Nemrégiben jelent meg az Úton – Hét nap a magyar Caminón című ismeretterjesztő road movie. A filmben három főszereplő hétnapos zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői tájain a Szent Jakab zarándokúton, és a zarándokok élményein keresztül megismerhetjük a tájat, az épületeket, a zarándoklét kihívásait, és bepillantást nyerünk az élettel, kitartással, hittel kapcsolatos gondolataikba. A film egyik szereplőjével, Farkas Pálmával és a rendezővel, Boegi Mátéval beszélgettünk.
A magyarországi Szent Jakab-út becsatlakozott az egész Európán átívelő El Camino zarándokútba. Két pontról is elindulhatunk, ha zarándokolni vágyunk; az egyik útnak Budapest, a másiknak Tihany a kezdőpontja. Az Úton c. film szereplői ez utóbbit tették meg, így 7 nap alatt 170 kilométert gyalogoltak Tihany és Lébény között. Május 16-tól már online is elérhető a film, amelyben nemcsak a gyönyörű tájjal, de a zarándokok életével is megismerkedhetünk. A film egyik szereplőjével és a rendezővel beszélgettünk többek között arról, mit jelentett nekik ez az út.
Honnan jött a lehetőség, az ötlet a film forgatására?
Máté: A film két producere, Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila keresett meg minket, és elmondták, hogy támogatást kaptak a Nemzeti Filmintézettől a film elkészítésére. A magyar caminóról korábban még nem hallottunk, így a feleségemmel, Grams Melanie-val, aki az operatőrünk volt és Boegi Kristóffal, a rendezőasszisztenssel elkezdtük beleásni magunkat a témába. Nagyon megtetszett, és úgy döntöttünk, hogy elvállaljuk a projektet.
hirdetésEz az első alkotásod, amely hithez, valláshoz kötődő témában készült. Milyen élmény volt egy ilyen film készítésében részt venni?
Máté: Csodálatos lehetőség volt, főleg azért, mert közel kerülhettem a három karakterünkhöz, megismerhettem a lelki utazásukat, bemutathattuk a vallásos szemléletmódjukat. Próbáltuk minél objektívebben megmutatni őket, hogy így más emberek is tudjanak hozzájuk kapcsolódni. Én egyébként katolikusnak lettem nevelve, de azóta eltértem a vallástól, nem gyakorlom a hitem. Az emberekben hiszek, a fejlődőképességükben, a tudatosságban.
Fotó: Farkas Pálma
Pálma, miért indultál el a zarándoklaton?
Pálma: Már jó 8 éve érlelődött bennem a vágy, hogy milyen jó lenne részt venni egy zarándoklaton, de a tervem mindig meghiúsult. Mire elengedtem a vágyam, akkor láttam meg egy felhívást a magyarországi caminós Facebook-csoportban, hogy zarándokszereplőt keresnek egy készülő filmhez. Többször elolvastam a posztot, de nem jelentkeztem rögtön. Aztán úgy voltam vele, hogyha ott kell lennem, akkor ott leszek, így írtam egy pársoros levelet, és a sors úgy hozta, hogy én lettem az egyik kiválasztott. Nem azért indultam útnak, hogy egy konkrét problémára megoldást találjak; csak magammal szerettem volna lenni, egy picit megérteni a bennem végbemenő folyamatokat. Hiszek valamilyen felsőbb erő létezésében, de nem vagyok gyakorló hívő, így számomra a zarándoklat nem egy vallásos cselekedet volt.
De valamiben hinni kell, hogy az ember elinduljon ezen az úton.
Tehát akkor ajánlanád ezt az utat bárkinek, vallástól, hitbéli hovatartozástól függetlenül?
Pálma: Mindenképpen; úgy gondolom, hogy szükséges a hit egy zarándoklathoz, hiszen ez nem csupán egy túra. Az út során akár megtalálhatjuk Istent is. Volt egy-két pillanat, amikor én is elérzékenyültem, megérintődtem, és ezeket a pillanatokot a mai napig viszem magammal. Az egyik ilyen élményem Bakonybélben volt a Szent Mauríciusz Monostorban, ahol egy este részt vettünk a kompletóriumon. Szerzetesek énekeltek, és egyikőjük egy nagyon furcsa hangszeren játszott, nem hallottam még olyat azelőtt. Annyira csodálatos volt a közös imának, éneklésnek és a zenének a kisugárzása! Nagyon meghitt pillanat volt.
A Camino Benedictus első 5 napjának útvonala
Máté, rendezőként neked volt olyan pillanat, ami megérintett?
Máté: Igen, volt egy-két nagyon jellegzetes pillanat, ezek szerintem örökké bennem fognak maradni. Szerintem is gyönyörű volt az az este, amit a Monostorban töltöttünk. Érdekes, hogy az eredeti terv az volt, hogy csak gyorsan bemegyünk a templomba, hiszen a film forgatásával haladnunk kellett, és nem is tudtuk előre, mit fogunk bent találni. A monostorban lekapcsolták a villanyokat, gyertyákat gyújtottak, és egyszerűen lélegzetelállító volt hallgatni a szerzetesek énekét. Egy másik élmény, ami sokat jelentett számomra az Úrkúti őskarsztnál volt. Van ott egy mélybe lemenő szakadék, a sziklafalakon tengeri maradványokkal. Olyan szép a csend ott, amilyet még soha életemben nem tapasztaltam.
Milyen szempontok domináltak a film készítésénél?
Máté: Nem akartuk befolyásolni a zarándokok útját, a karakterek fejlődését egy adott irányba vinni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy maximum két napig követtünk egy zarándokot. A forgatás eszközeivel flexibilisnek kellett lennünk, így nyilván nem gyalogoltuk le velük az egész távot. Igyekeztünk csak megfigyelni őket és úgy jelen lenni, mintha legyek lennénk a falon. Ezenkívül Melanie-nak és nekem is
fontos szempont volt, hogy úgy tudjuk bemutatni a zarándokutat, hogy a néző azt érezze, ő is ott zarándokol a többiekkel együtt.
Ezért nem készítettünk drónfelvételeket és nincs olyan vágókép sem a filmben, ami úgy mutatna be egy helyet, ahova te, mint ember, ne tudnál elmenni. Láthatunk persze szép kilátásokat, de oda is fel lehet sétálni.
Pálma, hárman zarándokoltatok együtt az úton. Napközben más tempóban haladtatok, de a napokat együtt indítottátok és zártátok, és végül az utolsó két nap együtt is gyalogoltatok. Tanultál valamit a két zarándoktársadtól?
Pálma: Három teljesen különböző személyiség vagyunk, különböző életstílussal, háttérrel, de mindannyian tudtunk valamit adni a másiknak. Juci nagy világutazó, teljesen más szemléletű hozzám képest. Ő egy nagy adag nyitottságot, pozitív hozzáállást tudott nekem adni. Gábor, a másik útitársunk hívő ember. Visszafogottnak és komolynak ismertem meg. Nagyon jó volt, hogy beleláthattam abba, hívőként hogyan éli az életét. Nehéz csomagot hordoz, ami a filmből ki is derül, de a hit, ami benne van, egyszerűen lenyűgöző. Azt tanultuk tőle, hogy amikor már azt gondolnánk, elfogyott a hit, még akkor is van. Hatalmas dolog, hogy megosztotta velünk az életének nehézségeit.
Beszéltünk már az örömteli pillanatokról. Milyen mélypontjaid voltak a camino során?
Pálma: Már a második nap elején padlóra kerültem, mert a 2 és fél éves kislányomat és a férjemet hagytam otthon, hogy zarándokolhassak. Elengedtem a nagyvárosi, pörgős életet, a családot, a munkát, és ahogy kikerültem a mókuskerékből, akkor gondolkodtam el, hogy mit csinálok én tulajdonképpen egy erdő közepén a családom nélkül. Nehéz pillanat volt ez, hasonlóan ahhoz, mikor a tervezettnél korábban haza kellett jönnöm, mert a férjem és a kislányom lebetegedett. Bár örültem, hogy megyek haza, fájdalmas is volt otthagyni a zarándoklatot, és sajnáltam, hogy nem tudtam végigjárni.
A zarándoklat hozott valamilyen változást az életedben?
Pálma: Igen, de nem a zarándoklaton világosodtam meg. Ez az egy hét kevés és közben pedig nagyon intenzív volt. De a mai napig van hatása az életemre; elkezdtem majdnem minden hétvégén túrázni járni a természetbe, és ezeket az alkalmakat is személyes zarándoklatként élem meg. A természetnek a közelsége feltölt. Illetve volt egy nagyobb lelki csomag, amivel elindultam, és sikerült azt feldolgozni, továbblépni. Számomra tehát nagyon pozitív hatásai voltak az útnak.
Máté, téged kinek az útja érintett meg leginkább?
Máté: Mind a hármuké. Talán, ami a legjobban megérintett – és csak vágás közben döbbentünk rá -, hogy mindhárom szereplő esetében megjelenik a gyerektéma, a gyerekekkel való viszony. És nem tudatosan választottuk ki így a karaktereket. Ott van Juci, aki nagyon szeretne gyermeket, Gábor, aki sajnálatos módon elvesztette gyermekét és Pálma, akinek végül haza kellett mennie, mert lebetegedett a kislánya.
Ez a szép a dokumentumfilm-készítésben; a film mondja meg, milyen irányba fog menni, és állandóan változik.
A művészet a változásban rejlik. Ahogy alakulnak a dolgok, az a művészet, és nem maga a kész tárgy.
Fotó: Farkas Pálma
Pálma, te édesanyaként vágtál bele a kalandba. Ajánlanád-e a zarándokutat olyanoknak, akik hozzád hasonló helyzetben vannak?
Pálma: Mikor kiderült, hogy engem is kiválasztottak a filmre, úgy éreztük a férjemmel, hogy ez egy vissza nem térő alkalom. Ő volt az, aki jobban noszogatott, hogy menjek, nem lesz semmi baj.
Ambivalens érzések voltak bennem, mert vágytam a szabadságra, de féltem otthon hagyni a kislányom.
Nehéz volt, nekem azért minden napomra rányomta a bélyegét a hiányuk. Ha még egyszer lenne ilyen lehetőség, lehet, hogy jobban meggondolnám az útnak indulást. De ajánlanám más anyukáknak, mert szükségünk van a kikapcsolódásra, és ez a zarándoklat egy olyan alkalom, amikor tényleg csak a saját gondolatainkkal tudunk ellenni és meg tudunk nyugodni. Az is könnyen lehet, hogy úgy térünk vissza, hogy másképp látunk dolgokat, ezáltal jobban tudunk előrehaladni az életben. Azt javasolnám az anyukáknak, hogy merjenek egy kicsit egyedül lenni, mert nagyon hasznos. Nem kell egy hétre elutazni, akár egy-két nap is sokat jelenthet.
Mi jellemez szerinted egy jó zarándokot? Hogy készüljön az, aki elindul egy ilyen úton?
Pálma: Elsősorban legyen nyitott, hogy megismerjen olyan dolgokat is, amelyek nem jellemzik a mindennapi életét. És ahogy már mondtam, kell a hit. Személy szerint azt vallom, hogy mindegy, miben hiszünk, akár magunkban, akár Istenben, egy biztos: hit nélkül nem érdemes elindulni. A fizikai részét tekintve külön nem készültem erre az útra, egy idő úton már úgyis a lelkünk visz tovább.
A film leírásában olvashatjuk, hogy „ahhoz, hogy történjen velünk valami, el kell indulni”. Máté, a te életedben hogyan jelenik meg ez a mondat?
Máté: Gyerekkorom óta sokat költöztem, életem nagy részét Dániában töltöttem, majd az egyetem megkezdése előtt visszaköltöztem Magyarországra. Nagyon szerettem itthon lenni, az ELTE-n elvégeztem egy alapszakot, viszont mindig is ott volt bennem a vágy, hogy Amerikában tanuljak filmkészítést. Második próbálkozásra vettek fel, és ez volt a legnagyobb önként való elindulásom. Amikor kiköltöztem, honvágyam volt, ugyanakkor nagyon sokat fejlődtem, tanultam kint, így örülök, hogy meghoztam ezt a döntést.
A magyar camino népszerűsítésén túl mi a célja a dokumentumfilmnek?
Máté: Egyrészt, hogy megtudják az emberek, hogy nem csak Budapestről indul egy út, hanem indul egy Tihanyból is, és ez még inkább a természeten keresztül visz. A másik célja a filmnek, hogy elindítson – nem feltétlen a caminón, lehet szó bármiről. Ahhoz, hogy történjen velünk valami, el kell indulni, és szerintem ez univerzális téma.
A film ide kattintva elérhető!
Fekete Ági
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás