A valóságos szeretet – életünk legjobb híre, amely átformál, ha hagyjuk

Isten ismeri a szívünket, amely úgy tud a legjobban kiteljesedni, ha önmagunkon túlra tekintünk. Akkor vagyunk a legszabadabbak, ha annyira szeretünk valakit, hogy szinte megfeledkezünk önmagunkról. Erről a valódi, mély szeretetről szól ez az írás.

Tudod, mi életünk egyik legjobb híre?

Jézus soha nem hagy el. 

Tényleg soha. Lehetek a legnagyobb bűnös, szanaszét sebezhetek másokat és önmagam, haragudhatok Rá, utálhatom Őt, leköphetem, még keresztre is feszíthetem…de Ő nem hagy el. Velem marad örökre. Ez egy nagyon súlyos, megrendíthetetlen tény. Ő nekem adta az életét, még akkor is, ha én úgy döntöttem volna, hogy nem adom Neki az enyémet.

Ez a valóságos szeretet. Ez a szeretet mélysége: ha a másik meghalni is képes érted. Ha a másik tényleg feltételek nélkül szeret. Lehetsz csúnya vagy szép, bunkó egóbajnok vagy a legkedvesebb jókislány, antiszociális vagy alkalmazkodó, romboló vagy építő, gyilkos vagy Teréz anya…

hirdetés

Ő mindenhogy, mindentől függetlenül szeret. Nem is lehet érteni, teljesen abszurd. Mondhatni „őrült”. Ki akarna szeretni ilyen semmirekellő, önző, hiú embereket, amilyenek mi vagyunk? Komolyan megdöbbentő. Pláne, hogy Neki még csak nincs is szüksége plusz szeretetre, hiszen tökeletes, önmagában is teljes. Nem azért akarja, hogy viszontszeressük, mert narcisztikus vagy követőket gyűjt a like-okért. Nem azért akarja, hogy dicsőítsük, mert ez Neki kell.

Azért szeretné, hogy szeressük, ismerjük meg, dicsőítsük, hálát adjunk Neki, mert még ezekkel is nekünk akar jót.

Mert ismeri a szívünket, amely úgy tud a legjobban kiteljesedni, ha önmagunkon túlra tekintünk. Akkor vagyunk a legszabadabbak, ha annyira szeretünk valakit, hogy szinte megfeledkezünk önmagunkról. 

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.” (121. Zsoltár)

„Kinek szíve Rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik.” (Ézs. 26)

„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20)

Szóval ez a szeretet egészen elképesztő. Nincs hozzá hasonló.

Jézus az, aki a zord bűnösök közé eljött, szolgált, szeretett, annyira, hogy az életét is odaadta. Egy hideg, rongyos, büdös jászolban született – értünk. Támadások kereszttüzében élt – értünk. Folyamatos kontroll alatt akarták tartani a vallásos farizeusok, de Ő megvédte a határait. Aztán keresztre feszítettük (én is, te is!), kigúnyoltuk, tövist szúrtunk a fejébe, szögeket vertünk a kezébe és a lábába, leköptük, lerángattuk a ruháit, meztelenül függött egy korabeli kivegzőeszközön, végignéztük, ahogy meghal…Ő pedig mindezt tűrte, végigküzdötte alázattal – értünk. Még imádkozott is értünk, mert ,,nem tudják, mit cselekszenek”. 

Nem, tényleg nem tudjuk. Megyünk a saját fejünk után, elveszünk a sebeinkben, sajnáljuk magunkat teljes erővel, utáljuk Őt mindenért, amit mi rontottunk el, szidjuk az életünk fájdalmaiért. Ha meghal valaki, akit szeretünk, vagy elveszítünk valakit, azt mondjuk, „Ő vette el, az Ő hibája”, de ha ér valami jó, azért „mi dolgoztunk meg”, az nekünk „jár”. Kettős mérce folyamatosan. A rosszakért Ő a felelős, a jók a mi érdemeink. Elég volt ebből! Szeretnék egy alázatos, tiszta, engedelmes, hittel teli társadalomban élni, ahol észrevesszük végre, hogy mennyire kicsik vagyunk az Ő nagyságához képest. Szeretnék olyan társadalomban élni, ahol az emberek nem eltapossák egymást az előrejutásért, hanem emelik és bátorítják egymást. Szeretnék olyan társadalmat, ahol a legfontosabb értékeink nem az autó, az Insta-követők száma, a hírnév, a gyülekezeti pozíció, a színpadon szereplés, hanem az alázat, a segítőkészség, a kedvesség, az odaadás, a tisztelet egymás, önmagunk és legfőképp a Teremtőnk iránt. 

Tudom, hogy a változás mindig belül kezdődik. Bennem és benned. A szívben.

És van felelősségünk, hogy tegyünk ezért. Ha odaadjuk az életünket a kezébe, majd időt töltünk azzal, aki maga a Szeretet, akkor elkezdünk átformálódni szeretetteljessé mi is. Elkezdünk a megfelelés, az önzés helyett szeretetből cselekedni. És még ha lesznek is elakadásaink, még ha el is bukunk párszor (sokszor), még ha időről időre el is hitetjük magunkkal, hogy nincs is Rá szükségünk, Ő soha nem hagy el.

hirdetés