Hosszú évek óta készülődnek a magyar katolikusok az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek Budapest lesz a házigazdája. A tavalyról elhalasztott esemény most már tényleg nagyon közel van, hiszen jövő vasárnaptól Magyarországra figyelnek a világ katolikusai.
Kevesebb mint két hét múlva – szeptember 5-én – kezdődik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, így minden túlzás nélkül leírhatjuk, hogy az utolsó fázisába lépett a készülődés. A rendezvény “arcai” az elmúlt napokban több médiumnak is nyilatkoztak, így például Fábry Kornél atya, a kongresszus főtitkára az M1 vendége volt:
“Kettős célja is van a NEK-nek: egyrészt, hogy megerősítsük a katolikus embereket az Eucharisztiába vetett hitükben, abban hogy Isten nem csak emberré lett Jézus Krisztusban, meghalt és feltámadt – ezzel megváltva bennünket, – hanem köztünk maradt az Oltáriszentségben. Másrészt szeretnénk jellé válni, hiszen az Egyház azért van, hogy a hitet továbbadja.”
“Budapest egy világeseménynek ad otthont, úgyis mondhatnánk, hogy egy “lelki olimpiának”, ahova majd a világ minden tájáról érkeznek. Minden jószándékú embert szeretettel várunk, ez egy nagy örömünnep, ahol a világ katolikusai összegyűlnek. Egy örömhírt szeretnénk átadni, hogy az ember szeretetve van” – fogalmazott immáron a Metropolnak Fábry Kornél atya, az esemény főtitkára.
A Metropol Erdő Péter bíborost is megszólaltatta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy habár az esemény vallási rendezvény, mégis számtalan más kulturális program kíséri:
“A kongresszus önmagában egy vallási rendezvény, ugyanakkor egy nagyon gazdag kulturális program kíséri az egész hét folyamán. A Bazilika előtti téren és a környékén egész hét folyamán egy vásár lesz, ahol nem csak szakrális tárgyakat, hanem hungarikumokat is árulnak majd. A városban is lesznek olyan helyek, ahol utcai missziók, előadásókkal találkozhatnak az arra járók, remélhetőleg kellemes meglepetést okozva ezzel az embereknek.”
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson három szabadtéri színpad is lesz Budapesten, a Szent István Bazilika mellett a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén is szeretnék megszólítani az embereket a rendezvény szervezői. A rendőrség is fokozottan készül az eseményre, Kuczik János vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka egy sajtótájékoztatón ezt külön is megerősítette:
“Az eseményhez, valamint az érdeklődők létszámához igazított rendőri létszám és eszköz rendelkezésre áll, a rendőrség minden szükséges erőforrásával közreműködik a kongresszus sikeres lebonyolításához” –szögezte le a parancsnok.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjéta Hősök terén szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be.
A kongresszust kiemelten kezeli a 777 szerkesztősége is, terveink szerint helyszíni beszámolókkal, interjúkkal is jelentkezünk majd.
Még nem érkezett hozzászólás