Blog

A rettegett foganási nehézség

„Mi van, ha nekünk sem lehet? Mi van, ha megfogan és elveszítjük? Mi van, ha sosem leszünk olyan család, amilyet elképzeltünk? Akkor mi van?” A párok félelmeit pedig csak tetézik az illetlen és meggondolatlan kérdések. 

„Gyerek van már?” – csattan a meggondolatlan kérdés a friss házasok felé. Gyomorgörcs, mosolygás, zavart pislogás: „Még fél éve sem vagyunk házasok…” 

Tehát elkezdődött. Benne ülünk abban a mókuskerékben, amiből szinte már lehetetlen kiszállni. Úgy tűnik, a házasság után a pár magánélete – egyesek számára – közüggyé válik. Ha még nincs gyerek: mikor lesz már? Ha már van gyerek: mikor jön a következő? 

Hiába próbál az ember nem „rágörcsölni”, az állandó célozgatások és a nő testének a méregetése még a legkiegyensúlyozottabb lelkiállapotú embert is kibillenti a béketűréséből, hiszen senki sem veszi észre azokat a ki nem mondott félelmeket, melyek egyre több pár feje fölött ott lebegnek: mi van, ha…

Mi van, ha nekünk sem lehet? Mi van, ha megfogan és elveszítjük? Mi van, ha sosem leszünk olyan család, amilyet elképzeltünk? Akkor mi van?

Éppen ezért nem éljük bele magunkat. Nem akarunk beszélni róla, és még abszurdabb és illetlenebb, ha a házasság első hónapjaiban boldog-boldogtalan kérdezgeti, célozgat, huncutul felvonja a szemöldökét. 

Egyre több nő és család vállalja nyíltan azt, ha a terhesség korai fázisában elmegy a kisbabájuk. Egyre több olyan esetről is hallani, hogy a párok nehézségekkel küzdenek: hosszú évek küzdelmei, kivizsgálások sora után ‘talán’ megfogan egy gyermek. Szinte azt lehet mondani, hogy ez lett a normális, és nincs olyan ember, akinek az ismerősi körében ne lennének nehézségek, fájdalmak a gyermekvárást illetően. 

Az idősebb generáció tagjai pedig nem értik, miért szisszenünk fel felháborodva, ha három hónap házasság után a gyermekek felől kérdezgetnek minket. Úgy látom magunkon és a hozzánk hasonló fiatal házasokon, hogy védekező üzemmódba kapcsoltunk. Nem tervezünk vidáman és önfeledten, nem örülünk egy korai terhességnek: szinte rettegve várjuk, hogy mikor üt be a katasztrófa, hiszen annyi ilyet hallani. 

A félelmeink megbénítanak minket és az ártatlan kérdezősködések csak még nagyobb gyomorgöcsöt okoznak. Akár fiatal házasok, akár régóta gyermektelenek: mind arra vágyunk, hogy a külvilág érzékenyen közelítsen ehhez a témához. Mi nem érezzük úgy, hogy a foganási küzdelmeink közügynek számítanának, és nem szeretnénk a nehézségeinket mindenkivel megosztani. 

A gyerekre vonatkozó kérdések helyett szükségünk van a szeretetre, a gondoskodásra, az olyan kérdésekre, hogy „miért imádkozhatok értetek?” Szükségünk van a támogatásra, a példamutatásra, a bátorításra, hogy ebből feltöltekezve közösen tudjunk megküzdeni az élet nehézségeivel. Ha pedig majd babát várunk, annak úgyis nyilvánvaló jelei lesznek…

 

Borítókép: Fizkes | Dreamstime.com
hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2021. 10. 11. 21:38

    Mintha csak a femina, a wmn, vagy valamelyik másik, nőknek szánt liberális szennyújság cikkét olvasnám!
    Nem szabad megkérdezni az ismerősöktől, meg hogy nem közügy. Egyrészt nagyon is közügy, mert akinek nincs gyereke, azt vénségére mások gyerekei fogják eltartani a nyugdíjrendszer révén. És ha senkinek nincs gyereke, akkor mindannyian éhen fogunk veszni, úgyhogy, ha valami közügy, akkor ez az.

    Másrészt, azért azt is látni kell, hogy ahol nincs gyerek, az az esetek elsöprő többségében nem biológiai okokra, hanem a szándék hiányára vezethető vissza. A dédszüleink idejében egy nőre 5-10 gyerek jutott, most meg 0-3, esetleg 4, de az már extrémnek számít. Néhány generáció alatt ennyit romlott volna a génállomány? Nem hinném.

    Harmadrészt, a társadalom ellentétes irányban is markánsan beleszól a nők illetve párok “magánéletébe”. Ha valaki fiatalon megházasodik, akkor összesúgnak a háta mögött: “jaj szegény, még élhetett volna”. De azt szabad. Egy fiatal lány, elég ha a gyerek-témát megemlíti, már kinevetik. Ha meg komolyan felmerül a kérdés, akkor jön ez a tönkretesszük a földet meg túlszaporodunk és a többi duma. Amúgy erről jut eszembe, pár éve olvastam a hírekben, hogy balatonfüreden valamelyik gimnáziumból kirúgtak egy lányt azért, mert gyereke lett. De ez oké, ezzel semmi baj nincs, ezt szabad, sőt ez így trendi! (Arról nem írtak, hogy az apukát is kirúgták volna) De azt megkérdezni egy házaspártól, hogy “mikor jön már a baba”, na az aztán halálos bűn, mert ahhoz semmi közünk, még akkor se, ha adott esetben mi lennénk annak a babának a nagyszülei?!

    “nem örülünk a korai terhességnek” – Eleve már a szóhasználat sérti a fülemet, hát mi ez, hogy “terhesség”??? A zsák krumpli, az teher. Meg a két kanna víz. A gyerek az nem teher. Legalábbis jó esetben nem kéne hogy az legyen. Régen ezt kifejezték a szavak szintjén is: azt mondták, hogy “áldott állapotban van” vagy hogy “gyereket vár”, nem azt, hogy terhes. Ennél még az is emberibb lenne, ha azt mondanánk a hölgyre, hogy vemhes…

    Szóval nagyon is fontos keresztényi kötelességünk megkérdezni minden házaspártól, hogy “mikor jön a baba”, mert így tudjuk egy kicsit ellensúlyozni számukra a csapból is ömlő liberális propagandát. Elárulom, hogy én a velem kapcsolatba kerülő, fiatal, nyilvánvalóan nem házas párocskáktól is meg szoktam kérdezni, csak úgy bosszantásképpen, hogy “mikor lesz az esküvő”, és ha azt a választ kapom, hogy “hülye vagy? 18 vagyok”, akkor azt szoktam rá mondani, hogy “természetes körülmények között már 3 gyereked lenne”. És ezen is érdemes elgondolkodni, amikor megy a sírás-rívás amiatt, hogy nem jön a baba, hogy lehet hogy nem 30+ évesen kellett volna elkezdeni a próbálkozást.
    Persze van olyan is, hogy eleve meddő valaki, de hogy emiatt senkitől ne szabadna megkérdezni, hogy “mikor jön a baba”, ez nevetséges.