Valósítsd meg az igazi önmagad!

Valósítsd meg önmagad! Számomra talán ez a mondat cseng mostanában a legüresebben. Egyszerűen semmit nem jelent, mert már annyi mindent akar jelenteni. Engem legfőképpen az érdekel, hogy milyenek vagyunk, amikor önmagunk vagyunk.

Nézem a reklámokat, az életvezetési tanácsadók szlogenjeit, a trénerek könyveit és mindegyikben olyan emberekről beszélnek, akik tökéletesek. Okosak, sikeresek, vezető pozícióban vannak, minden a terveik és az elhatározásaik szerint alakul. Olyan emberek, akik attól lettek értékesek, hogy megvették a plazmatévét és fergeteges hangulatban nézik a barátaikkal a filmeket a tökéletes kanapéjukon ülve. Olyan emberek, akik attól lettek értékesek, hogy vállalkozást indítottak a parányi örökségükből és lerázták magukról a múlt bilincseit. Akik öltönyben vagy kosztümben mosolyognak ránk és a bemutatkozáskor rögtön a kezünkbe nyomnak egy névjegykártyát is. Azok az emberek lettek önmaguk, akik nagyot álmodtak és megvalósították.

De mi van azokkal az emberekkel, akik csak apró dolgokat cselekszenek, de miattuk nem áll meg az élet? Például az árufeltöltők a boltban, akiknek köszönheti a sok önmagát megvalósító ember, hogy van mit vásárolnia. Vagy a takarítók, akik fényesre suvickolják az önmagukat megvalósító emberek lakását. Ők már nem is önmaguk? Ők tényleg kevesebbet érnek és vajon ők boldogtalanok, amiért nem valósítottak meg egy grandiózus álmot? Azt már csak suttogva kérdezem meg, hogy mi lenne a világgal, ha hirtelen ők is megvalósítanák önmagukat és többé nem takarítanák mások házát, nem pakolnának a boltokban stb.?

Azt hiszem, itt az ideje újradefiniálni az „önmegvalósítás” fogalmát. Itt az ideje, hogy ne megvalósítani akarjunk egy álmot, amit elképzeltünk magunkról, hanem megismerni azt az embert, akik vagyunk. Itt az ideje, hogy ne csak a hatalmas, sikeres tettekkel érezzük, hogy önmagunk lehetünk.

Itt az ideje, hogy megismerjük, szeressük és megbecsüljük azt az embert, akik vagyunk itt és most.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek nagy álmaink, nem lehetünk híresek és nem tehetünk valami igazán kiváló dolgot. Ez azt jelenti, hogy megtaláljuk a helyünket a világban.

Nemrég egészen váratlanul megkérdezte tőlem valaki, hogy mi a boldogság titka. Hirtelen alig tudtam válaszolni, mert semmiképpen nem akartam valami közhelyes dolgot mondani. Végül kiböktem, amit mindig is éreztem ezzel kapcsolatban.

Akkor lehetünk boldogok, amikor a helyünkön vagyunk. Ott élünk és cselekszünk, ahova elhívásunk van. Ekkor vagyunk önmagunk is, amikor a helyünkön vagyunk.

Sokat álmodoztam én is, hogy kiváló orvos leszek, vagy híres katona, de legalább rendőr. Olyan foglalkozásom lesz, amire mindenki felkapja a fejét. Vállalkozást indítok, brandet építek, bestsellert írok, vagy létrehozok egy jótékonysági szervezetet. Mindegyikre képes lennék, ha kitartóan ennek szentelném az életemet és a világ azt mondaná, hogy „íme egy ember, aki megvalósította önmagát”. Kiteljesíteném mindazt a potenciált, ami bennem van, de igazából nem én lennék. Nem érezném magamat a helyemen. Mert bármennyire szokásos vagy régimódi történet, de én inkább gyereket nevelnék és eldobnám a karriert. Inkább csendben csak egy átlagos anyaként szeretném a gyerekeimet, a férjemet, a családomat. Én így vagyok önmagam. Nem vagyunk egyformák. Van, aki úgy tud önmaga lenni, ha hatalmas dolgokat visz végbe. Ilyen emberekre is szükség van, de hatalmas önbecsapás, ha azt gondoljuk, hogy mindnyájunknak ez az útja.

Ne a hangzatos önmegvalósítás csillogását keressük, hanem a valós önismeret által töltsük be azt a szerepet a világban, amire igazán el lettünk hívva. Legyünk cukrászok, takarítók, anyák, fuvarosok, pékek, bolti eladók, kalauzok, irodavezetők, írók, villanyszerelők, politikusok, sportolók, edzők vagy kéményseprők, de csak akkor, ha erre kaptunk elhívást; akkor, ha így az igazi önmagunk lehetünk és nem a képzeletbeli énünk.

Kép: Subbotina | Dreamstime.com

hirdetés