2021. 08. 04.

Az a rettegett hetedik év

Szilveszterkor ünnepeltük a hatodik házassági évfordulónkat, így most javában rójuk a hetedik évet, amitől rengetegen félnek. Úgy tartják, ez a házasságok egyik kritikus éve, ilyenkor sokan válnak. Jegyesoktatóként tudom, hogy nem teljesen alaptalanok az aggódó hangok, de szeretnék néhány biztató szót írni azoknak, akik mostanában lépnek a hetedik évbe.

Több ismerősünk is kitüntetett figyelemmel vágott neki a hetedik házassági évének. Tudatosan igyekeztek elébe menni a konfliktusoknak vagy épp az elhidegülésnek. Egészen extra ötletektől kezdve az apró gesztusokig mindenfélét hallottam már. Mi azonban már a hetedik év felén is túljutottunk, mire észbe kaptunk. Ez az év számunkra annyi fordulatot, beteljesedést hozott, hogy meg sem tudjuk számlálni. Kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy minden este 5-10 percen keresztül csak hálaadásba merülök el. Régen is hálaadó típusnak gondoltam magam, de ez közel sem volt igaz, most már tudom.

Néhány napja esett le a tantusz, ahogy épp az örömömnek adtam hangot, hogy a hetedik házassági évünkben járunk. Nekem azonban nem a krízisek jutottak erről eszembe, hanem az Ószövetségben annyit emlegetett szombatév. A hetedik év, amikor a zsidók az előző hat év munkájának a gyümölcsét élvezik. Elengedik a tartozásokat, visszaadják a kölcsönkért holmikat, nem vetnek és nem aratnak, csak az elmúlt évek termését élvezik.

A hetedik volt az az év, amikor megpihentek és egyszerűen élvezték, hogy Isten gondoskodik róluk.

Visszatekintve erre az évre, velünk is pontosan ez történik. Hat év hosszú várakozásai, munkája, keresgélése érett be. Gyakorlatilag minden egyszerre történik velünk, amit szépen sorban szerettünk volna felépíteni, ahogy mindenki más. Mégis mindig falakba ütköztünk, zsákutcákba jutottunk. De most elértük a szombatévet és élvezzük a gyümölcsöket, az áldást. „Működik!” Ez volt az első gondolatom, amikor erre rádöbbentem. Isten ígérete az áldásokról, a hat dolgos év utáni szombatévről ma is működik.

Nem állítanám, hogy én sosem buktam el, azt sem, hogy a házasságunk hibátlan és krízisektől mentes. Még csak azt sem mondanám, hogy mindig tudtam, mi a helyes döntés, ami majd az áldásokhoz vezet. De egyet tudok, mindig kerestem az utat. Mindig igyekeztem meghallani a Lélek hangját és nem megspórolni a munkát. Most pedig egyszerűen hálás vagyok, amiért Isten a mi életünkben is cselekszik és beteljesíti a házasságunkat az áldásaival.

Tehát Isten szava ma is működik, ma is élő. Nem fordíthatunk hátat az Ószövetségnek azzal, hogy van már egy újabb. Jézus nem eltörölte a régit, hanem beteljesítette, így a kettő együtt kerek. Számomra ez egy újabb inspiráló löket, hogy olvassam a Bibliát naponta, hiszen a benne írott szavak többek egyszerű betűknél.

A Szentírás szava ma is Isten cselekvő igéje.

 

Kép: Popa Sorin | Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Lábánné Hollai Katalin

Még nem érkezett hozzászólás