Talán már sokatok szerint rég lejárt lemez ez a „Hívd be Jézust a szívedbe, oda is, ahol rendetlenség van!” szöveg. Szerintem is az amúgy, nem keveset hallottam már. Mégis valahogy eszembe jutott, és ment magától tovább a gondolat.
Uram, olyan rég álldogálsz már ott kint…
Tudom, hogy Te bármikor szívesen bejössz, mégis szégyellem magam.
Óriási a rendetlenség, már olyan rég volt időm magamra.
És Rád…
Várni Téged, fogadni Téged.
Persze, néha kiintegetek, sőt, jobb perceimben ki is hajolok az ablakon,
Hogy pár percet csevegjünk.
Aztán megyek, mert lejárt a mosógép, vagy forr a leves.
Pedig igazából nehéz nélküled, csak nem vallanám be…
Vagy mégis? Mégis, végre most bevallom?
Ugyan mit veszíthetnék, ha beengednélek?
Hiszen milliószor hallottam, olvastam, átelmélkedtem…
Te ismersz legjobban.
Te szeretsz legjobban.
Te vágysz rám legjobban.
Te segítesz és oltalmazol.
Na jó, akkor gyere, ám legyen…
Végül is, ha odébb pakolom ezt a halmot, még le is tudunk ülni mindketten.
(Ne, ne, a cipődet ne vedd le!)
Bár nehezen tudok Rád figyelni a rendetlenségben.
Az agyam csak azon jár, hogy mit kéne megcsinálni még,
Hogy mi miatt mégse volt jó ötlet beinvitálni…
Hogy mi? Hogy segítenél is? De ilyesmiben…? És ebben a kupiban?
Hát így történt.
Elhúzta a függönyt, hogy lássam: már a napfény is feldob.
Megdicsérte, hogy szépen sorba vannak rakva a könyveim – és leporolta őket.
Megkérdezte, hogy kikapcsolhatja-e a rádiót, hogy egy kicsit csend legyen.
Hosszú percekig nézegette a fotókat a falamon – amiknél én rég nem időztem el.
Szó nélkül rakta el az edényeket, míg én csak ültem – és mindent a jó helyre tett.
Segített kidobni pár régi cuccot, amire jó ideje nem tudtam rávenni magam.
Rendszerezett dobozokat, amelyeket én nem tudtam hová pakolni.
Kicserélt két villanykörtét is, amitől sokkal világosabb lett minden.
Előkerített valamelyik fiókból egy asztaldíszt, amely megszépítette az étkezőt.
Meglepő módon én csak tehetetlenül ültem a kanapén magamba roskadva, és figyeltem, ahogy minden „varázsütésre” jobb lesz.
Meglepő módon csak annyi kellett, hogy hagyjam működni…
Kérnem sem kellett. Magyaráznom sem. Csak beengedtem, és egyszerre minden rendben lett.
Nem merült ki. Nem szidott le. Nem panaszkodott, hogy egyedül kell mindent helyrehoznia.
Rend lett, Ő pedig maradt még.
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
2 hozzászólás
“ment magától tovább a gondolat” Ez az,így kell.
“Te bármikor szívesen bejössz, mégis szégyellem magam” Ez negatív gondolat.Soha ne szégyelld magad előtte mert ez zavarni fogja a tisztán látásodat.
“Ugyan mit veszíthetnék, ha beengednélek?” Hogy is mondjam szépen? Az első alkalommal mikor ráeszmélsz,hogy van Úr,akkor kell beengedned és utána már onnan Ő nem is fog távozni.Csinálhatsz te bármit Ő bent marad veled.(hogy egy nyelvet beszéljek veled). Ez azt jeleni,hogy utána már nem keresned kell,hanem felfedezned,megértened.
“Te ismersz legjobban” Ez egy akkora tény,hogy felesleges is leírni,pont azért,mert eltereli a gondolataidat a lényegesebb dolgokról.
“Hogy mi? Hogy segítenél is? De ilyesmiben…? És ebben a kupiban?” Látod,látod. Elfelejted,hogy mindaz ami neked számít,Ő természetesnek gondolja.Gondolod,hogy nem volt jelen mikor a kupi kezdődött? Sőt a kupit vele együtt készítetted,csak nem úgy ahogyan gondolod. Ugye milyen rendes volt tőle,hogy nem szólt bele az életedbe?? Ő így ad neked szabadságot,más szóval csak ez az igazi szabadság.
“Szó nélkül rakta el az edényeket, míg én csak ültem” Hmm. Nem elrakni kell az edényeket,hanem megértetni,hogy mért jó,ha elrakod magad.
“Nem szidott le.” Látod,az elején szégyellted magad,nos pont ezért nem kell,mert NEM SZID MEG. (hej,de nem egységben gondolkodtok)
“Rend lett, Ő pedig maradt még.” Én még odaírtam volna,hogy mit tanultam az esetből. Azt,hogy marad,azt hogy nem szidott le és nem is fog,soha.Azt,hogy mutatott valamit amit igyekezned kell követned,azaz legyen rend.De nem azért mert neki így tetszik hanem mert neked ez válik a javadra.
Na jó,egyébként tetszettek a gondolatok.Jobbára nagyon pozitívak voltak.(ugye a szégyen az nem volt az)
Itt nálam akkkkkora kupi van… ☹️