A mai világban nem jellemző az emberekre, hogy fiatalon elköteleződjenek, azonban a házasság intézményének épp az a szépsége, hogy a társak együtt fejlődnek és segítik egymást. Az teszi gyönyörűvé, hogy sosem készülhetünk fel rá teljesen.
A feleségem és én 20 évesek voltunk, mikor összeházasodtunk. Szegények voltunk és még mindketten egyetemre jártunk- teológiát tanultunk, szóval nagyon kevés elhelyezkedési lehetőségünk volt-, mellette pedig pincérkedtünk. Tapasztalatlan voltam és tehetetlen, azt sem tudtam, hogyan mossam ki a saját ruháimat.
Amikor 19 évesen jegyesek lettünk, mindenki azt mondta, hogy túl fiatalok vagyunk, egyáltalán nem állunk készen a házasságra. Még egyikünk sem látott világot, szinte semmilyen tapasztalatunk nem volt a nagybetűs életről.
Egy nagyon kicsi, padlástéri lakásba költöztünk, ez volt a legolcsóbb, amit találtunk, és még közel is volt az egyetemhez. Egy autó volt kettőnkre és az eltérő napirendünk miatt sokszor sétálnom kellett a kampusz és az otthonunk között. A lakást használt és örökölt bútorokkal rendeztük be. Egy matracon aludtunk és nem tudtunk magunknak tévét vagy drága élelmiszert venni. Ha különleges vacsorára vágytunk, egy grillen próbáltunk steaket sütni, de valójában azt sem tudtuk, hogyan kell rendesen főzni, a legalapvetőbb tudás elég volt számunkra.
Mindenkinek, aki azt mondta nekünk, hogy még nem állunk készen a házasságra, igaza volt. Nem álltunk készen.
A fiatalabb párok egyre inkább elodázzák a házasság kérdését. Nem gondolják, hogy készen állnak. Először szeretnék megismerni a világot, utazni, megismerkedni más emberekkel. Biztos karriert szeretnének, talán venni egy házat vagy gyűjtögetni egy otthonra. Persze ott van még, hogy érzelmileg is készen kell erre állni, az elhatározás, hogy igenis házaséletet akarjunk élni. Néhány ember erre nem készült fel. Boldogok úgy, hogy a barátaikkal lógnak, szép éttermekben esznek, szabadok és van személyes terük. Ezen tényezők miatt az emberek egyre később és később házasodnak, addig várnak, amíg „meg nem találják önmagukat”.
Egyáltalán nem számít, hány éves vagy, vagy mennyi dolgot értél el a felnőtt életben, sosem leszel teljesen tökéletes és nem fogsz olyan társat találni, aki teljesen tökéletes.
Van egy téves elképzelés, amit sok fiatal embertől hallok, még egyházközségekben is lelkészektől (egy katolikus diakónus a férjem), mégpedig az, hogy halasszák el az emberek a menyegzőt, amíg az életük nincs teljesen rendben. A lehető legtökéletesebb énükkel lépjenek bele a házasságba, se többel, se kevesebbel. Ez egy hibás elképzelés. Még azt is mondanám rá, hogy káros.
A szeretet legfőbb tulajdonsága az, hogy nincs felső határ. Mindig van bennünk szeretet, amit át tudunk adni a másiknak, ez az oka annak, hogy a házasságok, amelyek már több évtizede tartanak, annyira kiforrottak. A szerelem fejlődött, növekedett és olyan közel hozta a házastársakat, hogy a legkisebb cselekedetükben is ott van. Olyan jól ismerik egymást, hogy már szinte eggyé váltak.
A házasság öröme, hogy közösen építetek fel egy életet.
Megesküdni mindig nagy kockázattal jár, de egyben ez a bizalom egy cselekedete, mellyel kifejezzük, hogy bármit hoz számukra a jövő, mindegy, hogy a pár mennyire áll készen vagy mennyire nem és mennyit fognak változni és fejlődni az évek során, együtt fogják ezt megélni.
Senki sem áll készen a házasságra. Ez egy olyan csodálatos valóság, amire nem készülhetünk fel. És ez teszi gyönyörűvé. A legjobb, amit a párok tehetnek, hogy bíznak egymásban, megfontoltan és jó ítélőképességgel döntenek, hogy
azt az utat kövessék, amelyre Isten hívja őket. Egyedül lehet, hogy nem vagy kész, de ketten tökéletesen fel vagytok készülve!
Eredeti cikk: Aleteia
Fordította: Ujhelyi Dóra
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás