Blog, Harmati Dóra

Szabad sírni

Már több mint egy éve tart a járvány. Több mint egy éve hallgatjuk, hogy ,,ezekben a nehéz időkben”, és már számoljuk a perceket, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek. Egyáltalán vége lesz valaha is?

Hány embert kell még elveszítenünk, hány éjszakát kell végigaggódnunk a szeretteinkért? Vajon mikor fogunk tudni úgy belépni egy zárt térbe, hogy ne legyen gyomorgörcsünk? Vajon meddig tudjuk még mondogatni magunknak, hogy ,,minden rendben lesz”? Egyáltalán baj-e, ha néha elpattan bennünk valami és már nem tudjuk őrizni a békességünket?

A munkám miatt egész nap a híreket olvasom. Értesülök eldugott településeken és országokban történt katasztrófákról, brutális gyilkosságokról és felháborító igazságtalanságokról is.  Ez átlagos körülmények között is elég kimerítő, azonban egy világjárvány alatt sokkal nagyobb dózisban érkezik a katasztrófa. Az elején még azért, mert egy teljesen új helyzetbe kerültünk, azonban most már azért, mert tényleg nagy a baj, egy nap pedig azon kaptam magamat, hogy már nem bírom. Nem tudtam nyugodt maradni, nem találtam a békességemet és ez teljesen kiborított. 

Dühös és csalódott voltam: főleg magamra, amiért küzdök a lelki nyugalomért, de elbuktam a megtalálásában.

Ekkor jutottak eszembe a zsoltárok: „Nem vagyok egyedül!” – gondoltam. Csak végig kell olvasni a zsoltárokat és máris világos: Isten embere sem volt mindig stabil lelkiállapotban, és ez rendben van. Szabad sírni, szabad dühöngeni, szabad elpanaszolnunk a fájdalmunkat Istennek. Nem tudunk tökéletesek lenni, a saját erőnkből végképp nem. Isten békessége pedig nem egy természetes érzés, amit magunktól elérhetünk, hanem egy irreális állapot. Ahogyan az igében is olvashatjuk:

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;

és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6-7)

Isten békessége emberi ésszel felfoghatatlan, hiszen olyan helyzetekben is a miénk lehet, mint a mostani. Ez nem jelenti azt, hogy minden idegszálunkkal arra kell törekednünk, hogy nyugodtak maradjunk. Szabad sírni, szabad kétségbeesni. De, ahogyan Pál apostol is írja, mindezt imában tegyük meg, és ne felejtsünk el hálát adni Istennek a jó dolgokért. 

Sokan ismerik Placid atyát, aki megjárta a Gulagot, ahol kidolgozta a túlélés négy szabályát, ezzel sokak életét mentve meg. Az egyik ilyen szabály az örömök keresése volt. Az atya úgy tanította hívő és hitetlen társait, hogy a szenvedést nem kell keresni, mert jön az magától. Fontos viszont keresnünk, észrevennünk az élet apró örömeit. Így történhetett meg az, hogy a Gulágon öröm-olimpiát rendeztek, amelyen az nyert, aki a nap végén a legtöbb örömöt tudta felsorolni. Hiszem, hogy ha panaszaink mellett figyelmet fordítunk az örömök felfedezésére is, akkor ez az irreális békesség megtalál minket, megőrzi a szívünket és a gondolatainkat is, méghozzá Jézusban. 

Borítókép: Anna Om | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás