2020. 05. 29.

#csakegygondolat – Te hogyan készülsz pünkösdre?

Pünkösd nem az az ünnep, amelyet a fogyasztói társadalom is ünnepel. Ez pedig bennünk is azt az érzést keltheti, hogy nem is olyan fontos ünnepről van szó.

Pedig pünkösd egy fontos pontja hívő életünknek, kereszténységünknek. Megalakult az egyház, Isten elküldte közénk Szentlelkét, és ezzel fel is ruházott minket a misszió felelősségével. Talán ez az a pont, amivel egyre kevésbé tudunk mit kezdeni, ami „zavar” minket pünkösdben.

Aktivitást vár el tőlünk, erre emlékeztet. 

Isten minden segítséget és lehetőséget megadott nekünk arra, hogy hirdessük Őt a világban. Hogy világítsunk, ragyogjunk, az Ő dicsőségét sugározzuk mások felé.

Készülnünk kell erre az ünnepre, nem szabad megfeledkeznünk róla!

Vegyük elő a Bibliánkat, és olvassunk! Nézzük meg az Apostolok Cselekedeteit, a tanítványok életét Jézus mennybemenetele után. Aztán gondolkozzunk el a saját szerepünkön. Mi hogyan világítunk a világban? Mi az az ajándék, amelyet Isten adott nekünk? Ha nem tudjuk, akkor egész egyszerűen kérdezzük meg Istentől imádságban. Kérdezzünk és kutassunk, legyünk kíváncsiak és alázatosan fogadjuk el Istentől, amit adott nekünk, vagy amire hívni szeretne. 

 

Kép: unsplash

#csakegygondolat Harmati Dóra
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Noszek Gábor 2020. 05. 31. 20:04

    Tisztelt Harmati Dóra! Bese Gergő pap testvér blogján közölt írás kapcsán szólnék, mert nincs facebookom. Kérem, juttassa el. Mt 23.8-12. Ha ezt nem vesszük komolyan, a missziós aktivitásnak nem lesz eredménye a mai világban. Az Úr messzire látott előre. Erdélyben például nem használják. Manapság ezt apróságnak tartják, pedig azokon is sok múlik.
    Üdvözlettel: Noszek Gábor gnoszek@gmail.com