2020. 10. 27.

Istennel a műtőben – megvan a pontos megjelenési dátum!

Már a megjelenése előtt több száz előrendelés érkezett a 777 legújabb kötetére, amely Csókay András idegsebész kalandos életét mutatja be. A nyomdával való utolsó egyeztetéseket kövektően pedig az is kiderült, hogy a könyv már a jövő héten megjelenik!

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, hamarosan megjelenik a 777 első interjúkötete, amelyben Csókay András életét ismerhetitek meg: az idegsebész őszintén mesélt élete nagy bukásairól és megtéréséről is, valamint minden korábbinál részletesebben elevenítette fel a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásának történetét. Az Istennel a műtőben című interjúkötet november 4-én, szerdán jelenik meg.

Az elmúlt napokban több száz előrendelés érkezett a Kárpát-medence valamennyi régiójából, a hétvégéig kedvezményesen lehet megvásárolni a könyvet ide kattintva. 

Csókay András 1956-ban született, Budapesten. Műszaki diplomájának megszerzése után, már házas emberként és édesapaként döntött úgy, hogy gyermeki álmát követve az orvosi hivatást választja. Az általa kifejlesztett éralagút-technikának köszönhetően nemzetközileg elismert idegsebész lett. 2019-ben ő vezette a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásának idegsebészeti munkáját, amelyre a világ számos pontján felfigyeltek. Prima Primissima-díjas (2005), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjvel is kitüntették (2011), Budapest díszpolgára (2019). 

Az idegsebész ezekben a napokban is Bangladesben segít a szétválasztott sziámi ikreken – a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szervezésében. A magyar orvoscsapat továbbra is kéri a 777 olvasóinak fohászait.

Hírek

Még nem érkezett hozzászólás