Hogyan éli meg a kötelezően előírt nőtlenséget Bese Gergő atya? És mit gondol a cölibátusról Bedekovics Péter református lelkész? Magányos-e a pap? Fél-e a lelkész attól, hogy családapaként kevés ideje lesz szolgálatára? Erről vitáztak a résztvevők a Kettőskereszt podcast második évadában.
Hogyan viszonyul a cölibátushoz egy katolikus pap? Bese Gergő atya úgy fogalmazott: „Ez nem zsákbamacska volt, a paptársaimmal pontosan tudtuk, hogy mire vállalkozunk. Sok évet kell imádkozni és készülni, hogy az ember valóban igent tudjon mondani. Épp ezért nem tartom szerencsésnek, ha egy tizennyolc éves fiatalember szeretne belépni a szemináriumba, fontos, hogy előbb bekerüljön világi közegbe is és így tudjon dönteni.”
Míg a római katolikus egyházban kötelező a papi nőtlenség, addig a protestánsoknál nem. Bedekovics Péter szerint jelen van a református egyházban is, hogy valaki tudatosan nem vállal párkapcsolatot, házasságot, hogy az energiáit a szolgálatra fordíthassa. „Én már nagyon fiatalon hívást éreztem arra, hogy férj és apa legyek, ami szintén szolgálat számomra” – tette hozzá.
Bese Gergő szerint fontos, hogy az ne menjen el papnak, akik például alkalmatlan lenne családapának: valódi elhívást kell éreznie a papi hivatásra.
Elhivatottság és hűség nélkül sem a papság, sem a házasság nem fog működni.
„A cölibátus teljes mértékben biblikus, hiszen Pál apostol is beszél erről: vannak emberek, akik nem a házasságra vannak elhívva” – fogalmazott Bedekovics Péter, majd hozzátette: „az is ugyanúgy biblikus, hogy a protestáns lelkészek viszont házasodnak, ez választás kérdése, a lényeg az, hogy kitartson a döntése mellett.”
„Az Ószövetségbe nyúlik vissza a cölibátus eredete, itt többször olvashatjuk, hogy a papok, akik szertartást végeztek, nem élhettek szexuális életet” – hívta fel a figyelmet Bese Gergő.
Segítik egymást a papok abban, hogy meg tudják tartani a cölibátust? – vetette fel a kérdést Martí Zoltán. Bese Gergő szerint ez egyáltalán nem téma a papok között, Bedekovics Péter viszont kiemelte, mindenről érdemes beszélni, ami nehéz és küzdelmes. „Én a másik oldalt tapasztaltam, hogy a lelkészképzésben kevés szó esik a házasságról, pedig ez is fontos lenne” – tette hozzá a lelkész.
Az esetleges magány kapcsán Bese Gergő azt mondta, ez attól függ, mennyire áll bele valaki a közösségért való szolgálatba, hiszen átvitt értelemben
a papra bízott közösség a családja.
A református lelkészeknél bőven akad példa arra is, hogy a lelkész annyira túl van terhelve a szolgálattal, hogy a gyerekeivel nincs elég ideje foglalkozni, ilyen téren például tényleg van létjogosultsága a cölibátusnak – mondta Bedekovics Péter. Ugyanakkor a lelkészhez könnyebb kapcsolódni azoknak egy-egy lelkigondozáson, akik valamilyen családi vagy házassági problémával keresik fel, hiszen van saját tapasztalata.
A teljes adást meghallgathatod itt:
hirdetés
2 hozzászólás
Nem csak a családra fordított időről van szó. A pap felett a püspök rendelkezik teljes mértékben, de a család fölött nem. A család szuverenitását üti. A gyakorlatban: ha egy papot áthelyeznek, költözhet az egész család, a feleségnek munka kell, a gyerekek hagyják ott az iskolát, közösséget. Á, nem működne ez.
Fontos szempont ez. valóban, hogy a pap, ha senkije nincs, nem zsarolható. Akár egy katona, bármikor fel is áldozhatja magát, ha az adott helyzetben nem marad más lehetősége csak az árulás vagy a mártírrá válás. Akinek családja van, az aggódik a gyerekeiért, nem veszik majd fel őket az egyetemre, satöbbi.
Más kérdés, hogy ma, amikor az Egyház alapvető attitűdje a behódolás és a megalkuvás, ennek semmiféle jelentősége nincsen.
.
Cserébe viszont rengeteg defektes, nőktől félő, vagy akár homokos stb perverz azak érezheti úgy, hogy ez nagyonis jó terep lesz neki, itt majd ő jól tud érvényesülni. És a kevés jelentkező miatt meg az amúgy is már régóta jellemző vezetői töketlenség miatt ezeket nem szűrik ki eléggé, és egy-egy kavics aztán a gépezetbe bekerülve – főleg azáltal, hogy a libernyák sajtó felkapja az ügyét – iszonyatos pusztítást tud végezni.
.
Az is nagy probléma, hogy bizony magányos a katolikus pap. Más a cölibátus, azaz hogy nem él szexuális életet, és más dolog a remeteség, ami annál sokkal szigorúbb, ugyebár az a teljes elszigeteltséget jelenti. Egy szerzetesrendben közösség van, régen egy plébánián is volt 3-4 pap, nem pedig egyesével éltek szétszórva.
A hívek azok alárendelt viszonyban vannak, azok nem a pap barátai. Más papokkal meg nem haverkodhat, mert nincs rá ideje, hiszen napi 5 misét kell mondania… Tehát ilyen értelemben az átlagos katolikus pap valóban remete. Ráadásul bent él a városban, a zajban, távol az Istentől, a kísértések között, ez így egyesíti a remeteség hátrányait a városi élet veszélyeivel. Nem csoda, ha sokan becsavarodnak ettől.