Kilépett? Lelépett? Végleges? – magyarázó írásunk a Hodász-bejelentés margójára

Hétfő délelőtt rég nem látott elérési számokat produkál a 777 blog, az olvasottság az egekben, s ez most – mint régen oly sokszor – ismét Hodász András atyának köszönhető. Ezekben az órákban azonban nem bátorító, inspiráló üzenetek keltik fel az emberek érdeklődését, sokkal inkább a bánat, a csalódottság, a félelem és a szomorúság – s talán a düh –, ami rátelepszik legtöbb olvasónk szívére. „Kilépett Hodász atya” – mondják sokan, hozzátéve: ők már rég féltek ettől. Ugyanakkor éppen most lenne igazán fontos, hogy tisztán lássunk, s ne értsük és magyarázzuk félre a megismerhető információkat.

„Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Az első és legfontosabb: a papság szentség. Tehát minden áldozópapot felszentelnek, s ekként egy végleges ontológiai változás áll be: Istennek szentelik életüket, s ez emberi mivoltuk leglényegét határozza meg, formálja át. Ez nem egy visszavonható dolog, hiszen egy életdöntés, egy választás. Más a helyzet akkor, ha utólag derül ki, hogy a szentség kiszolgáltatása mégsem volt érvényes, s ilyen módon az semmisnek tekinthető. Ennek többféle oka is lehet, Hodász András atya esetében azonban nem erről van szó. Papsága örökké megmarad. De akkor miről beszélünk? „Elküldték?” Ez a leggyorsabban cáfolható állítás: mint ő is írja, maga kérte elöljáróját a döntés meghozatalára. „Kilép az egyházból?” Erről sincsen szó. A papi szolgálatát érintő kérdések merültek fel, de az egyház iránti hűségét semmilyen információ alapján nem lehet vitatni. „Lelép?” Nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, most egy időre: igen.

Egyéves betegszabadságra megy

Hodász András atya Instagramon közzétett üzenetében is úgy fogalmaz: saját kérésére mentették fel. Ugyanakkor e rövid bejegyzése alapján nem láthatjuk át a teljes helyzetet – ha csak ennyit tudunk, marad a sok-sok kérdőjel és találgatás.

hirdetés

Például könnyen félre is érthetjük sorait, azt gondolva, a papi szolgálatot hagyja most ott. Többen laicizálásról beszélnek az ügy kapcsán, ami a diakonátusból és a papságból eredő kötelezettségek alóli felmentést jelenti. Kétségkívül lehetne ez a helyzet, már csak azért is, mert Hodász így folytatja sorait: „ma megtartottam utolsó miséimet”.  De – bár annak jelenleg csak a Jóisten a megmondhatója, hogy valóban így áll-e a helyzet – itt talán szerencsés lenne hozzátenni: egyelőre. Ugyanis a tények a következők:

Az egyházmegyés paptestvérei felé írt leveléből a történet világossá válik:

a plébánia irányításának szolgálata, és nem a papság alól kért – és kapott – felmentést Hodász András.

Méghozzá egy évre, amely polgári szóhasználattal nagyjából egy egyéves betegszabadságot jelent. Fontos hozzátenni azt is, hogy az egyház nem engedi el ebben az esetben papja kezét, hanem fél év után konzultációra hívja, s kéri, az év során maradjon kapcsolatban lelki vezetőjével. Bár ilyen jellegű egészségügyi pihenőévre csak jól megindokolt esetben, szakemberi ajánlással megerősített személyes kérés esetén van lehetőség, nem teljesen rendkívüli. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az egyház kéri, a szabad éven lévő papja igyekezzen minél több időt és teret adni az elcsendesedésnek és a befelé figyelésnek. Ahogyan rövid üzenete zárásaként Hodász András atya is megfogalmazza, ennek az időszaknak nem a médiaszereplésekről és a közösségimédia-használatról kell szólnia,

sokkal inkább a csend és imádság meghittségében feltáruló kegyelem az, amit mi is kérhetünk számára.

Summázva tehát Hodász András atya nem kilép az egyházból, se nem a papságból, s még a felmentés szó is erősen félrevezető lehet: szabadságos évet kapott, papként – s az egyház ekként is várja vissza a szent szolgálatba, egy év múlva. Az pedig már csak a Jóistenre és rá tartozik, hogyan folytatódik a történet.

Tóth Marci 

hirdetés