2020. 06. 17.

5 dal az egyetlen Istennek

Van egy nyelv, amelyet mindnyájan értünk és sokszor jobban ki tudjuk fejezni rajta magunkat, mint az anyanyelvünkön. Ez a zene. A zene, ami a hangok végtelen variálásával képes szomorúságot, örömet, békét, haragot, hálaadást, kérést és dicsőítést is kifejezni.

Öt zenét hoztam ezekre a borús-meleg napokra, hátha nektek is lendületet ad a munkában vagy éppen békét hoz a pihenésben. Öt zene öt különböző üzenettel, hangulattal, de mind ugyanannak az egy Istennek szól.

Béke, megnyugvás – Isten cselekszik

Michael W. Smithtől a Waymaker vagyis az Útkészítő. Engem ez az ének olyan pillanatban talált meg, amikor épp nagyon nem éreztem, hogy Isten munkálkodna és jó dolgokat készítene számomra. Konkrétan 5 perccel azután küldte el nekem egy ismerősöm ezt a dalt, miután nagyon kiborultam Istennek és kifejeztem az értetlenségemet, keserűségemet. Bár régóta ismertem az éneket, akkor letaglózott, hogy Isten ilyen pontosan tud időzíteni és nem volt több kérdésem  azzal kapcsolatban, hogy vajon foglalkozik-e velem. 

“Útkészítő, csodát cselekvő, szavát megőrző, fény a sötétben, ez vagy, ez vagy te Uram.”

Melankolikus, mély – Isten mérhetetlen szeretetéről

Ezt a videót a YouTube-nak köszönhetem, mert miután alaposan kiismerte a zenei ízlésemet, ami annyira nem könnyű, feldobta ezt a számot, hátha tetszik. Tetszett. Megragadott a videoklip is, de, amikor megtudtam, miről szól a szöveg, még inkább megragadott. Isten mérhetetlen nagyságáról, mindenhatóságáról és szeretetéről szól, amit a világ összes győnyörű hasonlatával sem lehet körülírni.

“mindig szeret és ez soha, soha nem változik meg.”

Ősi virrasztózsoltár  – Isten dicsőségéről

Ez az ének kiváló példája annak, hogy ami régi, az nem feltétlen idejétmúlt. Egy latin nyelvű himnusz Isten dicsőségéről. Számomra már akkor fenséges volt ennek az éneknek a hangzása, amikor még csak sejtettem, hogy miről szól. Pusztán a nyugodt, csendes és harmonikus latin ének hallása elég volt, hogy tudjam, ez Istennek szól, az Ő dicsőségének.

“Jézus, csodálatos király […] ha meglátogatod a szívem, az igazság ragyogni kezd”

(szabad fordítás)

Öröm, hála, dicsőség – Jézus a megváltónk

Ezt az éneket úgy ismertem meg, hogy egy Balaton-felvidéki nyaralás során megállított minket egy német férfi, mert látta, hogy hal van az autónkon. Adott nekünk egy CD-t, amelyen többek között ennek a dalnak egy másik feldolgozása is szerepelt. Miután megkaptuk a CD-t, hónapokig rongyosra hallgattuk, mert minden ének Isten dicsőségéről szólt és arról az örömről, amit Jézus megváltó szeretete jelent számunkra. 

Mert Jézus a megölt bárány és Júda oroszlánja is.

Szent, imádat – Szent vagy Istenünk!

Van egy szó, ami számomra minden ismert szónál teljesebben fejezi ki, hogy milyen Isten. Ez a szó a ,,szent” és ez valahogy minden nyelven felemelő és mély. Mind közül nekem mégis héberül tetszik legjobban. Valahogy abban még több mélység, még több tisztelet és hódolat van: ,’kadosh’

Kadosh! El Shaddai! Szent! Isten, aki teljességgel elegendő!

Kép: dreamstime.com

Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás