A Papp válaszol – szexuális bűn, pánikbetegség, gyermekkori erőszak

Rendkívül súlyos témákban tettetek fel nagyon őszinte kérdéseket Papp Miklós görögkatolikus papnak és családapának: íme “A Papp válaszol” legújabb része!

Mária (Pest megye)

Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy hogyan lehetne egy beteg, hitét vesztett gyermeket közelebb vinni a Jóistenhez. Történetesen a kishúgomról van szó. Két éve szenved egy pánikrohamszerű betegségtől, ami egyelőre ismeretlen eredetű. Nem érti, hogy ezt miért gyerekként kell átélnie, miért nem gyógyítja meg Isten, miért hagyja szenvedni egyáltalán az embereket. Egyik nap pedig el kezdett sírni, majd azt mondta a húgom, hogy egy elég gonosz, szívtelen istenkép él a fejében. Próbáltam magyarázatokkal szolgálni, olvastunk részeket a Bibliából és átbeszéltük azokat, mutattam neki híres embereket, akik rendellenességgel születtek, és most ők adnak reményt embertársaiknak.  De úgy tűnik egyik sem vált be igazán, és mélyebb a probléma, mint hittem. Nem tudom, hogy hogyan tudnék a továbbiakban segíteni rajta, vagy visszavezetni őt a hit útjára.

Az ember összetett lény: testi, pszichés és spirituális dimenziója is van, s mindegyik hat a többire. Ha valami zavar keletkezik az ember „működésében”, akkor mindhárom szinten segíteni kell. Az ember sohasem csak test, akinek csak a testét kellene gyógyítani betegség esetén, de sohasem csak lélek, akinek ne számítana a testi mivolta, s mindig elhagyhatatlan a spirituális dimenzió. Ha a drága húgod életében zavar van, akkor próbáljatok mindhárom síkon gyógyulást keresni.

Meg kellene találni, hogy a test szintjén hogyan tudnád a gyógyulását segíteni. Ha valóban szorongással, pánikkal van tele, akkor jól eshet neki az ölelés, az érintés. Jó lehet, ha mellé bújsz, és zenét hallgattok, filmet néztek együtt. Jó lehet kézen fogva imádkozni vele. A hazatérő tékozló fiát atyja „össze-vissza” csókolgatta, nem kell ezzel spórolni! Gyógyító erővel bír, ha együtt eszünk, megadva a módját. Szépen megteríteni, az ő kedvencét elkészíteni, napi kis édességet az asztalára csempészni. Jézus milyen sokat evett együtt az emberekkel! Jó lenne sokat játszani vele: a játék mindig gyógyít, összekapcsol, még Istent is közvetíti. Szóval nem elég, ha csak beszélgettek, ha szépeket mondasz, hanem valamiképpen meg kellene találni a testi kedvesség által is üzenni az elfogadást, a biztonságot, a szeretetet.

hirdetés

Aztán gyógyítani kell a pszichés zavart. Ha ez régóta tart és komoly tünetei vannak, akkor azonnal keressetek gyermekpszichológust. Ő szakember, ezt tanulta, sok ilyet látott már – bízni kell benne. Megfelelő játékokkal, történetmeséléssel a lelki zavar olyan mélységeit is fel tudja tárni és gyógyítani, amit te egyedül aligha. Persze érdemes majd a gyerekpszichológustól tanácsot kérni, hogy a környezet hogyan viselkedjen, talán az egész környezetnek is kell változni. Azt biztosan jól teszed, ha sokat beszélgettek, ha engeded, hogy előjöjjenek a kérdései, ha nem ítélkezel fölötte, ha őrzöd a bizalmi forró drótot. Arra is figyelnék, hogy legyenek kortárs barátai, akiken keresztül is elfogadást kaphat. Valahogy Isten szeretetének mindig kellenek közvetítők: családtagok, barátok, pap, közösség.

Sokszor látjuk, hogy a „teológiai viták” mögött valójában érzelemszegénység, kiáltás, hárítás, megbántottság rejtőzik.

A spirituális megerősítést jól csinálod: valóban az istent el tudjuk képzelni a tudományos világszellemtől egy kiméráig sok mindennek. De alapvetően elsőbbsége van annak az istenképnek, amit maga Jézus közvetített felénk. Minden lelkiismeret-furdalásunk, szorongásunk, félelmünk, rosszul közvetített vagy túl antropomorf módon projektált istenképünk előtt és fölött van a bibliai istenkép, Jézus tanítása. A Bibliában Isten önmagát mutatja meg, annak csodálatos képeire érdemes hallgatni. Így az igaz Istenhez valóban közelebb visz a jó pásztor, a jó apuka, a gondviselő és bölcs király, az elveszettet is kereső pásztor, az irgalmas szamaritánus, a szeretetteljes vőlegény képe.

Az ember tehát összetett lény: nem elég, ha csak a jó istenképet közvetíted felé, hanem fontos a testi ölelés és pszichológus szakember segítsége is. Jézus még fáradtan is megáldotta a gyerekeket: vegyétek a fáradtságot, hogy karatén, családi nehézségek árán is gyógyulást találjon a húgod. Jézusnak is fontos! 

Ádám (Budapest)

Gyerekként szerencsére megkereszteltek, azonban a családom és én sem foglalkoztunk a hittel. Én nagyjából másfél éve visszatértem az Egyházhoz, hetente járok misére, naponta imádkozom, péntekenként böjtölök, néhány havonta gyónok. Szeretnék elsőáldozó lenni és egy közösségbe tartozni, de nagyon félénk vagyok. Néhány hónapja párkapcsolatban vagyok, aminek része a szexualitás is. Félek felkeresni egy papot, hiszen hogyan engedélyezné az áldozást majd egyszer, ha rendszeresen bűnt követek el? Úgy érzem megrekedtem és nem tudok a következő lépést megtenni.

Ez egy igazi kérdés! Mondok néhány szempontot, de a választ neked kell összerakni.

Történt az életedben valami, ami miatt az elhanyagolt vallást elkezdted komolyan venni. Neked nem örökölt vagy szokás-hited van, hanem úgy tűnik, téged valamiképpen nagyon megszólított az Isten. Én ezt nagyon komolyan venném. Már érzed ennek a szikrának a hatékonyságát, hiszen az életviteled komoly fordulatot vett, misére jársz, imádkozol, kezded magadra ölteni Krisztust. Ismerünk olyan történeteket, amikor Jézus megszólította Pétert vagy Mátét, s ők azonnal mindent otthagyva követték őt. Bíztatni szeretnélek: ugyanaz a Krisztus hív, és ugyanaz a hatékony kegyelem van jelen a te hívásodban is. Bízz már benne, hogy tudod te is elhagyni a régi dolgaidat, a bűneidet, ugyanaz a kegyelem képessé tesz téged is arra, hogy ne fél szívvel kövesd őt. Menj tovább az elkezdett jó úton afelé, aki meghívott téged.

Persze ismerünk olyan történeteket is, ahol mások lassabban és fokozatosabban öltötték magukra a keresztény életformát. Van, akit erősen megköt a múltja, másokat az élet szövevényes hálója enged el nehezen, ismét más túlzottan a korának gyermeke, van, akinek testi-pszichés gondokkal kell megküzdenie. Én megértem, hogy a korszak rád is hat, hogy felébredt benned a szerelem, hogy Krisztus életmódjának minden részletét nem lehet egyszerre magunkra ölteni. De a házasság előtti szexualitással akkor sem tudok megértő lenni. Egyetlen alkalomból is lehet gyerek: s akkor elveszed? Magára hagyod a nőt? Fizeted a tartásdíjat 20 évig? Vagy magadhoz kötöd évekig a szexualitással, de mégsem veszed majd el? Vagy esetleg a sok félelmedre (többször is írod) érzelmi pótlék a szex? Egyszerűen komolyan kellene venni: a szexualitásnak lehetnek olyan következményei, melyek miatt könnyen kisiklanak életek. S most nem papolok: nézzen szét mindenki a saját rokonsága körében. A házasságon kívüli szexualitás nem játék, bármilyen könnyedén is adja elő a világ, bármennyire erőltetünk magunkra „igaz indokokat”.

Hogy mit tegyél? Először is nehogy szakíts Krisztussal, ezt Vele kell megoldanotok. Folytasd az imát, a közeledést, ne akarj fél szívű keresztény lenni. Aztán beszélgess erről a kedveseddel. A szerelem tejes közösséget jelent, nem hallgathatsz róla. Támogat a fejlődésedben? Vagy nem is lehet téma köztetek? Akkor milyen szerelem az? Aztán azt is mondanám: keress még csatlakozási pontokat, hogyan tudnád több területen is magadra ölteni a keresztény életformát (olvasmányok, közösség, művészetek, papbarát, önkéntes egyházi szolgálat, karitász). Talán ha több szinten is erősítesz a Krisztus-követésben, az átsegít a megrekedésen, azon is, amit most nehezen adnál fel. Téged már elkezdett vonzani az Eucharisztia nemes lakomája: szítsd tovább a vágyat magadban! Akarj részesülni a megtiszteltetésben. Talán ez a magasztos vágy más vágyakat is helyére tesz.

Anna (Budapest)

Egy gyerek hány éves kortól felelős a tetteiért erkölcsileg nézve? Most akarom rendbe tenni az életem és sok minden most jön elő. Tudom hogy mindenkinek meg kell bocsátanom. És hogy én is sok bűnt követtem el amiért bocsánatot kértem. De van egy olyan kérdés bennem hogy ha egy szexuális kapcsolat tiltott (akkor nem tudtam) és nem tiltakoztam és nem is védtem meg magam, sőt azt mondták hogy én akartam (erre nem emlékszem) akkor felelős voltam-e 7 évesen? Beleegyeztem, de mégis úgy érzem magam mint akit egy tárgyként kezeltek és megerőszakoltak… Pedig nem, mint állítják. Az biztos hogy sosem tudtam azóta nemi kapcsolatot létesíteni. Fontos számomra, mert ha én hibámból történt akkor magammal szemben kell megbocsátani, de ha mégis jól érzem hogy nem én vagyok a hibás akkor nekik kell megbocsátani. Rájuk nem haragszom csak magamra és nagyon szégyellem magam.

Az erkölcspszichológia és a keresztény hagyomány is tudja, hogy az erkölcsi döntés kialakulásának, a lelkiismeretnek fejlődési íve van. Az egészen kicsi gyerek önmagával van elfoglalva, s ebből kinőve jut el a konvencionális szintre, ami azt jelenti: azt tartja helyesnek, amit a számára közeliek mondanak (szülők, közeli felnőttek). Ezért lehet ekkor a gyereket bevonni pedofiliába, mert rá lehet beszélni, mert hallgat a bizalmas felnőttekre. Aztán lassan elkezd kialakulni a saját lelkiismerete, megkülönböztető képessége, ami kb. 10 éves kortól kezdődik, a serdülőkorban lép egy nagyot előbbre, s felnőttként válik nagykorú erkölcsi lénnyé. Azért van 10 éves kor körül az első szentgyónás is, mert előtte nincs tudatos gonoszság, szabad beleegyezés a bűnbe – még ha csírái vannak is. Még ekkor is a gyerek a gyerekes bűnökről gondolkodik (leckeírás, hazugság), s nem szexualitásról. Szóval 7 éves kor körül szó sem lehet szabad beleegyezésről, ezzel ne vádolja magát, ön akkor egy könnyen rábeszélhető szakaszban volt, amit gazember módon kihasználtak. Jól érzi a lelkiismerete: tárgyként kezelték, megerőszakolták (még ha szép szavak kíséretében is), ne nevezzük a feketét fehérnek.

Bár az ön részéről bűnről semmiképpen sem beszélhetünk, de sebről igen. Ha ez nem csak egy rossz emlék, hanem valóban gátolja az ön mai haladását, akkor forduljon pszichológushoz és lelki vezetőhöz. Innen is van tovább. Alapvetően bízunk a jó teremtésben, ön is jól van megteremtve, lehet még virágzó élete. Bízunk a humántudományok lelkiismeretes képviselőiben, akikben érdemes bízni: ezt tanulták, érzelmileg objektívabbak tudnak lenni, érdemes támaszkodni az istenadta gyógyító tehetségükre. Aztán bízunk a szeretet-szerelem erejében, jó lenne nyitni, ismerkedni, engedni, hogy a barátság, a közösség, a szeretet gyógyítson. Bízunk az identitásunk komplexitásában, több lábon is állunk, ha egy lábunk súlyosan sebesült is, tud működni az életünk. S bízunk a megbocsátásban is: Isten a jövőre teremtett minket, nem lehetünk a múlt foglyai. A jó jövőkép mindig könnyebbé teszi a múlt elengedését. A múlt egy sebe, még ha súlyos is, nem teheti abszolút tönkre a jövőt, jobban az Isten kezében vagyunk, mint a bűnös emberek kezében.

Bármilyen fájdalmas, nem hallgathatunk arról sem, hogy önnek van felelőssége a szexuálisan bántalmazó mai viselkedéséért. Ha tudja, hogy ma is folytatja ezt a szexuális bűncselekményt, akkor nem hallgathat. A bűn mocskát mindenkinek ott kell irtani, ahol érintett, ahová elér a karja. El tudom képzelni, hogy egyedül nem sok ereje és kedve van egy ilyen eljáráshoz, kérjen támogató segítséget, éljen az anonim jelentés lehetőségével, de ne hagyja, hogy mások életét is aláaknázza. Ha ma is folytatja és tud ezekről, már ön is felelős.

Itt zéró tolerancia van.

Téged is arra biztatunk, hogy bátran és nyitott szívvel tedd fel kérdésedet!

hirdetés