2022. 05. 23.

Egy könyv, amely valódi lehetőséget ad a szemléletváltásra – Ajánló

„A mustármag az egyik kedvenc példám. Elég apró, viszont terebélyes fa nőhet ki belőle, ha táplálják. Így tekintek én az életemre. Ez a könyv ebben segít, hogy az egyes életeseményeinkben meglássuk, hogy bármilyen nehéz vagy küzdelmes, lehet az egy mustármag is. Benne rejtőzhet végtelen lehetőségek sora.” Carol S. Dweck Szemléletváltás című könyvéről írt remek ajánlót Farkas Zolek, ezt osztjuk most meg veletek.

Nem gondoltam volna, hogy valaha járni fogok, miután 15 évesen tolószékbe kényszerített az élet. Azt, hogy sportolni, futni, pedig csak a legmerészebb álmaimban, és még a gondolatát is titokban, nehogy kinevessenek. Azonban minden nap munkálkodtam mentálisan és a gyógytornák által fizikálisan, hogy sikerüljön. Akkor még nem tudtam, hogy az akkoriban formálódó személyiségem mekkora ajándék les,  és úgy becézik majd: growth mindset, azaz növekedési gondolkodás. Később, mikor a Google gyakornoki program első napjaiban Szabi – az akkori marketingvezető – erről beszélt, egy „AHA” élmény kerített hatalmába. Tudod vannak azok a könyvek, amelyeket el kell olvasni. Nem csak azért, mert sokan ajánlják. Azért is, mert ha nyitott vagy, beléd épül egy kis darabkájuk. Részeddé válnak. Ilyenek Edith Éva Eger könyvei és ilyen ez a könyv is, amit ma ajánlok. Carol S. Dweck Szemléletváltás című könyve. Gyakran megyek vissza gondolatban ahhoz a sráchoz, aki akkor én voltam. Ott, a nyári melegben, mikor a győri gyermek-intenzívosztály nővérei eltoltak fagyizni. Az a srác álmodott egy nagyot és a szakadék széléről jött vissza. Úgy, hogy mindvégig abban hitt, hogy élete legnagyobb kudarca, az nem más, mint élete legnagyobb lehetősége. Az ilyen szemléletről szól ez a könyv. Hogyan tekintsünk életünkre fejlődési szemlélettel. Számtalan kutatás és példa olvasható benne. 

A könyv elolvasása közben olyan kérdésekre kaphatjuk meg a választ, mint:

  • Miért segíti gyermekeink fejlődését, ha cselekedeteiket és nem személyiségüket dicsérjük?
  • Miként gyakoroljuk kicsiben a fejlődési szemléletmód elsajátítását?
  • Vajon az akaraterőnkön múlik, hogy be tudjuk-e tartani fogadalmainkat?
  • Miként változtathatjuk meg a személyiségünket, ha másképpen fogalmazunk, mesélünk el történeteket?

A könyv nyolc fejezeten keresztül kalauzol és tanít minket, hogy az életünk különböző területein gyakorlatiasan alkalmazni tudjuk a „növekedési” szemléletet. Elsőként a kudarchoz való hozzáállásunkon változtat. Számos példát mutat arra, hogy miként tudjuk átkeretezni ezeket a helyzeteket és a fejlődés, a tanulás oldaláról megközelíteni. Egy emberben a fixed mindset (rögzült gondolkodásmód) és growth mindset (növekedési gondolkodásmód) egyvelege található. Míg a rögzült szemléletmóddal élők kerülik a kihívásokat, védekeznek az akadályoknál, feleslegesnek tartják az erőfeszítéseket, nem törődnek a negatív, de építő jellegű visszajelzésekkel, mások sikerét fenyegetőnek érzik és ezek által nem bontakoztatják ki a bennük rejlő lehetőségeket, addig a növekedési szemlélettel élők keresik a kihívásokat, kudarcaik ellenére is kitartanak, a kiválóság felé vezető útnak tekintik az erőfeszítéseket, tanulnak a kritikákból, követendő példának tartják mások sikereit, és ezek által még nagyobb sikereket érnek, érünk el.

A könyv azért is szuper, mert minden fejezet végén hasznos, gyakorlati tanácsokat találunk, ami által mi magunk is fokozatosan változtathatunk. Azt hiszem, különösen fontos, hogy időt adjunk a könyvnek és önmagunknak is. Magamon látom, hogy néha kritikus pillanatokban fixed mindsettel reagálok magamra, az eseményekre stb. Krízishelyzetben még néha most is előfordul, hogy nem a cselekedetemre, hanem komplett személyiségemre vonatkozóan vonok le negatív következtetéseket.

Pedig ha azt nézzük, miből mit tanulhatunk, miként növekszünk egy történés, cselekedetünk által, az hasznunkra válik.

Szerettem azt a könyvben, hogy bár sok híres és izgalmas példát vonultat fel, a fő gerincét az interneten – egyetemi honlapokon – fellelhető és ellenőrizhető kutatások adják.

Van egy kedves nálam idősebb barátom, akivel gyakorta vitatkozunk a generációk eltérő gondolkodásmódjáról. Én – ennek a könyvek a nyomán is – a megerősítő, bátorító, pozitív visszacsatolással, jól megfogalmazott bátorítással élő főnök-alkalmazott viszonyban hiszek. Azt gondolom, a tekintélyalapú, poroszos, félelemközpontú vezetésnek az ideje lejárt. Növekedést inspiráló, jól megfogalmazott dicséretekkel kell segítenünk alkalmazottainkat, partnereinket. Azt vettem észre magamon, hogy már nagyon nehezen tudok olyan emberekkel dolgozni, akik rögzült szemlélettel állnak az élethez, a munkához. A könyv abban is nagy segítséget nyújt, hogy miként lehet jól megfogalmazni a dicséretet. Miként kell az adott cselekedetre és nem személyre irányuló pozitív visszajelzést helyesen megfogalmazni.

A mustármag az egyik kedvenc példám. Elég apró, ahogyan ott, a kép jobb felső sarkán is látható. Viszont terebélyes fa nőhet ki belőle, ha táplálják. Így tekintek én az életemre. Ez a könyv ebben segít, hogy az egyes életeseményeinkben meglássuk, hogy bármilyen nehéz vagy küzdelmes, lehet az egy mustármag is.

Benne rejtőzhet végtelen lehetőségek sora.

Vannak különösen kedvelt részeim, példáim a műben. Most erről szeretnék írni pár mondatot. A könyvben szó van arról, hogy Tolsztojt és Darwint teljesen átlagos gyereknek tartották, Ben Hogan, minden idők egyik legkiemelkedőbb golfjátékosa mozgáskoordinációs problémákkal küzdött. A könyv rengeteg példát vonultat fel arra vonatkozóan, miként változtatott meg életeket a gondolkodásmód átformálása.

„Wilma Rudolph-ot a világ leggyorsabb nőjeként üdvözölték, miután az 1960-as római olimpián három aranyérmet is szerzett rövidtávfutásban és váltóban. Fiatalkorában távolról sem volt atletikus alkat. Koraszülött volt, 22 gyermek közül huszadikként látta meg a napvilágot, és gyermekkorában szinte folyamatosan betegeskedett. Négyévesen kis híján elvitte a kétoldali tüdőgyulladás és a skarlát, és gyermekbénulás következtében bal lába szinte teljesen mozgásképtelenné vált. Az orvosok még ahhoz sem fűztek túl sok reményt, hogy képes lesz járni valaha. Nyolc éven keresztül szinte megszállottan gyógytornázott, és tizenkét éves korára levehette a járógépet. Ekkorra már úgy mozgott, mint akárki más.

Mindez a testi készségek fejleszthetőségének tökéletes példája. A megtanultakat a kosárlabda- és a futópályán is alkalmazni kezdte, s hamarosan felvették mind az iskolai kosárcsapatba, mind pedig a futók közé. Első hivatalos atlétikaversenyén még minden számban kikapott. Csodálatos pályafutása végén így nyilatkozott: „Csak azt szerettem volna, ha mindenki úgy emlékszik rám, mint aki nagyon keményen megdolgozott mindenért.” (Carol S. Dweck: Szemléletváltás – A siker új pszichológiája)

Életem legnagyobb kudarcának vélt eseményéből fakadt életem missziója.

Szeretek ugyanis bátorítani, buzdítani másokat, a környezetemben élőket! Ez a könyv abban is segített, hogy jól dicsérjek. Az igazán jó dicséret ugyanis nem a személyre vonatkozik, hanem annak fejlődését, cselekedeteit illeti pozitív megerősítéssel.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akikre nagy hatással volt: Brené Brown, Edith Éva Eger, Philip Zimbardo, Viktor Frankl. Jól kiegészíti, összeszövi az ő műveiket e könyv.

Szeretem, hogy az élet néha kikacsint, így hívom azt, amikor valami hozzám nagyon közeli talál rám. Hatalmas öröm idén, hogy egy olyan iskola online kommunikációján is munkálkodhatok, amely e könyv alapelveit a gyermekekkel való törődésében, mentorálásában, az iskola építésében és az egymásra való odafigyelésben is kibontakoztatja. Kívánom, hogy e könyv sorai által tápláljuk a bennünk már meglévő és kibontakozásra váró fejlődési gondolkodásmódot!

Farkas Zolek 

Borítókép - Fotó: Farkas Zolek - Facebook
Farkas Zolek Könyvajánló Zolek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Dr Horváth Bokor Rózsa 2022. 05. 25. 16:50

    Szuper könyv. Csak ajánlani tudom. Egy könyvtárban láttam még, ès rögtön meg is fogott.