Advent

Szent Ferenc és az első betlehemes játék

Az adventi vásárokban nyüzsögve mindenhol találunk betlehemi jászlat, melynek eredete Assisi Szent Ferenc nevéhez köthető. Advent második vasárnapján eredjünk ennek a hagyománynak a nyomába. 

A betlehemállítás és a betlehemi játékok hagyománya évszázadok óta velünk élő szokások. Szenteste a templomokban gyerekek öltöznek be és rövid kis színjátékkal elevenítik fel Jézus születésének eseményeit. Minden adventi vásár fontos eleme a betlehemi jászol, amely a csillogó vásári forgatag közepén szerényen hirdeti számunkra azt, amiről sokszor elfeledkezünk a forraltborozások és ajándékvásárlások közepette:

a karácsony igazi csodája Jézus megtestesülése.

A betlehemi jászol néha egészen szimbolikusan, de megjelenik az otthonainkban is. Meghúzódik a díszes papírba csomagolt ajándékok között, de ott van, és ha a karácsonyi lakoma mellől rátekintünk, emlékeztet minket, hogy 2000 évvel ezelőtt egy barlangistállóban kezdetét vette a legnagyobb áldozat, amit valaha meghoztak értünk. Ha meg akarjuk ismerni ennek a szokásnak az eredetét, egészen a 13. századig kell visszaforgatnunk az idő kerekét. Egy Greccio nevű itáliai városkában 1223 karácsonyán Assisi Szent Ferenc az ünnep fényének emelésére megkérte egy barátját, hogy elevenítsék fel a szent éjszaka eseményeit. Berendeztek egy barlangot, szalmával kibélelt jászlat készítettek, ökröt és szamarat hoztak és megkértek néhány pásztort, hogy vegyenek részt az alkalmi színjátékban. Szent Ferenc célja az volt, hogy a berendezett betlehemi istálló segítse az embereket, hogy jobban át tudják élni a karácsony valós eseményeit. A betlehemes annyira jól sikerült, hogy a legenda szerint egy messze földről érkezett zarándok Szent Ferenc beszéde után azt észlelte, hogy a jászolba fektetett kisbaba megelevenedik, és Jézus valóban jelen van az ünneplő sokaság körében. A betlehem állítása azóta lett hagyomány, és minden karácsonykor segít, hogy a lelkünkben is helyet készíthessünk a születendő Istengyermeknek.

Lovas Csenge

forrás:www.magyarkurir.hu

Borítókép - Fotó: Jacob_09 BK | Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás