Ahogy arról már írtunk korábbi cikkünkben, augusztus 12-e a fiatalok világnapja. Bár sok helyen hirdetik, hogy élvezd ki a fiatalságodat, de keresztényként itt nem gondolhatunk arra, hogy csak a bulizásról szóljon ez az időszak, ugyanis felelősek vagyunk a jövőnkért és a jövő generációiért is!
Jó pár évvel ezelőtt részt vettem egy egyházmegyei ifjúsági találkozón, ahol a nyitó szentmise után kaptunk egy kis ajándékot az atyáktól. Egy pici zacskóban sót, illetve egy mécsest. Ezekre pedig azt írták, hogy „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), valamint „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14). Ez az üzenet akkor nagyon elgondolkodtatott a húszas éveim elején. Bár előttünk áll még az élet, ebben a korban kezd kialakulni hivatásunk, sok helyről pedig azt kapjuk, hogy élvezzük ki az életet, de vajon Isten is az utóbbit kéri tőlünk? Megnyugtatok mindenkit, hogy valószínűleg igen, csak kicsit más szemüvegen keresztül, mint ahogy azt a világ sugallja felénk.
Isten nem azt mondja, hogy ne bulizz, ne szórakozz a barátaiddal vagy ne érezd jól magad!
Ez a szentírási rész viszont azt sugallja nekünk, hogy mindezt tegyük felelősséggel. Ugyanis mindannyiunk számára küldetést szán Isten. Legyünk fiatalok vagy régebb óta fiatalok. Hiszen ez mindnyájunknak szól, akik felelősségteljes keresztényként szeretnénk élni.
Így a fiatalok világnapján viszont fontosnak tartom felhívni a minden húszas éveiben járó vagy még ennél is fiatalabb korosztály figyelmét, hogy bár élvezzétek ki ezeket az éveket, de gondoljatok arra is, hogy mivel tudjátok segíteni környezeteteket, a társadalmat, kortársaitokat. Ti vagytok azok, akik legjobban meg tudjátok szólítani a korosztályotokat, ha példaértékűen éltek, buliztok, szórakoztok. Olyan jó látni, olvasni, amikor azt mondják az idősebbek, hogy „de rendesek a mai fiatalok”. Tudom, sokszor ennek ellenkezőjét halljuk/halljátok. Mégis, az lehet a cél, hogy az előbbi megszólalásból legyen több.
Gondolj arra, hogy Isten hív téged is valamilyen hivatásra és azt mondja neked, „Ti vagytok a föld sója!” Kívánom, hogy találd meg a helyed a világban és építsük együtt Isten országát már földi létünk során!
Hortobágyi Tibor
1 Komment
“Isten nem azt mondja, hogy ne bulizz, ne szórakozz a barátaiddal vagy ne érezd jól magad!” Valójában tudjuk e mit akar Isten? Vagy megint a szokásos kivetítés. De az idézet már egész jó mondanivalót sugall.
“mindezt tegyük felelősséggel” Ez az!!! Ujjongok!! Mert felismertétek önmagatok fontosságát.Mindig is ezt írtam!!
“bár élvezzétek ki ezeket az éveket, de gondoljatok arra is, hogy mivel tudjátok segíteni környezeteteket, a társadalmat, kortársaitokat.” Egyre jobb.Ezt is gyakran emlegetem:segíts önmagadon(ezt nem írták itt),társadalmat és a környezetet.E három együtt egy.Külön külön egyik sem ér semmit.Végre valaki azt írja amit én szoktam írni.
Nagyon örülök,mert nagyrészt bele kell kötnöm a cikkekbe,de ez csodálatos.
Hortobágyi Tibor,minden tiszteletem a tiéd!