jártam egy zsidó közösségbe, de nem tudtam, hogy mi történik, csak játszottunk. Édesanyám nem a vallásról, inkább a zsidó kultúráról mesélt, és gyerekként éreztem, hogy nincs igazából kötődése a hithez. 18 éves koromban egy szervezet, amely zsidó származásúakat Jeruzsálembe visz ingyen, engem is kiutaztatott két hétre. Ott számomra biztossá vált, hogy a zsidó vallás nem áll hozzám közel.
Hogyan találtál Istenre, vagy Ő rád?
Ahogy mondtam, a gimiben nem egy pozitív kép alakult ki bennem az Egyházról, a vallásról. Egyetemi éveim alatt lett egy jó barátom, Tomi. Mikor megismertem, épp egy szakításon ment keresztül, és nagyon maga alatt volt. Egy idő után fárasztó volt már, hogy mindig a volt barátnőjéről és a szakításról beszélt. Különböző megoldásokat keresett arra, hogyan jöjjön ki a nehézségéből. Egyszer megemlítette Pál Ferit, és elhívott egy előadására. Ezután mondta nekem, hogy amúgy ez a Pál Feri római katolikus pap, és mi lenne, ha elmennénk egy miséjére is. Elmentünk, furcsa volt elsőre.
Először jártam templomban akkor, 24 éves koromban.
Láttam, hogy nagyrészt az idősebb korosztály van jelen, térdelgetnek, énekelgetnek, válaszolgatnak a papnak. Én ott ültem, és vártam a prédikációt. Tetszett, amiket Feri atya mondott, mert önkritikát gyakorolt, tudományos és érdekes volt a mondanivalója. Gondoltam, hogy eljövök jövőhéten is. Nézzük meg, hogy ez most egy egyszeri hiper-szuper prédikáció volt, vagy mindig tudja hozni a szintet Feri. Akkor is tetszett, amit mondott, és egy idő után észrevettem, hogy vannak olyan részei a misének, amelyek ismétlődnek. Tomi barátomtól, akit egyébként ezelőtt néhány évvel kereszteltek meg, sokat kérdeztem. Mi az áldozás? És az Uram, irgalmazz? Ezek a beszélgetések egy katekézisre hasonlítottak.
Ezt követően ismertem meg a barátnőmet, aki nagyon jóságos volt, az értékrendje hasonlított a keresztényekéhez, családfókuszú volt, sok gyereket szeretett volna. Ráadásul Pál Ferit is ismerte, több könyvét olvasta. Minden jól haladt, fejlődött a kapcsolatunk, és időközben összeköltöztünk. Eleinte tolerálta, hogy rendszeresen misére járok, azonban idővel elkezdte zavarni. Egyre nőtt benne az ellenállás, így, amikor elmentem otthonról misére, fájt a szívem, és amikor hazajöttem, féltem és gyomorgörccsel jöttem fel a lépcsőházban, mert tudtam, hogy „kapni fogok”, hogy hol jártam már megint. Nekem is, neki is nagyon nehéz volt ez a helyzet. Már nem is mertem erről a témáról beszélni. Ezután beütött a Covid, és egy ideig még online követtem a miséket, de ugye a barátnőm is otthon volt, ezért inkább lemondtam az Istenhez való kapcsolódásról. Teljesen elgyengültem. Ahogy a járványhelyzet javult, sok programot találtam ki vasárnapra, hogy azt tudjam mondani magamnak; nem is érek rá misére menni.
Mindeközben ott volt az Isten iránti vágy a szívedben.
Igen, amit nagyon elnyomtam. Rejtegettem Istent. És emiatt jobb lett a barátnőmmel való kapcsolatom. Annyira el tudtam nyomni az Isten iránti vágyat, hogy belül azt éreztem, most béke van, nyugalom és boldogság. Néha annyit mondtam Jézusnak a zuhany alatt, hogy sajnálom, most ez van. Valamikor majd megjavul a helyzet. Tomi barátomnak is mondtam, hogy többet ne beszéljünk Jézusról meg Istenről. Így teltek el hónapok, és én már azon gondolkodtam, hogy a kapcsolatomat új szintre akarom helyezni.
Aztán egy napon nagyon tisztán láttam, hogy döntenem kell.
Ha ma nem döntök, akkor lehet, hogy soha nem fogok tudni. Ha szakítok, akkor Isten mellett döntök, ha nem szakítok, akkor hatalmas bonyodalom lesz. A szakítást választottam, ami fájdalmas volt, de egyben felszabadító is. Másnap egyből mentem már templomba, nem sokkal utána keresztelésre való felkészítésre, és elkezdtem ministrálni is. Olyan érzésem volt, hogy most véget ért egy kapcsolat, és máris egy új vette kezdetét – Istennel. Közben persze a gyásznak is hagytam időt.
Azóta sokan felteszik a kérdést, hogy vajon miért zavarta a barátnőmet a templomba járásom. Valószínűleg félt attól, hogy Jézus előbbre kerül, mint ő. Pedig abban a pillanatban még csak érdeklődtem, kerestem. Utólag persze már mondhatjuk azt, hogy igaza lett, és a félelme jogos volt. A barátnőm által lett egy hatalmas krízisem, és korábban nem voltak kríziseim az életben. Nem haragszom rá egyébként, sőt, hálás vagyok neki, mert ez az általa okozott krízis döntés elé állított.
Fotó: Humayer Dávid
Most hol tartasz a hit útján?
Tavaly karácsonykor volt a keresztelőm, húsvétkor elsőáldoztam, pünkösdkör pedig bérmálkoztam. Bár felnőtt megtérőknél nem ez a szokás, szerettem volna, ha a beavató szentségeket külön kapom meg, hogy jobban át tudjam érezni a jelentőségüket. Közösségbe is járok, dél-amerikaiakkal egy hittanra. Hat hónapja kezdtem el spanyolt tanulni, szóval a nyelv gyakorlására is van lehetőség. Sok mindent nem értek még abból, amit mondanak, de nekem már az elég, ahogyan Istenről beszélnek. Egy érdekesség, hogy védőszentemnek egy argentin szentet, Szent Brochero atyát választottam, akit 2016-ban avattak szentté. Öszvérháton térítette a népet, és – hozzám hasonlóan- nagyon szerette a matéteát.
Akkor ezért választottad őt védőszentednek.
Hé, ez nem rosszabb, mint ahogy ti választotok bérmaszentet 14 évesen (nevet)! Ugyanakkor hozzátenném, hogy attól, hogy fiatalon választasz egy szentet mondjuk csak az alapján, hogy tetszik a neve, vagy láttál róla egy jó képet, még nem jelenti azt, hogy később ne lehetne újra elővenni az életét és elgondolkozni azon, vajon miért őt választottam, hogy tudok hozzá kapcsolódni? Lehet, hogy sokkal több van benne, mint amit korábban gondoltam. Az én védőszentem leprásokkal matézott, el is kapta a betegséget, és végül süketen és vakon halt meg – időskorában.
Volt bármi, ami meglepett a kereszténységben?
Amire nem gondoltam volna korábban, hogy nagyon izgalmas az Isten,
és akár a Biblia egy-egy mondatán el lehetne beszélgetni egy egész napon keresztül, mert annyi tényezője van, olyan komplex, és minden embernek annyira személyes. A liturgia kezdetben unalmas volt, de miután megértettem, mit miért mondunk a szentmisén, izgalmassá vált. Várom a szentmiséket, várom a szentségimádást. Eleinte a szentségimádás is furcsa volt, nem tudtam, miért jó. És azt sem tudtam, mit kell csinálni. Csukjam be a szemem, vagy nézzek oda? Térdeljek vagy üljek? Maradjak csendben, vagy mondjak valamit? Itt jön be szerintem a lelkivezetők és a közösség szerepe, hogy tudjunk beszélni a hitünkről, legyen megfelelő tudásunk, tanácsokkal lássuk el egymást. Mert ha nem értjük a szentségimádást, a liturgiát, akkor nem is fogjuk szeretni. Rájöttem arra is, hogy a szabályok, a tanítások mindig is értem voltak. Ilyen például a házasság előtti szexmentes élet, amit eleinte nehéz volt elfogadnom.
Nem volt nehéz váltani egyik világnézetről a másikra?
Ez egy folyamat. Feri atya nagyon jól elmondta a gondolkodás megváltoztatásának lépéseit, ezt most megosztom. Van a nyitottság, az az első lépés. A másik az elemző gondolkodás, a harmadik a döntés, majd az elköteleződés, és végül a cselekvés. Maradjunk akkor a házasság előtti tisztaság témakörénél. Van bennem nyitottság annak kapcsán, hogy lehet igazság a házasság előtti tisztaságban. Ezután elemzem a gondolatkört; miért nehéz várnom a házasságig? Mit adna nekem, ha nem feküdnék le a barátnőmmel? Ezeken elgondolkodom, majd hozok egy döntést. Például azt, hogy akkor mostantól kezdve nem élek szexuális életet a házasságig. Elköteleződök a döntés mellett, és eszerint cselekszem. De más témákra is vonatkoztatható ez a folyamat. Mielőtt megtértem volna, mást gondoltam az abortuszról, mint most. A megtérésem után elgondolkodtam; mit ír a Biblia? Mit mondanak a lelkivezetők? Lehet, hogy valamit érzés szintjén nem tudok átvenni, de az Egyház tanításának elfogadásához az is elég lehet, hogy Jézus ezt mondta, és megbízom az Ő szavában.
Persze a vakhit sem jó; amíg egy tanítást nem tudok elfogadni, addig azt át kell dolgoznom magamban.
Mennyire érzel különbséget olyan párkapcsolatok között, ahol a felek élnek szexuális életet, illetve ahol nem?
Kicsit messzebbről indítok. Én sohasem drogoztam, és büszke vagyok erre, mert a gyerekeimnek példát fogok tudni mutatni azzal, hogy úgy voltam boldog, hogy nem próbáltam ki semmilyen drogot. Azt a szex kapcsán nem fogom tudni elmondani, hogy a házasságig vártam, viszont az, hogy máshonnan jövök, ajándék is lehet, mert az én tapasztalom segítheti azokat, akik tisztán készülnek. A megtérésem óta még nem volt párkapcsolatom, randijaim viszont igen. És már a randik során is tapasztalom, mennyivel megkönnyíti az ismerkedési folyamatot, ha a szex ki van véve az egyenletből. Nem az jár a fejemben, hogy „na, még két randi vele, és utána lefekszünk”. Vagy nem kell azon aggódnom, hogy a másik vajon le akar-e majd velem feküdni? Elég vonzónak tart-e? Nagy érték a tisztaság, és segít abban is, hogy tisztább fejjel tudjunk dönteni a kapcsolat kimeneteléről, tisztábban lássuk a másikat.
A családod és a barátaid hogyan fogadták a megtérésed, és azt, hogy szeretnél megkeresztelkedni?
Nem nagyon értették. De elfogadták. Apukám nyitott egyébként, őt kiskorában megkeresztelték. Van, hogy néha eljön velem szentmisére. Nagymamám néha kérdezi, hogy na, most már keresel barátnőt? Félnek, hogy pap leszek. Anyukám egyre többet kérdezget hittel kapcsolatos dolgokról. Azt látom, hogy a közönyük átalakult félelemmé. Félnek, hogy én már Istent jobban szeretem, mint őket. Ez okoz bennük egyensúlyvesztést, ami miatt kérdések támadnak bennük, és ez nagyon jó. Néha ismerősöktől is kapok üzeneteket, hogy na, mesélj már erről, mert te nem ilyen voltál. Eljönnek hozzám egyet mate teázni, és akkor mesélek nekik. A matéról könnyen lehet Istenre váltani. Segít az evangelizációban. Biztos vannak, akik igazából a megtérésemre kíváncsiak, de csak azt írják, hogy kipróbálnák ezt a matéteát.
Fotó: Humayer Dávid
Változott-e azzal valami, hogy Isten belépett az életedbe?
Sokkal teljesebb lett. Jobban látom az értelmét a dolgoknak, nagyobb boldogság van a szívemben, jóval könnyebben hozok meg áldozatokat. Egyszerűbb a szegények felé lépnem és segíteni nekik. A szenvedést is könnyebb csatornáznom azáltal, hogy felajánlanom Istennek.
Azt érzem, hogy Isten a tenyerén hordoz; beszélgetek vele, megkérdezem, hogy mit gondol erről vagy arról.
Igyekszem hallgatni is, de nehéz, hogy ne csak én dumáljak. Pedig nagyon hasznos a csend. Nekem sokat adtak az egyházi, vallási szabályok, mert gyerekként nagyon szabad nevelést kaptam. Végeztek egy tudományos kutatást, amit idehoznék analógiaként. Gyerekeket beengedtek egy parkba játszani, aminek nem volt kerítése. A gyerekek csak középen játszottak, ott tömörültek össze, mert nem mertek a játszótér szélén található játékokhoz odamenni. De egy olyan parknál, ami kerítéssel el volt kerítve, a gyerekek szétszéledtek, bejárták az egész teret. Akkor kérdezem, hogy melyik a nagyobb szabadság? Az, hogy bár nincs kerítés, egyhelyben játszanak, vagy, ahol van kerítés, de bejárják az egész teret? Fontosak a határok, és megtapasztaltam, hogy a szabályok adják meg az igazi szabadságot.
Istennel szoktál matézni?
Nagyon jó kérdés! Egyébként még nem volt ilyen, de jó, hogy mondod, most már sort kerítek rá. Azt viszont szoktam érezni, hogy mikor meglátogat valaki és elkezdünk Istenről beszélni, akkor Ő ott van köztünk. Ilyenkor azt mondom Jézusnak: na, megjöttél.
Milyen módokon tudsz legjobban kapcsolódni Istenhez?
Van, hogy séta közben beszélgetek Vele, vagy csak a szobámban csöndben vagyok, elteszem a telefonom, befelé figyelek. Segít egy dicsőítő dal is, hogy kapcsolódjak Istenhez.
A szentségimádást, ahogy már mondtam, nagyon szeretem.
Illetve, mikor hátrányos helyzetű gyerekekkel vagy hajléktalanokkal foglalkozhatok. Néhányszor már voltam régi rítusú szentmisén a Belvárosi Szent Mihály templomban, és megérintett. Érdekes, hogy Amerikában a fiatalok körében egyre népszerűbb a régi rítusú mise. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az új misék rosszabbak lennének, inkább nagyon jó, hogy a két rítus elfér egymás mellett. Csak arról van szó, hogy kit mi segít közelebb Istenhez, mi szólítja meg.
Gondolkodtál azon, hogy más keresztény felekezeteket is megnézz magadnak?
A római katolikus vallás irányába indultam el, és mivel ez meggyőzött, nem gondolkodtam azon, hogy máshova is elnézzek. Sőt, napról napra egyre jobban meggyőz a katolikus vallás. Közben azt gondolom, hogy nagyon fontos ismerni más felekezetek tanítását is, tudni a fő különbségeket.
Jelenleg mivel foglalkozol?
Az Ökumenikus Segélyszervezetnél dolgozom, vállalkozásfejlesztéssel foglalkozom hátrányos helyzetű térségekben, Borsod és Somogy megyében. Ezenfelül önkénteskedni is szoktam, egyre több gyerekotthonba megyek, illetve egy kis hajléktalan közösséget látogatok rendszeresen, ahova már be is fogadtak, mert tudják, hogy minden héten jövök. Megkérdezem őket, hogy mire van szükségük, viszek nekik ruhát vagy ételt. Szívesen beszélgetek is velük; valójában a minőségi idő a legfontosabb számukra. Ezenfelül van egy Mate Manus nevű maté vállalkozásom, amivel munka előtt és munka után foglalkozom. Ez a hobbim is egyben.
Hogy látod, min kéne a keresztényeknek változtatniuk ahhoz, hogy jobban meg tudják szólítani a fiatalokat?
Ezen mélyebben nem gondolkoztam, mert még a saját hitem felépítésével vagyok elfoglalva, illetve, hogy a saját szememből vegyem ki a gerendát, ne mások szeméből a szálkát. Mindenesetre szerintem bátrabbnak kéne lennünk. Jézus előre megmondta, hogy az evangélium hirdetése miatt üldözni fognak minket. Lesz, aki utálni fog. De lesz olyan is, aki követni fog minket, megtér, és az Egyház tagja lesz. Ezért már megéri evangelizálni.
Ezenfelül sokszor az érződik, hogy kirekesztő vallás vagyunk, és az egyénen, valamint a közösségen is múlik egyszerre és külön-külön is, hogy ne így legyen.
Továbbá, ha az életünk nem tükrözi a szavainkat, ha az életünkkel nem teszünk tanúságot, akkor miért lenne kedve másoknak példát venni rólunk? A hiteles tanúságtevés nagyon fontos, és több karizmatikus példaképre van szükségünk, mint Pál Feri, Barsi Balázs, Fábry Kornél vagy Lackfi János és Csókay András csak, hogy néhány egyházi és világi nevet is említsek a példaképeim közül.
Fekete Ági
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás