Amikor túlárad a kegyelem

A háború közepette is túláradhat a kegyelem! Olvasónk szívéből szakadtak ki a következő gondolatok, melyeket örömmel osztunk meg veletek.

„Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem.” (Róm 5,20)

Amikor csütörtök reggel meghallottam a háború hírét, az első sokk után egy szentírási idézet kezdett zakatolni a fejemben: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). Eleinte nem értettem igazán, mit akar jelenteni itt és most, de rövid idő alatt értelmet nyert. Már a háború kitörésének estéjén láttam a közösségi médiában az első segítség-felajánlásokat. Könnyekig hatott, hogy az emberek azonnal összefogtak, egyének és szervezetek keresték és keresik a lehetőséget, hogyan tudnának segíteni a bajba jutott és a „háború őrültsége”, a sátán tombolása elől menekülni kényszerülő embertársainkon. Nemre, nemzetiségre, vallásra tekintet nélkül. Azonnal kinyílt az emberek szíve, kinyíltak a pénztárcák, az otthonok, a járművek mások előtt. Szeretetből, viszonzást nem várva. Mi ez, ha nem túláradó kegyelem!? 

Ezekben a napokban emberek százezrei, akár milliói indulnak el életük keresztútjára. A határon átlépve a biztonságos országban pedig Cirenei Simonok és Veronikák várják őket, hogy lehetőségeikhez képest segítsenek vinni egy kicsit a keresztet, vagy együttérző gondoskodásukkal letöröljék arcukról a verítéket. Nagy szükség van most a fizikai segítségre, az adományokra, az emberek elhelyezésére és ellátására, de ugyanúgy a szüntelen és állhatatos imára és a böjtre a békéért.

hirdetés

Sok-sok évvel ezelőtt a cursillón hallottam azt a mondást, hogy „senki nem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit”. Tegyük hát, ami tudunk, hogy a földi pokol közepette egy kicsi mennyországot tudjunk adni ezeknek az embereknek a gondoskodó szeretetünkkel. „Jöjjön el a Te országod!” Igen, itt és most, a háború árnyékában. Milyen hatalmas kontraszt, mennyire paradox állítás, de mégis, itt és most kell eljönnie.

Ugyan kissé kaotikusak a segítői hálózatok, amikor az ember segíteni akar, azt sem tudja, hova küldje az adományt, de milyen csodálatos ez a káosz! Mindenki segíteni akar. A segítő szándék mellett azonban figyeljünk a felhívásokra, hogy hol mire van szükség. Az az igazi segítség, ha azt nyújtjuk, amit kérnek. Figyeljünk és álljunk készen.

Mindenki tud segíteni. Az is, akinek fizikai vagy anyagi lehetőségei korlátozottak. Az imádság és a böjt felajánlása a békéért mindenki számára nyitott lehetőség és szükség. „Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21). Az imaharcra épp olyan nagy szükség van jelen helyzetben, mint a segítségre. Tegyük hát! Adjunk hálát az Úrnak, hogy nálunk ma béke van, és vállaljunk áldozatot böjttel és imával a háborúban álló népek békéért. 

Imádkozzunk a háborús felek és a világ országainak és szervezeteinek vezetőiért, hogy az Úr világosítsa meg őket, és adjon nekik bölcsességet a konfliktus békés rendezésére.

És ne feledkezzünk meg azokról az emberekről sem, akiknek hozzátartozója, gyermeke elesik a fronton, vagy más módon áldozattá válik. Ezek az emberek életük nagypéntekét élik át. A háború, annak minden szörnyűségével, a földi pokol. Van azonban egy nagy különbség a földi és az életen túli pokol között: itt még van remény. És tudjuk, hogy a kereszt az útnak ugyan egy állomása, de nem ott ér véget a történet.

hirdetés