Napjaink jó részét azzal töltjük, hogy dolgok után sóvárgunk, miközben nem vesszük észre, hogy mennyi minden megadatott nekünk, ami másoknak nem.
Emlékszem, még jó pár évvel ezelőtt – amikor még nem volt okos a telefonom – megfogalmaztam magamnak egy általános igazságot: ha egy ideig nem megyek a pláza közelébe, akkor elégedett vagyok. Akkor nem hiányzik semmi, nem érzem úgy, hogy divatjamúlt lenne a ruhatáram, nincsen vásárlási ingerem.
Azonban ez az elmúlt években megváltozott, már nem tudom csak úgy kizárni az életemből a vásárlásra csábítást. Ott van a felugró hirdetésekben, a körlevelekben, a különféle influenszerek posztjaiban, de még az ismerőseim képei is felébresztik bennem a vágyat arra, hogy megvegyek valamit, ami nekik van. Szinte állandósult a hiány érzése. Mindig hiányzik valami, kell valami, valamivel teljesebb lenne az életem, de ha megszerzem, akkor ez valahogy nem jelent akkora örömet és beteljesedést. Mindig van valami más.
hirdetésA mai nap szembejött velem egy idézet:
„Valaki azokért a dolgokért imádkozik, amelyeket te természetesnek veszel. Maradj szerény!”
Annyi áldás van az életünkben, amit az állandó vásárlási inger miatt már nem is tudunk értékelni! Ha van tető a fejünk fölött, ha van áram, víz, fűtés, megélhetés, család, egészség…stb. Ha ezek megvannak, akkor annyira természetesnek tűnnek, és elfelejtünk hálásnak lenni értük! Ne legyünk elégedetlenek, amikor megvan mindenünk! Adjunk hálát minden egyes nap azokért a dolgokért, amelyeket természetesnek veszünk! Az étkezések előtti imádság is visszakaphatja valódi értelmét, ha belegondolunk, hogy sok embertársunk viszont éhezik!
Ha tudunk ezekért hálásak lenni, akkor rájövünk, hogy nem mindenki van ugyanebben a helyzetben, mint mi, és a folyamatos vásárlást felválthatja a segítségnyújtás! A hálás szív másokra is gondol, és nem önmagáért él.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás