Rólam. Mindenkinek.

“Szabad voltam, mint még soha” – 17 éves olvasónk tanúságtétele

Az elmúlt hetekben több tanúságtételt is olvashattatok a 777-en: mi magunk kértünk titeket az Instagram-oldalunkon, hogy írjátok meg nekünk életetek történetét, meséljétek el hogy hogyan próbáljátok megélni a mindennapokban a kereszténységeteket, mi az amiből erőt merítetek. Ezúttal egy 17 éves olvasónk személyes történetét osztjuk meg, aki – sajnos – névtelenül írt nekünk.

17 éves vagyok, és egész eddigi életemben tökéletes akartam lenni. Legfőbb célom az volt, hogy Istennek tetsző életet éljek, és azt hittem, ezt akkor érem el, ha életem minden területén maximálisan helyt állok. Mindenkinek meg akartam felelni, ha kritikát kaptam, összetörtem, ha valami nem sikerült, úgy éreztem, hogy még mindig nem vagyok elég jó. Egyre erősebben hajtottam a külső tökéletességre. Ne legyen egy négyes sem a jegyeim között, ne legyen egy porszem sem egy íróasztalomon, egy szál gazt se lássak a kertben. Sosem éltem igazán, csak túléltem. Napról napra.

Minden reggel a fejemben megjelent egy lista, hogy aznap mit kell csinálnom, és bármi áron a lista minden elemét meg akartam valósítani. Reggelente imádkoztam, de meglehetősen egyoldalú kommunikáció volt, ugyanis csak soroltam az Istennek, hogy mihez kérem a segítségét. Próbáltam Jézussal kéz a kézben járni, de úgy, hogy lényegében egy ultimátumot adtam neki. “Én irányítom az életem, Te csak legyél itt, és támogass, ha valami nem sikerül.” Mintha bármit is tudtam volna kontrollálni…

Így csak még megkötözöttebbé váltam. 

Hatalmas nyomás alatt éltem, néha kitörtem, és jól megmondtam a magamét mindenkinek, aztán mentem tovább. Mint egy jól olajozott gépezet. Nem bírtam elviselni, ha hiba került a rendszerbe. Ebből következően állandóan féltem. Mindentől. De főleg a haláltól. Mindig hittem a mennyei örök boldogságban, nem erről volt szó. Attól féltem, hogy földi életem során nem tudom elvégezni a dolgomat. Tudtam, hogy ez így nincs jól. Így elhatároztam, hogy az idei nagyböjt más lesz. Biblia Idézetek nevű Instagram oldalamon minden nap az imádság-böjt-jó cselekedet hármasában tettem ki valamilyen tartalmat a követőknek, és én is igyekeztem ezt teljesíteni. Eleinte rosszul álltam hozzá. Ugyanúgy csak azt láttam, hogy mindennek sikerülnie kell. A rózsafüzér imádság mindennapos volt számomra, azonban ahelyett, hogy felszabadított volna, csak nagyobb nyomást gyakorolt rám, mégpedig azért, mert “nagyböjt van, és ha nem mondok rózsafüzért a nap során, nem vagyok jó ember”. 

Aztán fokozatosan kezdtem átalakulni. Aktívan követtem a Katolikus.ma nagyböjti ráhangolóját is, és az Instagramos napi sztorikkal együtt éreztem, hogy megváltoztat. Hogy Jézus belülről átformál. Azonban így rájöttem, hogy teljes kudarc vagyok, és az egész élethez rosszul álltam hozzá. Teljesen összeomlottam. Pont Virágvasárnapra. Addig életem minden napján jelen volt a Jóisten. Azonban a nagyhét kezdetekor olyan volt, mintha eltűnt volna. Iszonyú Isten nélküli napjaim voltak. Pedig Ő végig ott volt, én tűntem el. Nagyszerdán este csendben ültem a sötétben, és gondolkodtam, hogy most mi legyen. És akkor eszembe jutott egy Szentírási szakasz. “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2:9) Gyorsan kikerestem, hogy hol található, azonban nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Mégis egyfajta megnyugvást adott.

Nagycsütörtökön egy csodaszép réten kirándultunk a testvéremmel, és ott először éreztem valami szabadság féle érzést, ahogy az Isten alkotta gyönyörű természetre néztem. Nagypénteken végigelmélkedtem a keresztúti ájtatosságot, és este végigjártam a keresztutat a délelőtt kinyomtatott elmélkedést felolvasva. Pedig nem is volt kedvem az egészhez. Hideg volt, erős szél fújt, emiatt a családom ki sem jött velem, de mégis végigcsináltam. És amikor a tizenkettedik stációhoz térdeltem, hirtelen megértettem. “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”-jutott eszembe az egyik kedvenc bibliai idézetem. Ezt kislány koromban is gyakran mondogattam, és mindig tudtam, hogy nagy jelentőséggel bír. Azonban akkor Jézus keresztje alatt beteljesedett. Jézus értem halt meg a kereszten. Az én bűneimért folyt a drága vére. Ha tökéletes vagyok, nincs szükség a megváltásra nem? De Jézus minden apró hibámért megszenvedett. Azért, hogy megszabadítson. Nagypénteken mindig szomorú voltam, mert Isten Bárányát megölték. De most a hatalmas fájdalom mellett öröm költözött a szívembe. Bíznom kell Jézus kereszten végzett munkájában. Hisz Ő szent keresztje által megváltotta a világot. Nem véletlenül a kereszt a hitünk szimbóluma. Mindenhol ott van. Szent Pál mondta: “Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” (Gal 6:14) Beteljesedett. Jézus Krisztus megszabadított a bűn rabságából.

Nagyszombaton nagy volt a sürgés-forgás, a sütés-főzés, a nagytakarítás, a család együtt készült húsvétra. Este megnéztük a feltámadási misét, utána pedig az Isten Fia című filmet. Éreztem, hogy Jézus hív, hogy “haljak meg vele”, hogy legyen végre teljes a feltámadásba vetett hitem, de annyira féltem, hogy nehéz volt odaadni magam Neki. Amikor eljött Lázár feltámasztása, és Jézus azt mondta, hogy “Én vagyok a feltámadás és az élet”, csak akkor engedtem. Jézus karjaiba zuhantam. És a film végére, pont éjfél körül teljesen átéreztem, hogy Krisztus feltámadt. Boldogan aludtam el. 

Reggel, mikor a család még nem kelt fel, kimentem, és elhengerítettem a követ a nappaliban lévő Szent Sír elől. Ezután már csak egy lépés volt hátra. Hogy én is feltámadjak Vele. Délelőtt szentmisét néztünk, és Érsek atya a prédikációjában kimondta a nagyszerdán eszembe jutott igét. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Ez a mi reményünk, testvérek-mondta. Abban a pillanatban egy kő esett le a szívemről. Ahogy reggel elhengerítettem a követ, most Jézus tette ezt a szívemmel. Feltámadt, és Vele én is örök életet kaptam. Kinyitotta a szívem, ami azelőtt zárva volt. És teljes dicsőségében birtokba vette azt. Szabad voltam, mint még soha. Előtte mindig hidegnek és üresnek éreztem magam. Most Krisztus fénye ragyogott be. Már tudom, hogy azzá kell válnom, akinek Isten megálmodott, mert egyedinek és megismételhetetlennek teremtett. Jézusé az irányítás. És boldogan adtam Neki. Azóta is ez a húsvéti öröm van bennem.

Szabaddá lettem Jézus Krisztusban. 

Feltettem a kérdést, hogy akkor most mit csináljak. A válasz: semmit. Éljem az életem, legyek boldog, mert Isten boldogságra teremtett. És ez csak Jézus feltámadásának örömében teljesedhet ki. Krisztus feltámadt. Valóban feltámadt. És örök életet adott nekünk. Beteljesedett. 


Továbbra is örömmel várjuk személyes írásaitokat, amelyeket az info@777blog.hu címre küldhettek!

Fotó:

Borítókép - Fotó: Dreamstime
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás