Van egy hang bennünk, ami gyakran azt mondja, ha hibázunk: hát ezt bizony elrontottad, elbuktál, nem érsz fel ehhez a feladathoz, nem vagy elég jó, sőt; nem csupán sikertelen vagy, hanem te vagy maga a kudarc.
Ezeket a gondolatokat meghökkentő olvasni, mégis gyakran átsuhannak a fejünkön, és nemhogy nem állítjuk meg őket, de még igazat is adunk nekik. A legrosszabb pedig, hogy elhisszük, szükségünk van erre a kritikus hangra. Azt gondoljuk, hogy ha nem lenne meg bennünk ez a fajta hozzáállás, akkor nem fejlődnénk, nem lehetnénk jobb emberek.
hirdetésNem lehetnénk azok, akiknek Isten elképzelt.
Elhisszük tehát, hogy a fejlődéshez muszáj, hogy erősen kritizáljuk a cselekedeteinket, a jellemünket. De álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, mikor segített valójában nekünk ez a kritikus hang? Mikor lendített minket előre ez a hang, ami inkább lehúz és demotivál? A válaszunk valószínűleg az, hogy soha.
Nem arról van szó, hogy nincs szükségünk a fejlődésre. Isten is azt akarja, hogy fejlődjünk, de máshogy szól hozzánk. A Szentlélek rámutat a bűneinkre, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy van remény. Hogy tudunk javulni. Isten megmondja az igazságot, nem hallgatja el a hibáinkat, de a szembesítés után azonnal felajánlja a reményt és a segítséget; hogy Jézus vár ránk, hogy átöleljen irgalommal teli szeretetével. A Szentlélek olyan, mint egy jó tanár vagy, mint egy coach, aki azt mondja: „látom, hogy szenvedsz, küzdesz, és én veled fogok küzdeni, és nem mondok le rólad. Veled leszek a növekedésben. Van, amiben fejlődnöd kell, és én segíteni fogok neked!” Nemcsak biztat, de megadja az erőt és az eszközöket is a fejlődéshez.
A kritikus hang, ami csak szid, lehúz, biztosan nem Istentől jön, próbáld meg tehát kizárni, és bármennyire is divatossá vált a kifejezés, ne légy önmagad legnagyobb kritikusa. Hallgass a Szentlélekre, aki biztat, és nem akarja, hogy a padlón maradj, hanem ehelyett sokkal inkább előre lendít a fejlődésben!
Fekete Ági
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás