Te kövess engem!

Mit jelent az, hogy követjük Istent? Hogyan jelenik ez meg egy mai fiatal életében? Olvasónk, Biró Emőke osztotta meg velünk tanúságtételét.

„Te kövess engem!” (Jn 21,22)

2010 októbere lehetett, amikor egy Alpha kurzusra jelentkezve először léptem be a kiskunhalasi református imaházba, s olvashattam ezt az igét a bejárattal éppen szemben, az úrasztala fölött. Akkor még nem sejthettem, hogy később az egész életemet meghatározó igevers lesz ez.

Négy évvel később, egy januári havas hétvégén barátnőm túrázni hívott a Pilisbe. Tudni kell rólam, hogy én székelyföldi vagyok, és bár a Hargita hegy lábánál nőttem fel, szüleimmel sokat jártunk a hegyekbe áfonyát, málnát, gombát szedni, kirándulni, a gyalogtúrázásról mit sem tudtam, a magyarországi hegyekkel meg pláne nem nagyon voltam képben, szóval nem tudtam, mire vállalkozom. Cudar hideg volt, szél és hó. Emlékszem, egyik pihenőhelyen szerettem volna én is elővenni a tízóraimat, ahogy a többiek, de rájöttem, jobban fázok, mint amennyire éhes vagyok. Úgyhogy inkább nem ettem. De mégis annyira jó és szép élmény volt összességében, hogy csatlakoztam a csapathoz, és elkezdtem rendszeresen túrákra járni. Kezdő túrázóként mindig csodáltam, hogy a túravezető honnan tudja, hogy mikor merre kell menni, hiszen bármerre nézek, csak erdőt meg fákat látok…de nem is igazán foglalkoztatott, mert bíztam benne, hogy ő tudja az utat, és nem tévedünk el. Nem volt semmi gondom, csak átadtam magam az élménynek, és hagytam magam vezetni. 

A következő szint a teljesítménytúrázás lett. A teljesítménytúrákon nincs vezető, hanem a szervezők által kijelölt útvonalat kell követni egy térkép alapján, végigmenni bizonyos ellenőrző pontokon, és ha szintidőn belül teljesíted a távot, a végén nem marad el a jutalom sem. Itt már saját felelősségre kell indulnod, kell ismerned a térképet, kell tudnod kiigazodni rajta. 

Rengeteget tudnék mesélni, hogy mi mindent tanultam az elmúlt években, milyen sok élményt, barátot köszönhetek a túráknak; vagy hogy az egyszemélyes túráimon hogyan kerültem közelebb Isten megismeréséhez, és vált nagyobbá a szeretetem iránta. 

De most egy élményt szeretnék kiemelni. Egy felvidéki emléktúráról.

A 38 km-es utat (turistajelzés híján) előttünk bejárták, és kiszalagozták nekünk, résztvevőknek úgy, hogy egyikhez odaérve már látható volt a következő, majd az azt követő, és így tovább. Csak annyi dolgunk volt, hogy bízzunk abban, hogy a szervezők a legszebb tájakat, a legjobb helyeket akarják nekünk megmutatni, és kövessük a szalagokat. Egyszer történt, hogy úgy elbeszélgettünk túratársaimmal, hogy azon kaptuk magunkat, bármennyire is szép a táj, enyhe lankás erdei a séta, nem jó úton vagyunk. Nincs szalag. Vissza kell fordulnunk. Néhány száz méter után megnyugtató érzés volt újra megpillantani a piros-fehér csíkos jelzőszalagot. Balra le kellett térnünk az erdő közé, és biztonságban érezhettük magunkat. Van szalag. Végre jó úton haladunk ismét. 

Az életünk is egy teljesítménytúra. Ha akarjuk: zarándoklat.

Sokszor nem azt kapjuk, amire vágyunk, amit szeretnénk, hanem azt, amire szükségünk van.

Mára már teljes bizonyosságom van afelől, hogy akkor adunk magunknak esélyt a boldogságra, ha a számunkra kijelölt úton, a mi saját utunkon járunk. A Bibliában, amikor Péter aggodalmaskodva kérdezősködik, Jézus szinte legyintve mondja neki: Ugyan már. Nyugi. Mit érdeklődsz annyit? Neked „csak” annyi a dolgod, hogy: „TE KÖVESS ENGEM!” Mára ez lett Jézusnak az egyik legfontosabb mondata számomra. Tudom, hogy Rá vagyok utalva, mert Ő tudja a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek néha szörnyként merednek rám, tudom, hogy Ő egészen biztosan a legjobbat akarja nekem. Így nem tehetek mást, minthogy továbbra is az ő közelében, az általa számomra kiszalagozott úton haladok, várva, hogy hová fog vezetni engem legközelebb. Minden más út, legyen bármilyen csábító is, csak zsákutca. 

Végezetül hadd osszam meg veletek Edith Stein imáját, amit a múlt heti nagyböjti lelkigyakorlaton hallottam az egyik prédikáció végén, s már akkor éreztem, hogy ha ez a tanúságtétel megíródik, biztosan ezzel fogom zárni. 

Engedd, Uram, hogy vakon járjam az utakat, amelyek a tiéid.

Nem akarom megérteni akaratodat, hiszem, gyermeked vagyok!

Bölcsesség Atyja, az én Atyám is vagy.

Ha éjszakában vezetsz is, magadhoz vezetsz.

Uram, hadd történjék, amit akarsz: én készen állok!

Még ha életemet ez időben nem is békíted meg.

Hisz te vagy az idő Ura: Tiéd a mikor. A te örök jelened egykor az enyém is lesz!

Válts mindent valóra, miként terveidben elgondoltad.

Ha majd csendesen áldozatra hívsz, segíts is végbevinni azt. Ámen. 

Biró Emőke

hirdetés