2022. 03. 02.

Imaest a békéért – minden információ a ma esti eseményről!

Mint azt remélhetőleg nagyon sokan tudjátok, ma este – azaz március 2-án, szerdán – ökumenikus imaestet tartunk a békéért a Szent István Bazilikában 19 órától. Mindenkit nagy szeretettel hívunk erre a különleges alkalomra, ahol a zenei szolgálat mellett négy felekezet képviselője is fohászt mond. Az imaesten pénzgyűjtés is lesz a kárpátaljai magyarok megsegítésére.

A 777 csapata ismételten imaestet szervez, hogy együtt, közösen imádkozzunk – ezúttal a világ és Európa békéjéért, az orosz-ukrán háború békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért. Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy Mohos Gábor püspök atya, a Bazilika plébánosa vendégül lát bennünket ebben a gyönyörű templomban, ahol a római katolikus mellett a református, evangélikus és baptista felekezet képviselői is imádkoznak a békéért.

Az imaest 19 órakor kezdődik, de 18 órakor hamvazószerdai szentmise lesz a Szent István Bazilikában, szeretettel ajánljuk a részvételt. A szentmisét követően 19 órától Varga Mónika és társai zenéjével kezdődik az imaestünk: erre az estre olyan dalokkal készülnek, amelyek mind nagyböjthöz, mind az imaest témájához illeszkednek. A dalok között papok és lelkészek tartanak rövid elmélkedéseket, a megszólalók sorrendje a következő lesz:

hirdetés
  • Bese Gergő – római katolikus plébános
  • Martoni Molnár Sándor – református lelkész
  • Szeverényi János – evangélikus lelkész
  • Boros Dávid – baptista lelkipásztor
  • Mohos Gábor – római katolikus püspök 

(Márkus Tamás református lelkész betegség miatt sajnos nem tud velünk lenni, mielőbbi jobbulást kívánunk neki!)

Az est közepén egy rövid tanúságtételt is meghallgathatunk, Palojtay Márta Kárpátaljáról érkezik hozzánk. Az általa vezetett Kárpátaljai Családokért Egyesület számára pénzgyűjtést is szervezünk, az adományokat az imaest végén, a kijáratnál gyűjtjük majd és azonnal továbbadjuk Mártának. 

Az est zárásaként Mohos Gábor atya püspöki áldásban részesít bennünket, majd arra buzdítunk titeket, hogy a kijáratnál vegyetek el a kihelyezett gyertyákból,  legyen ez a béke gyertyája, amelyet a háború végéig minden este otthon meggyújtunk.

Megköszönjük, ha a Facebook-eseménynél jelzitek, hogy számíthatunk jelenlétetekre.  Az imaestről sajnos nem lesz élő közvetítés.

Legyen békesség köztünk mindenkor! 

Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás