Blog, Hortobágyi Tibor

Öt inspiráló szentírási idézet a hideg téli napokra

Számos olyan igeszakaszt ismerhetünk a Szentírásból, amely kedves számunkra és az adott pillanatunkban elgondolkodtat vagy éppen lelkünknek új lendületet ad. Máté evangéliumából választottunk öt ilyen gondolatot!

„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27)

Ha azt érezzük, hogy kicsit elvesztünk a hétköznapok sűrűjében és nem tudjuk, ki kopogtat lelkünk kapuján, amiért kicsit háttérbe szorítottuk Őt, akkor nyissuk ki ezt az ajtót, mert Ő azt mondja nekünk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”. Jézus nem foglalkozik azzal, ha kevesebb időt szánunk rá, Ő akkor is kitartóan kopogtat és hív minket a Vele való találkozásra. Ezért nyissuk hát ki ezt az ajtót és engedjük be hétköznapi döntéseinkbe, gondjainkba, örömeinkbe is!

„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” (Mt 9,12)

Ez az idézet a jelenlegi járványhelyzetben talán  különösen is aktuális. Azonban itt ne csak a fizikai betegségre gondoljunk, hanem lelkünk bajaira is. Figyeljünk arra, hogy belül is az egészségre törekedjünk, és ha mégis megbetegszünk, akkor a gyónás szentsége segíthet minket a gyógyulásban. Hiszen Isten mindig eláraszt minket gyógyító szeretetével, ha erre kérjük őt!

„Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.” (Mt 7,2)

Ha megyünk az utcán, ülünk a buszon vagy épp a munkahelyünkön vagyunk, sokszor nagyon könnyen mondunk ítéletet embertársunkról. Lehet, hogy nem mondjuk ki ezt szóban, de már gondolatainkban is elítélhetjük őt. Vajon mi lenne, ha Isten is ilyen könnyen ítélne el minket? Ő azonban nem így gondolkodik. Figyeljünk oda mi is, hogy ne ítélkezzünk rögtön, hanem inkább azon gondolkodjunk, miképpen tudunk segíteni a másiknak!

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” (Mt 7,12)

Ezt az idézetet sokszor látom megosztva a közösségi média oldalain. Talán nem véletlen, mert egy mondatba tulajdonképpen belefoglalja Jézus, hogyan is kellene élnünk. Azonban sokszor mégsem ilyen egyszerű ezt megélnünk. Leírva szépnek találjuk, de amikor a gyakorlatban is megvalósíthatnánk, akkor könnyebben a háttérbe szorítjuk ezt a tanítást. Törekedjünk arra, hogy minél többször tudjunk eszerint élni!

„Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)

Ne feledkezzünk meg továbbra sem az ima erejéről. És arról se, hogy

az ima nem csupán végső esetben segít, hanem akkor még inkább, ha a mindennapjaink részévé válik.

Továbbá azt is fontos tudatosítanunk, hogy a közösen vagy közösségben elmondott imának is hatalmas ereje van. Ha esetleg a járvány miatt kevésbé tudunk összejönni közösségben, akkor úgy is működhet, hogy ugyanabban az időpontban „jövünk össze” lélekben. Hiszen most talán mindannyiunknak még nagyobb szüksége van arra, hogy új erőre találjunk az imában…

Hortobágyi Tibor

Borítókép - Fotó: Distinctivedesign | Dreamstime.com
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 13. 15:58

    “Jézus nem foglalkozik azzal, ha kevesebb időt szánunk rá” Ez szép felismerés.
    “Hiszen Isten mindig eláraszt minket gyógyító szeretetével, ha erre kérjük őt!” Ez elég borzasztó. Mint mindig,Istennel kapcsolatban nincsen “ha”. Miből gondolod,hogy csak ha kérjük,akkor “áraszt el gyógyító szeretettel”? Ez tipikus gondolkodása annak,aki nem folyamatában érez Isten iránt és főleg,nem bízik meg benne. Mert ha megbízna,akkor tudná és érezné is,hogy Istentől folyamatosan kapja a gyógyító szeretet.
    “mi lenne, ha Isten is ilyen könnyen ítélne el minket?” Ha ezzel azt akarod sugallni,hogy Isten nem ítélkezik,akkor nagyon jól tudod.Persze ezt nem hisszük el,mert a tapasztalatunk és a komplexusaink nem ezt mondják. Nem árt fel írni valahová:Isten nem ítélkezik.(és ha picit tovább gondolod,…..)
    “Ne feledkezzünk meg továbbra sem az ima erejéről” Főleg akkor tűnik hatásosnak,ha csak a pozitív eredményt látod. Ha van bátorságod és szemed,akkor észre veheted a sikertelen imákat is, és ha tudsz a megszokottól eltérően gondolkodni,még rájöhetsz valamire.
    “ugyanabban az időpontban „jövünk össze” lélekben.” Tetszik. Adott a kérdés,vagy nem tudunk rendesen,sikeresen imádkozni,vagy az ima mellé még cselekednünk is illene,vagy picit máshogy működnek a dolgok,észre veszed? De imádkozni jó,mert magadat tudod vele erősíteni és spirituálisan pozitív hatással van.