Vélemény

A „Meseország mindenkié”-ügy margójára

Számos vihart kavart az elmúlt hetekben a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott „Meseország mindenkié” című könyv, mely hazánkban elsőként próbálja meg gyermekek számára befogadható(?) módon eladni az LMBTQ-mozgalom céljait és elképzeléseit. Olvastam pro és kontra sok mindent, számos vitában vettem részt és közben bennem is megfogalmazódott pár dolog.

Pozitív számomra az a tény, hogy ez a könyv társadalmi vitát és ekkora felháborodást váltott ki – még ha annak szélsőséges elhajlásait sajnálatosnak is tartom mindkét részről. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon még sokan vannak, akiknek nem fér bele a gyermekek befolyásolása – bár a könyv megjelenése azt is jelzi, hogy az LMBTQ mögött álló lobbitevékenység erősödik hazánkban.

Amikor szakemberek jelezték, hogy a gyermekek túl korai érzékenyítése súlyos sérüléseket is okozhat bennük (sőt, mint láthatjuk a friss nyugati kutatások alapján, akár egy életre is megpecsételheti a sorsukat), akkor súlyos érvekkel támadtak rájuk – magukat hívő kereszténynek valló emberek is.

hirdetés

Az első érv az volt, hogy a családon belüli erőszak kérdése nem háborít fel senkit, illetve arról a konzervatív szakemberek nem beszélnek. Milliónyi tanulmány készült konzervatív oldalon is arról, hogy a családon belüli erőszak súlyos probléma, s nem egy esetben egy-egy brutális eset (ami nem egyszer egyébként hibás bírói döntés következménye volt) óriási társadalmi felháborodást, sőt, akár törvénymódosítást is eredményezett. De még ha ez az érv igaz is lenne – egy gyermekeknek sérülést okozó dolog mellett nem lehet azzal érvelni, hogy más is sérülést okozhat a lelkivilágukban. A következetesen gyermekpárti ember elítéli az ideológiai indoktrinációt épp úgy, mint a családon belüli erőszakot – s épp úgy, ahogy mindent, ami a gyermekek egészséges fejlődésének az útjában áll.

A második érv az, hogy a könyvben vannak értékes írások és mesék is, ezért nem kéne ez ellen lázadni, sőt, inkább meg kéne venni (támogatva ezzel a nyíltan LMBTQ-propagandát toló Labrisz Egyesület munkásságát). Minden bizonnyal, aki ezt mondja,  igazat mond. Még az egyik nyilatkozó szakember is azt állította, hogy ő maga is lelt értékes tartalmat  a mesegyűjteményben – majd rá is tér arra, hogy ettől válik a dolog igazán egy ideológiai befolyásolás trójai falovává. Az ördög ugyanis, ahogy mondani szokás, a részletekben rejlik. Sőt, nem véletlen az, hogy legtöbb esetben egyenesen gondoskodik is arról a kísértő, hogy az általa terjesztett megtévesztésben legyen valami jó – valami, amire hivatkozva azt mondhatják a támogatók, hogy nem igaz, hogy gonosz az ördögi eszme. Sőt, akár azt is, hogy az a gonosz, aki azt elutasítja.

A harmadik érv, hogy aki nem olvasta, nem kritizálhatja joggal. Ez is hamis, két okból is: egyrészt, mindenki, aki akarja, utána tud nézni a könyvben lévő mesék tematikájának, ahogy annak is, hogy a könyvet kiadó egyesület milyen agendát próbál eladni.

Másrészt pedig azért, mert ahhoz, hogy a bűnt bűnnek mondhassuk ki, nem szükséges azt kipróbálnunk – elég, ha a Szentírás alapján meg tudjuk állapítani, hogy az nem Istentől való.

Ha ez a harmadik érv igaz lenne, akkor viszont fenekestül felfordulna a világ. Avagy, gondoljunk egy olyan civilizációra, ahol a gyilkosságról, lopásról, házasságtörésről, stb. nem mondhatja addig senki, hogy rossz, amíg ki nem próbálta, vagy mondjuk Hitler Mein Kampfjáról azt, hogy ördögi ideológiával van telve, amíg el nem olvasta és be nem itta annak minden szavát. Szeretnénk egy ilyen világban élni? Egyáltalán, lehetne így boldogan élni? A válasz számomra biztos, hogy csak egy határozott nem lehet.

A negyedik érv, ami egyébként a kérdésben általánosságban is meg szokott jelenni, hogy mi, hívő keresztények sem vagyunk jobbak, mint az LMBTQ emberek. És ez – valójában a legteljesebb mértékben – igaz. Nemhogy nem vagyunk jobbak náluk – de épp ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint ők, Isten nélkül épp ugyanolyan elesettek, s épp ugyanúgy a kárhozatnak a gyermekei. Csakhogy, ez nem érv arra, hogy akkor nekünk el kéne fogadnunk különféle bűnöket (itt hadd térjünk ki arra, hogy nem csak a homoszexualitás kap egyre nagyobb elfogadottságot keresztyén körökben, de például a házasságon kívüli szexualitás is sokak számára simán elfogadható), mondván, hogy azok sem rosszabbak, mint a mieink. A magunk bűnösségét felismerve, majd megtapasztalva Isten szeretetét és a bűnbocsánatát, szükséges, hogy arra indítson minket a Lélek, hogy felvegyük a harcot a bűnnel. Elsősorban magunkban – de mások életében is.

Fontos azonban, hogy ezt ne ítélkező módon tegyük, hanem szeretettel, s a másik életében lévő sérülések, nehézségek, akár torzulások emberséges elfogadásával.

Nem lehet ugyanis a keresztyén ember célja az, hogy a bűnös felett ítélkezzen, s felette pálcát törjön – erre nekünk nincs semmiféle jogosultságunk, egyedül Isten lehet ítélőbíró az emberek felett, s aki ennek ellenére a bírói székbe próbál beülni, az valójában istenkáromló módon cselekszik. Nekünk pont, hogy az a feladatunk, hogy az embert az ítélet alól Krisztus evangéliumának a hirdetésével felszabadítsuk, engedve, hogy a mi Urunk rajtunk keresztül munkálja az ő életükben is a megtérést, a kegyelmet és a bűntől való szabadulást!

Mert van bűntől való szabadulás – s hazugság minden, ami azt állítja, hogy ez előre determinált, megváltoztathatatlan dolog.

Persze, ehhez tudnunk kell, hogy ilyesmi emberileg valóban nem lehetséges – ebben igaza van a világnak. De ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges; nekünk ezt kell hozzátennünk a valósághoz, s így mennünk, hirdetnünk a jó hírt és a bűntől való szabadulást.

Ez a missziói feladat. S talán ideje lenne azon is elgondolkodni, hogy bár óriási támadás érne minket ezért, ideje lenne a melegek irányába is valamiféle missziót indítani Krisztus híveinek: hogy ne csak úgy találkozzanak velünk, keresztyénekkel, mint egy tőlük elzárkózó, régi elveket őrző egyesülettel, hanem úgy, mint  Krisztus hírnökeivel, akiknek feléjük és hozzájuk is van releváns üzenetünk – mert a mi Urunk őket is keresi, őket is szereti, s nekik is szabadulást tud adni!

 

ifj. Prózsa István

A szerző református lelkipásztor.

 

 

Borítókép: Nyitókép: a Meseország mindenkié c. kötet belső illusztrációja a Hamupipőke meséjéhez. fotó: Neményi Márton - a Transindex.ro portálról
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás