2021. 05. 08.

Vajon a csodák összeegyeztethetőek a tudományos világképpel?

Francis S. Collins amerikai biokémikus és genetikus 2006-ban kiadott könyvében (Language of God, magyarul dr. Molnár Csaba fordításban: Isten ábécéje) részletesen tárgyalja a csodának mint jelenségnek tudománnyal való viszonyát. Elmondása szerint a könyv megírásakor elsődleges célja a tudományos és vallásos világkép kibékítése volt.

A szerző elismert tudósnak számít az Egyesült Államokban, de neve ismerősen csenghet bárki más számára is, aki érdeklődik a biológia iránt. Collins az 1990-től 2006-ig tartó Human Genom Project vezetőjeként 16 éven át tanulmányozta csapatával az emberi DNS-t, ennek eredménye, hogy ma már ismert teljes géntérképünk. Az ő írásából hoztunk el nektek egy igencsak érdekes fejezetet.

Collins már könyve elején elismeri, rögös út vezetett odáig, hogy hívő kereszténnyé váljon.

Ateistaként nem tudta elfogadni a természetfeletti létezését, azt pedig végképp nem, hogy történhetnek olyan események, melyeket nem lehet természeti törvényekkel megmagyarázni.

Így ír erről: „A csodák fontos szerepet játszanak a kereszténységben […]. Hogyan fogadhat el valaki efféle állításokat, miközben azt állítja magáról, hogy észszerűen gondolkodó modern ember?” Később, mikor hívővé vált, más megvilágításban kezdte látni a dolgokat. Ma már úgy véli, csodák történhetnek ugyan, de ezek valószínűsége igencsak alacsony és mélyebb értelmük kell, hogy legyen.

hirdetés

Könyvében kihangsúlyozza, szerinte egészséges szkepszissel kell viszonyulnunk az esetleges csodálatos eseményekhez. Így fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a sziklaszilárd materializmusnál is hatásosabban cáfolja a csodák lehetőségét, az az, ha olyan mindennapos eseményeket tekintünk csodának, amelyeknek létezik természetes magyarázatuk. Bárki, aki azt állítja, hogy egy virág kinyílása csoda, lábbal tapossa a növénybiológia egyre növekedő ismeretanyagát. […] Hasonlóan, az az ember, aki nyer a lottón, majd kijelenti, hogy csoda történt, hiszen éppen ezért imádkozott, a hiszékenységünket teszi próbára. Végtére is […] meglehetősen valószínű, hogy az azon a héten lottószelvényt vásárlók jelentős hányada szintén azért imádkozott, hogy ő nyerjen.”

Orvosként őt leginkább az foglalkoztatta, miképp is kéne vélekednie a csodás gyógyulásokról szóló történetekről. Elmondása szerint találkozott már több olyan esettel, amikor páciensek visszafordíthatatlannak tűnő betegségekből felépültek, de mégsem tekint ezekre csodálatos isteni beavatkozásokként, hiszen a tudomány nincs olyan fejlettségi szinten, hogy teljesen értené az ember működését. Ugyanakkor hozzáteszi: „Ha hozzám hasonlóan elfogadják, hogy valami vagy valaki a természeten kívül is létezhet, nincs logikus okunk azt feltételezni, hogy ez az erő ritka alkalmakkor ne avatkozhatna bele a természet működésébe is. Másrészről viszont, megakadályozandó, hogy a világ káoszba süllyedjen, a csodáknak nagyon ritkának kell lenniük.”

Majd C. S. Lewist idézi: „Az Úr nem szórja a csodákat véletlenszerűen a természetre, mintha csak egy borsszóró volna. A csodák kivételes alkalmakkor érkeznek: a történelem nagy csomópontjaiban – nem a politikai vagy társadalomtörténet csomópontjaiban, hanem a spirituális történelmében, amelyet az ember teljességgel soha nem ismerhet meg.”

„A csodákat nem szabad úgy magyaráznunk, mint a természeti törvények elleni isteni tetteket (hiszen ezek a törvények maguk is az isteni akarat kifejeződései). A csodák sokkal inkább az Úr teremtményeivel való kapcsolatának egyértelmű megnyilvánulásai. Ahhoz, hogy hihetők legyenek, […] mélyebb megértésre kell mutatniuk annál, mint ami nélkülük lehetséges lenne.”

Végezetül leírja, hogy szerinte az élet, az, hogy itt vagyunk a Földön, már önmagában egy csoda. A csodák legszebbike. Szerinte (s végig ezt hangsúlyozza könyvében)

a tudomány és a vallás nem kizárja, hanem éppenséggel megerősíti egymást, hisz Isten nélkül a tudomány sem létezne.

Néveri Viktória

Forrás: Francis S. Collins: Isten ábécéje (Akadémiai Kiadó, 2018)

Borítókép - Fotó: Oleg Dudko | Dreamstime.com
Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás