Jézus az én személyes megváltóm is!

Teológiai bullshit, vagy a megmenekülés útja?

Nem tudok eléggé hálás lenni Istennek azért, hogy elvégezte bennem a Szentlélek által, hogy ez a mondat elhagyhatja a számat: „Jézus Krisztus az én személyes megváltóm is!” Egy örökkévalóság is kevés lesz ahhoz, hogy ezért dicsérjem az Urat!

Fontos tisztázni, hogy amikor ezt írom: „Jézus Krisztus az én személyes megváltóm is!”, akkor mit értek alatta. Egyszerűen csak annyit, hogy Jézus Krisztus az én bűneimet is felvitte a keresztfára. Nem általánosságban a bűnökért halt meg, hanem konkrétan az én bűneimért is szenvedett, ahogyan azt Péter apostol és Pál is írja; „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” (1Pt 2,24-25); „Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14).

Amikor azt mondom: „Jézus Krisztus az én személyes megváltóm is!”, azt is értem alatta, hogy azt a váltságművet, amelyet Krisztus véghez vitt a kereszten, azt személyesen, a Szentlélek munkája által elfogadtam. Tehát befogadtam Jézust és így személyes kapcsolatom van vele; „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13).

Egyébként az egész Szentírást végigkíséri az Isten kapcsolatteremtő munkája, ahogyan személyes kapcsolatba lép a választottakkal. Gondoljunk csak Noéra, Ábrahámra, Mózesre, és sorolhatnánk még az ószövetségi példákat. Ennek talán a legradikálisabb lépése, mikor Jézus, Isten Fia, személyesen jön el közénk. A kereszten odaadja magát áldozatul Istennek azért, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen, ahogy azt a Jn 3,14-18-ban olvassuk; „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3,14-18).

Ennél a bibliai résznél konkrétan Jézus azt a Mózesi történetet hozza példaként (4Mózes 21,4-9), amikor megmarta Izrael fiait a mérges kígyó ítéletként lázadásuk miatt, és az életben maradás feltétele az volt, hogy fel kellett tekinteni a rézkígyóra. Mindenki, aki ezt személyesen megtette, megmenekült, aki nem, az nem, hiába volt számára is elkészítve a megmenekülés útja. Ehhez hasonlítja Jézus a saját keresztjét is. Ezért is hiszem a Biblia alapján, hogy szükséges személyesen hitre jutni, újjászületni, a Lélek által, ahogy még kicsivel korábban Jézus utal erre Nikodémusnak: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Jézus pedig ezután mutat rá arra, a Mózesi történettel, hogy ez nem egy általános dolog, hanem annak adatik, aki hit által feltekint az Ő keresztjére. Ez a kegyelem. A hitről és a kegyelemről pedig tudjuk az Efézusi levélből, hogy azok Isten ajándékai és nem emberi produktumok; „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9).

Éppen ezért a kegyelmet nem lehet személyes hit nélkül, csupán emberi módon osztogatni, birtokolni, örökölni, árusítani stb.

Nem emberi szertartások vagy hagyományok útján születik meg, hanem egyedül a Szentlélek által. Az Ő munkájának hatására pedig megszületik az a személyes hit, amely üdvösséget szerez, a személyesen Krisztusban hívő embernek. Ezért is nagyon fontos, hogy ez megtörténjen az életünkben, mert e nélkül a személyes hit nélkül elveszünk, ahogyan Jézus folytatja a János 3, 18-ban: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”  Amikor tehát azt mondom, „Jézus Krisztus az én személyes megváltóm is!”, akkor az nem teológiai bullshit, hanem a megmenekülés, az üdvösség útja.

Kívánom, hogy minél többekben végezze el a Szentlélek azt, hogy együtt tudjuk ezt megvallani az emberek előtt, ahogyan azt a Római levél 10. fejezetében is olvashatjuk: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”

(Ha valakit érdekel, ez hogyan történt meg az én életemben – ami persze nem egy másolandó sablon, csak egy bizonyságtétel – az elolvashatja itt: https://mathetesz.blog.hu/9999/12/31/ismertem_egy_embert)

Kiss Máté, evangélikus lelkész

hirdetés