Szolgáljunk, adakozzunk, olvassunk több Bibliát és akkor Isten elégedett lesz velünk? Biztos ezeket kéri? Lackfi János író-költő, a 777 OFFLINE korábbi vendége egyik új, remek versét szemlézzük.
Jaj, elegem van már az elvárásokból,
az anyós elvárja a vasalt terítőt,
miért nincs nálunk?, ki viseli a nadrágot?,
a főnök a hétrét görnyedő tiszteletet,
a gyerek a vadiúj mobilt,
a tanárnő a tananyag bevasalását,
az igazgató a sulialapítvány támogatását,
a könyvelő a számszaki fegyelmet,
a rokonok a megfelelő kariajit,
a kedvesem a gyengéd figyelmességet,
de azért határozott is legyek, férfias,
meg intuitív, találjam ki, amit nem mond el,
mert nem lehet az ilyesmit csak úgy elmondani,
kitalálni, azt bezzeg lehet, ha valaki elég érzékeny.
Huh, de komolyan, mint egy akadálypálya,
mi vagyok én, nindzsaharcos?
És akkor jön még az Isten is,
beáll, és tép egy sorszámot,
hát nem bírom, komolyan!
Mondd, Istenem, a három kívánságodat,
nem vagyok ugyan aranyhal, vagy ha igen,
hát csak olyan köznapi, lúdtalpas,
de igyekszem azért.
Olvassak több teológiát?
Ássam bele magam az írásokba?
Tanuljak meg héberül, görögül?
A gitározást is elkezdem,
szebb úgy a dicséret.
Vettem egy könyvet a hetvenhét
legmenőbb imamódszerről,
már ki is nyitottam egyszer,
most majd elolvasok napi egy fejezetet.
Megnézem az egyházi híreket,
sok tanítást fogok hallgatni,
kitágítom a tudatomat,
bele fog férni az egész világ.
Megyek, adakozom az özvegyeknek
és az árváknak, felkarolom az alapítványokat,
tevékeny szeretettel pörgök,
mint a búgócsiga.
Hogy mondod? Üljek le a fenekemre?
És mondjam ki, hogy IGEN?
És maradjak is úgy? Benne az IGENben?
És meddig? Addig, míg a szerelmes
benne akar maradni az ölelésben?
És hogy a szívemet tágítsam ki,
ne a tudatomat? És hogy a többi jön sorban,
ne aggódjak, majd mindent elmondasz?
hirdetésForrás: Lackfi János – Facebook
hirdetés
1 Komment
„Mondd, Istenem, a három kívánságodat,
nem vagyok ugyan aranyhal,” Ez inkább fordítva szokott lenni. Valamiért mi nézzük Istent aranyhalnak, managernek, doktornak,túravezetőnek és még sorolhatnám azokat amikben elvárjuk Istentől, hogy tegye rendbe,irányítson bennünket abban, amit mi felelőtlenül, nem törődve semmivel, elrontottunk.
Ugye milyen érdekes,hogy mennyi mindent képzelünk Isten kérésének? És a válasz:”Üljek le a fenekemre?” Egész jó!
„a szívemet tágítsam ki,
ne a tudatomat? Sajnos ahhoz,hogy kitágítsuk a szívünket, egy teljesen új alapokra épülő gondolatvilág szükséges. Mert ha az alapokat nem változtatjuk meg,akkor semmi nem fog változni. Kezdetben gondolkodj el a versben leírtakon,hogy mit hiszünk Isten elvárásainak,és mi a valóság. Majd ha addig eljutsz,hogy Isten nem támaszt elvárásokat, nem követel és nem parancsol,majd ekkor de csak is ekkor lehet a szívvel foglalkozni. Sajnos azonban a legtöbb emberben ez a gondolat óriási ellenállásba fog ütközni. Tudom azt is,hogy nem könnyű egy életen át tartó mintát felül írni, de legalább a gyermekeinknek ne adjuk át a miénket.
Újra: „Isten nem követel tőlünk semmit, egyszerűen csak minket szeretne.” (Szilágyi Anna 20/11/12) Az elvárás a követelés fnomított alakja.