Hogyan töltekezzünk be a Szentlélekkel, hogy erőt kapjunk?

Ma különösen is szükségünk van bátor bizonyságtételekre, ehhez viszont elengedhetetlen a Szentlélek ereje. De mit jelent „megtelni a Szentlélekkel” és így szólni Krisztusról? Márkus Tamás András református lelkipásztor, teológus bátorító pünkösdi írása.

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. Az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetében olvashatunk arról, hogy pünkösd napján kiáradt a Szentlélek Jézus követőire. Ez volt az az esemény, amely beteljesítette Jézusnak a tanítványaihoz intézett próféciáját: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24,49) Világos tehát, hogy pünkösd középpontjában a Szentlélek eljövetele, életünkben lakozó jelenléte és ereje áll, amely képessé tesz bennünket olyan dolgokra, amilyenekre nélküle képtelenek lennénk.

Nos, a Szentlélek számtalan munkájáról beszélhetnénk, de most szándékosan csak egyet szeretnék kiemelni és magyarázni. Azért ezt, mert bár magától értetődőnek tűnik, mégis sokak szerint ez van ma leginkább „őrlángra tekerve”. Miről van szó? A Szentlélek betölti Isten népének tagjait, és képessé teszi őket arra, hogy bátran hirdessék az evangéliumot, Isten igazságát. Ezt látjuk az ApCsel 2-ben is. A tanítványok – egyszerű emberek – kiállnak, és félelem nélkül hirdetik az evangéliumot. De miért vagy hogyan tudták ezt megtenni?

Amikor arról faggatták Pétert, hogy milyen erő által gyógyult meg a születésétől fogva béna ember, akit ő nem sokkal korábban talpra állított, ezt olvassuk: „Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk…” (ApCsel 4,8) Ezzel beteljesedett az, amit maga Jézus jövendölt meg még a Máté 10,20-ban: „…ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10,19–20)

A Szentlélek már ott lakozott Péterben, de ez alkalommal rendkívüli erőátadásra volt szükség. Hasonlóról olvashatunk később az Apostolok cselekedetei 4. fejezetében: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” (ApCsel 4,31) Ne hagyjuk figyelmen kívül az ok-okozati összefüggést a Lélekkel való beteljesedés és Isten evangéliumának félelem nélküli és bátor hirdetése között. Különösen így volt ez akkor, amikor István diakónus (az első vértanú) bizonyságot tett Jézusról a vallási vezetőknek. A biztos halállal szemben István bátran és erővel tudott bizonyságot tenni az Úr Jézusról. De hogyan volt képes rá?

hirdetés

Ezt olvassuk az Apostolok cselekedetei 7. fejezetében: „Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” (ApCsel 7,54–56)

Más szóval lelki „vészhelyzetben” is beteljesedhetünk a Lélekkel. Ez nem más, mint azonnali és különleges erővel történő felruházás egy különösen fontos és sürgető feladat elvégzéséhez.

Valójában ilyen, a keresztyének életében mindennaposnak számító feladat az is, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról – arról, hogy ki volt ő, és mit tett értünk. Akár introvertáltak, akár extrovertáltak vagyunk, ezt – a Krisztusról szóló bizonyságtételt – keresztyénként nem tudjuk kikerülni. Nem is szabad kikerülnünk! De erőre van szükségünk hozzá.

Ebből az következik, hogy aki már megkapta a Szentlélek ajándékát, az újra és újra betöltekezhet a Lélekkel. Elpecsételtettünk ugyan a Szentlélekkel, mégis minden helyzetben, amikor bizonyságot kell tennünk az Úrról, bátorságra és erőre van szükségünk.

De miért lényeges ezt hangsúlyozni? Manapság sokat beszélünk arról, hogy miért nem áll ki Isten népe bátran és erővel telve hirdetni az evangéliumot. Annyi mindent fel lehet hozni érvként: posztkeresztyén kultúrában élünk, ahol az emberek a hátuk közepére kívánják az egyház üzenetét, rámázolva az egyházra vélt vagy valós, jogos vagy jogtalan, múltbéli vagy jelenbeli vétkeket. Vagy mert szektás nyomulásnak tűnik, ha elkezdünk valakinek Jézusról beszélni. Vagy mert túl durvának és sértőnek fog tűnni, ha a názáreti Jézusról beszélve másokat megtérésre hívunk. Vagy mert „senki sem lehet próféta a saját hazájában”. Sőt mindenféle stratégiát dolgozunk ki az akadályok leküzdésére, amelyek külön-külön is kitérnek a sikeres misszió egyes szegmenseire: hol mondjuk, hogyan mondjuk, mit mondjunk, és mikor mondjuk?

Nos, végső soron érthetők ezek az érvek, de például

maguk az apostolok sokkal több ellenérvet tudtak volna felhozni egy jóval nehezebb helyzetben. Mégis kiálltak, mégis hirdették az evangéliumot, amire aztán ezrek tértek meg.

De nemcsak az apostolok tették ezt, hanem azok is, akik ott és akkor, pünkösdkor megtértek igehirdetésükre.

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ma különösen is szükségünk van bátor bizonyságtételekre, ehhez viszont elengedhetetlen a Szentlélek ereje.

De mit jelent „megtelni a Szentlélekkel” és így szólni Krisztusról?

A görög πληρου̂σθε szó („betölteni” vagy „megtelni”) lényege a teljesség. Azt jelenti, hogy „valamit teljesen birtokolunk”. Nos, úgy tűnik – és ezért félreérthető picit –: ez a szó arra utal, hogy amikor beteljesedünk a Lélekkel, akkor több van bennünk belőle, mint amikor nem vagyunk betelve vele. Esetleg arra is utalhat, hogy lehetünk félig vagy háromnegyedig telve a Lélekkel. De a Szentlélek nem folyadék – Ő személy! A betöltekezés nem azt jelenti, hogy több van bennünk belőle. Ha keresztyének vagyunk, akkor a Lélek teljes egészében a „miénk”. Ne feledjük: az Újszövetség szerint ő bennünk lakozik – és ez megtörténik újjászületésünk pillanatában –, hiszen megkereszteltettünk, valamint elpecsételtettünk a Szentlélekkel. Sőt a Szentlélek temploma vagyunk! Ezek a kifejezések befejezett, már lezárult történésre utalnak.

Ezért van az, hogy egyetlen olyan hely sincs az Újszövetségben, ahol arra vonatkozó parancsot olvashatnánk, hogy keresztelkedjünk meg a Szentlélekkel. Nincs ilyen felszólítás. Olyan parancsot viszont találunk, hogy töltekezzünk be a Szentlélekkel. Szóval lehetséges olyan konstelláció, hogy bár újjászületett hívők vagyunk (ez azt jelenti, hogy szentlélekkeresztségben részesültünk), mégsem töltekeztünk be Szentlélekkel. Ez magyarázhatja a korinthusi hívők problémájának egy részét is: egészen biztosan megkereszteltettek a Lélekkel (1Kor 12,13), éretlen viselkedésük, a lelki ajándékok gyakorlása terén megnyilvánuló versengő hozzáállásuk azonban arra utal, hogy szükségük lett volna friss betöltekezésre is.

„Szentlélekkel telve” lenni tehát érett keresztyén jellemet feltételez – ez minden hívő ideális állapota.

Nem is az a kérdés tehát a betöltekezéssel kapcsolatban, hogy mennyi van a Lélekből bennünk, hanem az, hogy mi mennyit bocsátunk a Lélek rendelkezésére magunkból. Amikor kérjük Istent, hogy töltsön be minket Lelkével – és kérnünk is kell, hiszen az apostol például az Efezusi levélben (5,18) kifejezetten utasítja is rá a hívőket –, valójában azt kérjük, hogy életünk mind újabb és újabb területét tudjuk alárendelni neki, az ő befolyásának és hatalmának. Hogy úgy mondjam, a Lélekkel való betöltekezésnek mindig van morális aspektusa.

Nos, hogyan „töltekezhetünk be”, hogy erőt kapjunk? Isten az ágens, ő cselekeszik, de a magunk részéről (hiszen minket szólít fel az apostol) megtehetjük, hogy alárendeljük Isten akaratának az emberektől és az emberek véleményétől való természetes félelmünket. Így akaratunk egyre inkább összhangba kerül Isten akaratával, és a Lélek képessé tesz minket arra, hogy olyan módon szóljunk, cselekedjünk, viszonyuljunk másokhoz, ahogyan arra természetes énünk nem lenne képes. Ez „természetfeletti” abban az értelemben, hogy a Lélek megáldja az egyébként bűnös ember életét és szolgálatát. Minél inkább törekszünk arra, hogy megvalósuljanak Isten céljai, minél inkább az ő velünk kapcsolatos terve és küldetésének szempontjai alakítják vágyainkat, annál nagyobb irányítást gyakorol felettünk a Lélek, és minél inkább az ő befolyása alá kerülünk, annál több erő és áldás tapasztalható meg általa.

J.I. Packer egykori kanadai kálvinista tanító rámutat, hogy a keresztyén élet minden aspektusában – annak intellektuális, etikai, lelki és kapcsolati oldala is, az istentisztelet során lelkünket magához emelő, a tanúságtételben pedig az embertársaink irányában megnyilvánuló szegmense is – teljességgel természetfeletti jellegű: csak a Lélek tudja pályára állítani és fenntartani.

Nélküle tehát nemcsak hogy nem lesznek eleven hívők és nem lesznek eleven gyülekezetek, hanem hívők és gyülekezetek sem lesznek többé.

A betöltekezés nem egyszeri dolog, hanem folyamatos törekvés. Imádkozzunk rendszeresen azért, hogy betöltsön minket a Szentlélek. Vágyjunk rá, mert erre van szükségünk. Szükségünk van a Szentlélek erejére. Minden keresztyénnek szüksége van rá – különösen azért, hogy bizonyságot tegyünk a Krisztusban elnyert kegyelemről, a bűnbocsánatról és az örök életről.

Márkus Tamás András 

hirdetés