Francis S. Collins amerikai biokémikus és genetikus 2006-ban kiadott könyvében (Language of God, magyarul dr. Molnár Csaba fordításban: Isten ábécéje) részletesen tárgyalja a csodának mint jelenségnek tudománnyal való viszonyát. Elmondása szerint a könyv megírásakor elsődleges célja a tudományos és vallásos világkép kibékítése volt.
A szerző elismert tudósnak számít az Egyesült Államokban, de neve ismerősen csenghet bárki más számára is, aki érdeklődik a biológia iránt. Collins az 1990-től 2006-ig tartó Human Genom Project vezetőjeként 16 éven át tanulmányozta csapatával az emberi DNS-t, ennek eredménye, hogy ma már ismert teljes géntérképünk. Az ő írásából hoztunk el nektek egy igencsak érdekes fejezetet.
Collins már könyve elején elismeri, rögös út vezetett odáig, hogy hívő kereszténnyé váljon.
Ateistaként nem tudta elfogadni a természetfeletti létezését, azt pedig végképp nem, hogy történhetnek olyan események, melyeket nem lehet természeti törvényekkel megmagyarázni.
Így ír erről: „A csodák fontos szerepet játszanak a kereszténységben […]. Hogyan fogadhat el valaki efféle állításokat, miközben azt állítja magáról, hogy észszerűen gondolkodó modern ember?” Később, mikor hívővé vált, más megvilágításban kezdte látni a dolgokat. Ma már úgy véli, csodák történhetnek ugyan, de ezek valószínűsége igencsak alacsony és mélyebb értelmük kell, hogy legyen.
hirdetésKönyvében kihangsúlyozza, szerinte egészséges szkepszissel kell viszonyulnunk az esetleges csodálatos eseményekhez. Így fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a sziklaszilárd materializmusnál is hatásosabban cáfolja a csodák lehetőségét, az az, ha olyan mindennapos eseményeket tekintünk csodának, amelyeknek létezik természetes magyarázatuk. Bárki, aki azt állítja, hogy egy virág kinyílása csoda, lábbal tapossa a növénybiológia egyre növekedő ismeretanyagát. […] Hasonlóan, az az ember, aki nyer a lottón, majd kijelenti, hogy csoda történt, hiszen éppen ezért imádkozott, a hiszékenységünket teszi próbára. Végtére is […] meglehetősen valószínű, hogy az azon a héten lottószelvényt vásárlók jelentős hányada szintén azért imádkozott, hogy ő nyerjen.”
Orvosként őt leginkább az foglalkoztatta, miképp is kéne vélekednie a csodás gyógyulásokról szóló történetekről. Elmondása szerint találkozott már több olyan esettel, amikor páciensek visszafordíthatatlannak tűnő betegségekből felépültek, de mégsem tekint ezekre csodálatos isteni beavatkozásokként, hiszen a tudomány nincs olyan fejlettségi szinten, hogy teljesen értené az ember működését. Ugyanakkor hozzáteszi: „Ha hozzám hasonlóan elfogadják, hogy valami vagy valaki a természeten kívül is létezhet, nincs logikus okunk azt feltételezni, hogy ez az erő ritka alkalmakkor ne avatkozhatna bele a természet működésébe is. Másrészről viszont, megakadályozandó, hogy a világ káoszba süllyedjen, a csodáknak nagyon ritkának kell lenniük.”
Majd C. S. Lewist idézi: „Az Úr nem szórja a csodákat véletlenszerűen a természetre, mintha csak egy borsszóró volna. A csodák kivételes alkalmakkor érkeznek: a történelem nagy csomópontjaiban – nem a politikai vagy társadalomtörténet csomópontjaiban, hanem a spirituális történelmében, amelyet az ember teljességgel soha nem ismerhet meg.”
„A csodákat nem szabad úgy magyaráznunk, mint a természeti törvények elleni isteni tetteket (hiszen ezek a törvények maguk is az isteni akarat kifejeződései). A csodák sokkal inkább az Úr teremtményeivel való kapcsolatának egyértelmű megnyilvánulásai. Ahhoz, hogy hihetők legyenek, […] mélyebb megértésre kell mutatniuk annál, mint ami nélkülük lehetséges lenne.”
Végezetül leírja, hogy szerinte az élet, az, hogy itt vagyunk a Földön, már önmagában egy csoda. A csodák legszebbike. Szerinte (s végig ezt hangsúlyozza könyvében)
a tudomány és a vallás nem kizárja, hanem éppenséggel megerősíti egymást, hisz Isten nélkül a tudomány sem létezne.
Néveri Viktória
Forrás: Francis S. Collins: Isten ábécéje (Akadémiai Kiadó, 2018)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás