2021. 09. 27.

#csakegygondolat – Kivel töltöd az idődet?

Baráti társaságunk nagy hatással van az életünkre, és sokkal fontosabb megválogatnunk a minket körülvevő embereket, mint gondolnánk. De mit ír erről a Biblia?

„Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz.” (Példa 13:20)

A középiskolás éveimre visszaemlékezve elmondhatom, hogy egy jó vagy rossz baráti társaság majdhogynem egész életünkre meg tud határozni minket. Hányszor néztük végig egy-egy ember rossz társaságba keveredését és kínlódását saját elveivel és azzal, amit a csapata elvárt tőle! Természetesen tinédzser éveinkben igen zavaros minden. Küzdünk önmagunk elfogadásával, megismerésével, egyéniségünket mások visszajelzéseire alapozva próbáljuk építeni. Szinte kétségbeesetten küzdünk azért, hogy szeressenek, néha még olyan dolgokat is képesek vagyunk megtenni a szeretetért, amelyeknek később súlyos következményei lesznek. 

hirdetés

Ebben a rövid írásban szeretnék Neked tanácsot adni, aki küzdesz az iskolai elvárásokkal, az új társasággal és egyszerűen csak szeretnél beilleszkedni. Emlékezz erre: az igaz barátok sosem szabnak feltételt a szeretetnek! Az igaz barátok támogatnak, figyelnek rád, ott vannak, amikor szükséged van rájuk, megoszthatsz velük mindent! Az igaz barátok építenek, nem pedig lehúznak. Tőlük több leszel és a sebeid is gyógyulni tudnak. Nem mindegy tehát, hogy kitől kérsz segítséget és ki ad neked visszajelzéseket. 

Lehet, hogy az osztálytársaidat nem tudod megválogatni, de azt igen, hogy kivel töltöd a szabadidődet. Egy jó társaság – akár edzésen, akár a templomi ifiben – olyan szilárd hátteret tud adni, amely megtart az élet nehézségei közepette és nem hagy rossz irányba sodródni. Keresztényként nekem hatalmas mérföldkő volt az életemben, amikor lettek olyan igaz barátaim, akiknek őszintén elmondhattam az engem foglalkoztató kérdéseket és akikkel együtt tudtunk imádkozni. Ezt sem érdemes kispórolni az életedből, csodálatos felfedezéseket tudtok tenni együtt és egy olyan védőhálót biztosítani egymásnak, amely akkor is meg fog maradni, ha megházasodtok, továbbléptek az életben. 

Tedd fel magadnak a kérdést: Te kikkel töltöd az idődet? Ezek az emberek építenek vagy rombolnak? „Bölcsebb” leszel tőlük vagy „romlottabb”? Ne félj lépni, ha úgy érzed, rossz társaságba kerültél! Kérd Istent, hogy vezessen hozzád igaz barátokat, akikkel építeni tudjátok egymást. 

 

Borítókép: Thedreamstock | Dreamstime.com
#csakegygondolat Harmati Dóra
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás